Vágólapra másolva!
A Premier League 23. fordulójának zárómérkőzésén a Liverpool 2-2-es döntetlent ért el hazai pályán az Aston Villa ellen.

A mérkőzés előtt a Liverpool-drukkerek transzparenseken üzentek az amerikai tulajdonosoknak, a szurkolók egyrészt kiálltak a sokat támadott Rafa Benítez mellett, másrészt azt tanácsolták, hogy Tom Hicks és George Gillett adja el a klubot a Dubai International Capital cégnek, amely erősen érdeklődik iránta.

A feszült helyzetben egy győzelem sokat segíthetett volna a Vörösökön, ennek megfelelően nagy erőket mozgosítottak a hazaiak a gólért, amely a 20. percben meg is született: Gerrard passza után Kuyt a 16-osnál fordult kapura, de lövés helyett Benajunhoz pöckölt, akinek első kísérletét egy védő még hárította, de a visszapattanó labdát az izraeli a kapu közepébe továbbította becsúszva.

A Villa támadásai a középpálya motorja, a sérült Barry hiányában minimális veszélyt hordoztak magukban, a Liverpool többször is növelhette volna előnyét, de Fábio Aurélio, Kewell és Fernando Torres sem célzott elég pontosan.

A második félidő közepén aztán a három perccel korábban beállt Harewoord Laursen lefejelt labdáját hanyattvetődve húzta a Vörösök kapujába, majd nem sokkal később Mellberg beadásszerű lövése pattant be Fábio Aurélióról, máris a Villánál volt az előny.

A meccs összefoglalója:

http://www.dailymotion.com/swf/x44m6a


A 'Poolt végül a csereként pályára lépett Crouch segítette ki, a nyurga csatár fordulásból tüzelt a jobb sarokba a 88. percben, ezzel legalább a döntetlent kicsikarta a Benítez-banda, amely a karácsonyi forduló óta nem tud bajnokit nyerni.

Premier League, 23. forduló:
Liverpool - Aston Villa 2-2 (1-0)
gól: Benajun (20.), Crouch (88.), illetve Harewood (69.), Fábio Aurélio (72., öngól)

Az állás:
1. Manchester United 23 46-11 54 pont
2. Arsenal 23 46-17 54
3. Chelsea 23 36-16 50
4. Everton 23 40-23 42
5. Liverpool 22 37-16 40
6. Aston Villa 23 42-30 40
7. Manchester City 23 30-24 40
8. Portsmouth 23 34-23 37
9. Blackburn Rovers 23 31-30 37
10. West Ham United 22 28-21 33
11. Tottenham Hotspur 23 44-40 27
12. Newcastle United 23 27-39 27
13. Middlesbrough 23 20-37 22
14. Reading 23 30-49 22
15. Bolton Wanderers 23 24-34 21
16. Birmingham City 23 23-34 20
17. Wigan Athletic 23 23-39 20
18. Sunderland 23 22-42 20
19. Fulham 23 23-42 15
20. Derby County 23 11-50 7

Idegenben nyert az Everton, ikszelt a ManCityhttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20080120-dzsudzsakgollal-mentett-pontot-a-psv-venloban.html?pIdx=2