Vágólapra másolva!
A tavalyi évhez hasonlóan csak a második játéknapig kellett várni az Afrika-kupán a torna első mesterhármasára, a marokkóiak Szufian Alludi vezérletével simán verték Namíbiát. A B csoportban már nem született ilyen sok gól, mindkét találkozó 1-0-s végeredményt hozott. Kedden a Szudán-Zambia és az Egyiptom-Kamerun mérkőzésekkel folytatódik a viadal.

Az A csoportban a papírforma alapján Namíbia számára már az esetleges pontszerzés is óriási sikernek számított volna, ami már öt perc után elérhetetlen messzeségbe került, ugyanis Marokkó kétgólos előnyt szerzett. A namíbiaiak számára egy pillanatra még felcsillant a remény a szépítést követően, de Szufian Alludi újabb gólja gyorsan lehűtötte őket. A 24 esztendős támadó a 28. percben már a harmadik találatát szerezte, és ezzel övé lett az idei torna első mesterhármasa. Az Afrika-kupa történetének leggyorsabb triplázásáról azonban lemaradt, azt ugyanis még 1998-ban a dél-afrikai Benedict McCarthy érte el, aki röpke 18 perc alatt ért el mesterhármast - Namíbia ellen... A folytatásban már csak az volt a kérdés, hogy a marokkóiak hány gólt szereznek, és végül ötnél álltak meg, így lemaradtak a rekordbeállítástól. A sorozat históriájának legnagyobb győzelme ugyanis egy 6-1-es diadal volt, amit Elefántcsontpart ért el Etiópia ellen 1970-ben.

Ha már az elefántcsontpartiaknál tartunk: Didier Drogbáék a nap rangadóján Nigéria ellen léptek pályára, és a találkozó tökéletes példája volt annak, hogy ma már az afrikai együttesek is egyre inkább "európaivá" válnak. A pályára lépett focisták mindegyike az öreg kontinensen kergeti a labdát, és a csapatok is rendkívül taktikusan fociztak, nyoma sem volt az afrikai együttesekre korábban jellemző szertelenségnek. Így aztán a meccs korántsem volt olyan látványos, mint azt sokan várták, és helyzetekből sem volt túl sok: az első játékrészben például csak Taye Taiwo szabadrúgásból lőtt bődületes kapufája borzolta a kedélyeket. A meccset azonban mégis csak egy egyéni villanás döntötte el: Salamon Kalou három védőn szlalomozott át, mielőtt a kapuba lőtt volna.

Az esti mérkőzés azonban már megint a régi Afrika-kupákat idézte, legalábbis a szervezettség szempontjából, ugyanis alig hangzottak el a himnuszok, a stadionban kialudtak a fények. Az alig negyedórás áramszünetet követően azért elkezdődött a mérkőzés, amely azonban megint csak nem villanyozta fel a szurkolókat. Az erőviszonyoknak megfelelően azért Mali támadott többet, Benin leginkább a védekezéssel foglalkozott, amit viszont elég jól elsajátítottak játékosai, lévén Frédéric Kanouté alig találkozott a labdával. A Sevilla FC csatára a második félidő elején azért magabiztosan értékesítette a csapata javára megítélt büntetőt, és ez elég is volt a három pont megszerzéséhez.

A csoport
Marokkó - Namíbia 5-1 (4-1)
Accra, Ohene Djan stadion, 1000 néző
vezette: Evehe (kameruni)
Marokkó: Fuhami - Chretien, Uaddu, Erbate, El-Kadduri, Szafri, Kabusz, Alludi (Moktari, 61.), Szektiui (Abuseruan, 66.), Csamak, J. Hadzsi (Zerka, 70.). Szövetségi kapitány: Michel.
Namíbia: Shiningayamwe - April (Shatimiene, 46.), Gariseb, M. Pienaar, Kaimbi, Brendell, Risser, Jacobs, Ngatjizeko, Benjamin, Bester (Jacob, 64.). Szövetségi kapitány: Schans.
gól: Alludi (1., 5., 28.), Szektiui (39. - 11-esből), Zerka (73.), ill. Brendell (24.).

B csoport
Nigéria - Elefántcsontpart 0-1 (0-0)
Sekondi, Takoradi stadion, 20 088 néző
vezette: Benuza (algériai)
Nigéria: Ejide - Yobo, Shittu, Apam, Taiwo, Mikel, Olofinjana, N. Kanu (Okonkwo, 55.), Utaka (Odemwingie, 74.), Aiyegbeni, Martins (Makinwa, 79.). Szövetségi kapitány: Vogts.
Elefántcsontpart: Barry - Eboué, K. Touré, Meité, Boka, Yaya Touré, Zokora, Gohouri (A. Keita, 46.), Drogba (B. Koné, 84.), S. Kalou, Dindane. Szövetségi kapitány: Gili.
gól: S. Kalou (66.).

Mali - Benin 1-0 (0-0)
Sekondi, Takoradi stadion, 20 000 néző
vezette: Jerome (dél-afrikai)
Mali: Mah. Sidibé - Kanté, Dembele, Ad. Coulibaly, Diamoutene, Am. Sidibé, Kanouté, M. Diarra, Se. Keita, D. Traoré (Mam. Sidibé, 55.; S. Traoré, 89.), B. Touré (Diakité, 72.). Szövetségi kapitány: Jodar.
Benin: Chitou - Gaspoz, Adenon, Chrysostome, Oketola (Sessegnon, 53.), Boco, Adjamossi, S. Tchomogo, Ahoueya (Oladipikpo, 82.), Omotoyossi, O. Tchomogo (Maiga, 70.). Szövetségi kapitány: Fabisch.
gól: Kanouté (49. - 11-esből).

A keddi program a Zambia-Szudán mérkőzéssel kezdődik, amelyen a C csoport továbbjutásra kevésbé esélyesnek tartott együttesei csapnak össze. Szudán utoljára 32 évvel ezelőtt szerepelt a kontinensviadalon, így a focisták alighanem fokozott motivációval játszanak majd - főleg, hogy a zambiaiaktól két kulcsjátékos, Chris Katongo és Isaac Chansa is hiányzik majd eltiltás miatt.

Az esti meccs már magasabb színvonalat ígér, hiszen a címvédő Egyiptom a végső győzelemre szintén esélyesnek tartott Kamerunnal játszik. A két együttes nagy riválisnak számít, elég, ha csak arra gondolunk, hogy a kameruniak a 2006-os vébére éppen az Egyiptom elleni döntetlen miatt nem jutottak ki. A Fáraóknál a csapatkapitány, Ahmed Hasszán eltiltás miatt nem játszhat, a Szelídíthetetlen Oroszlánoknál pedig alighanem minden szem Samuel Eto'óra irányul majd, a csatárnak ugyanis csak három gól hiányzik ahhoz, hogy megdöntse az Afrika-kupa örökös gólrekordját, amit az elefántcsontparti Laurent Pokou tart 14 találattal.