Vágólapra másolva!
Szokásunkhoz híven ismét összegyűjtöttük az általunk legszebbnek ítélt gólokat a hétvégéről, elég erős mezőny gyűlt össze, hiszen olyan neveket találunk a listán, mint Ibrahimovicét, Cristiano Ronaldóét, Manciniét, Rivaldóét, vagy a Milan-szurkolók új kedvencét, Patóét. Ritkán fordul elő, hogy valaki lesről szerez látványos gólt, és meg is adja a bíró, most a Catania-Juventus meccsen Spinesi révén a hazaiaknak ez összejött, nézzék meg ezt is, és a többi 11 találatot, aztán szavazzanak a legszebbre!

Brilliáns góllal szerzett vezetést a Bolton a Blackburn ellen, egy jobbról visszaemelt labdát Nolan kapásból, félfordulatból tett kapura nehéz szögből, nem nagy erővel rúgta meg a bőrgolyót, hanem inkább precízen emelte, nem is volt esélye a hárításra Friedelnek, a Rovers kapusának.

http://www.youtube.com/v/1y_l-PgrKrw&rel=1168901outform.html400350


Fernando Torresszel jól vásárt csinált a Liverpool, és a spanyol csatár a Middlesbrough ellen azt is bizonyította, hogy nem csak a 16-oson belül érzi otthonosan magát, hanem bátran vállalkozik távolról is, a jobb sarokba vágodó bomba egy pontot ért a Vörösöknek.

http://www.youtube.com/v/q6CpijG9MX4&rel=1168902outform.html400350


A Chelsea brazil jobbhátvédje, Belletti nem a góljairól híres, bár amikor a Barcelonával megnyerte a Bajnokok Ligáját az Arsenal ellen, akkor éppen ő szerezte a mindent eldöntő találatot. Most a Tottenham ellen nem akármilyen góllal tette le a névjegyét, a kezdőkörrel egy magasságban kapta a labdát, amit sokáig úgy vezethetett, hogy a védők nem támadtak, aztán hirtelen jobbal óriási löketet engedett el, ami a bal felső sarokban zárta légiútját. (Az összefoglalóban ez az első gól.)

http://media.imeem.com/v/3z4k-InoOb/aus=false/pv=2168903outform.html400350


Hihetetlen formában van Cristiano Ronaldo, a Manchester United portugál cselkirálya, aki a hétvégén első mesterhármasát jegyezte a Vörös Ördögök színeiben a Newcastle elleni 6-0-s diadal alkalmával. Góljai szebbnél szebbek voltak, az összefoglalóban mindet megnézhetik, mi a második találatát indítjuk a szépségversenyen, mert az egész támadás pazar volt, külön kiemelendő Tévez passza, és Cristiano Ronaldo átvétele. (Az összefoglalóban 07:42-nél látható az ominózus gól.)

http://media.imeem.com/v/e658sftNIr/aus=false/pv=2168904outform.html400350


Ruccanjunk át Olaszországba, ahol az Inter továbbra sem lassít, a kék-feketék ezúttal Sienában nyertek 3-2-re, többek között Ibrahimovic duplájának köszönhetően. A svéd első gólját büntetőből érte el, a második viszont igazi mestermunka volt, Chivu lekészítése után hatalmas erővel ágyúzott a bal pipába.

http://www.youtube.com/v/EYebBW9W2os&rel=1168905outform.html400350


Bár a Siena kikapott, de Forestieri találata helyet követelt magának a szépségversenyben, a 18. születésnapját a napokban ünneplő argentin támadó egy elé pattanó labdát vett mellre, aztán dropból a léc alá ragasztotta, megadta tehát a módját pályafutása első Serie A-s treffelésének. (A videón 2:14-nél látható.)

http://www.youtube.com/v/VLglYbA-xz8&rel=1168906outform.html400350
A Roma 0-1-ről fordított Bergambóban, előbb Totti varrt be egy szabadrúgást, majd következett Mancini villanása, aki egy kisszöglet után előbb bedobott pár biciklicselt, aztán a kapus szeme közé zúzta a labdát.

http://www.youtube.com/v/x_tgArUty6s&rel=1168907outform.html400350


A Catania nagyon közel volt a győzelemhez a Juventus ellen, a szicíliaiak sokáig vezettek, de a Zebrák végül egy büntetőből egyenlítettek. A Catania gólját Spinesi egy látványos bokamozdulat révén szerezte Mascara beadása után, igaz, erősen lesgyanús pozícióból, de a játékvezető nem látott okot a beavatkozásra, pedig az sem lett volna meglepő, ha kifelé ítél szabadrúgást. Mindenesetre Rocchi megadta, szerintünk meg a mozdulat miatt itt a helye.

http://www.youtube.com/v/9X7ZHYUPZXQ&rel=1168908outform.html400350


Aki látta, sokáig nem felejti el a Milan-Napoli összecsapást, hét gól született, és egészen látványos megoldásokkal szórakoztatta a publikumot mind a két csapat. A lombardoknál brillírozott a Kaká, Ronaldo, Pato trió, de a vendégeket is csak dicsérni lehet, mert nem álltak be védekezni. Ennek bizonyítéka az első nápolyi gól, amikor egy villámgyors kontra végén Lavezzi elsőrangúan tálalt a középen érkező Sosa elé, aki külsővel pörgetett Dida hálójába.

http://www.youtube.com/v/oRqzHwSHjwA&rel=1168909outform.html400350
A Milan-gólok közül is beválasztottunk egyet, bár nem volt könnyű dolgunk, mert a BL-győztes nagyon kitett magáért, régen produkált ennyire szórakoztató játékot az Ancelotti-brigád. Végül a most debütáló, 18 éves brazil tehetség, Pato gólját tettük be, az ifjonc ugyanis máris igazolta hírét, nem tört le a kihagyott helyzetek után, és Favalli előrevágott labdáját előbb gyönyörűen vette át, majd okosan eltette az emelésre számító Iezzo alatt.

http://www.youtube.com/v/EruMWYy1bMQ&rel=1168910outform.html400350


Rivaldo is megfordult egykoron a Milanban, és bár BL-győztes lett, nem azt tartja karrierje legszebb időszakának. A brazil zseni mostanság Görögországban profiskodik, Tőzsér Dániel csapattársa az AEK Athénban, és hogy még mindig nagyon tud, azt jól mutatja ez a szabadrúgás, amelyet a Vernia ellen akasztott a jobb vinklibe.

http://www.youtube.com/v/LbyVQya3-qM&rel=1168911outform.html400350


És végezetül egy remek mozdulat Párizsból, mert bár a PSG idén sem szerepel hírnevéhez méltóan, de a Lens ellen összekapták magukat a fővárosiak, és sima 3-0-s zakóval küldték haza a vendégeket. A PSG egyik hőse a duplázó Diané volt, aki egy pattanás után gyönyörűen lőtte el a labdát, amibe Runje kapus csak beleütni tudott.

http://www.youtube.com/v/X0lUPzLc3aY&rel=1168912outform.html400350


Az előző héten hazahúzott a szavazók szíve, mert Halmosi Péter gólját ítélték a legszebbnek:

http://www.youtube.com/v/9wkzjrVA6jE&rel=1