Vágólapra másolva!
Öt meccs, egy gólpassz, három gól - ez Dzsudzsák Balázs eddigi mérlege a holland bajnokságban. A PSV Eindhoven magyar középpályása a Venlo és az Excelsior után az Ajax Amsterdam kapuját is bevette, méghozzá bombagóllal. A PSV 2-0-ra megnyerte a rangadót, s már nyolc ponttal vezeti a tabellát. A Premier League-ben a szenzációs formában futballozó Cristiano Ronaldo újabb duplájával a Manchester United a forduló végére visszaelőzte az Arsenalt, míg a Liverpool az utolsó percben kapott ki a West Ham otthonában. Az olasz kupacsúcson az Internazionale nagy csatában legyőzte és kiejtette a Juventust, a németeknél a Schalke a legnagyobb nevű búcsúzó, míg a spanyoloknál az Atlético Madrid és a Real Mallorca győzelme ellenére sem tudott bejutni az elődöntőbe.

Az amszterdamiak három éve nem tudtak hazai pályán gólt lőni a PSV-nek, talán ezért is kezdték olyan hevesen a mérkőzést, a vendégek azonban az első tíz perc után kijöttek a szorításból, első próbálkozásukat éppen Dzsudzsák jegyezte, ám jobblábas lövése még nem okozott gondot Stekelenburg kapusnak.

A 41. percben aztán megmutatta, mire képes a ballal: a kaputól 20 méterre előbb állított egyet a Farfantól kapott labdán, majd kilőtte vele a bal alsó sarkot.

A 67. percben ismét megcélozta a kaput a volt debreceni szélső, a szabadrúgás azonban túl távolinak bizonyult, pár méterrel elkerülte a kaput.

A szünet után nagy erőket mozgósított az Ajax az egyenlítés érdekében, de kimaradtak a helyzetei, amiért Bakkal büntetett a 73. percben, Koevermans visszagurítását 10 méterről varrta a léc alá.

Mivel a PSV üldözői közül a Feyenoord sem tudta legyőzni az AZ Alkmaart, az eindhoveniek előnye immár nyolc pont a tabella élén, így egyre valószínűbb, hogy Dzsudzsák az idény végén bajnoki címet ünnepelhet majd új csapatával.

Eredmények:
Ajax Amsterdam - PSV Eindhoven 0-2 (0-1)
gól:
Dzsudzsák (41.), Bakkal (73.)

Feyenoord Rotterdam AZ Alkmaar 2-2 (0-1)
gól:
Van Bronckhorst (49.), Bahia (75), illetve Pelle (40.), Hamdaoui (72.)

Az élvonal 22 forduló után:
1. PSV Eindhoven 49 pont
2. Ajax Amsterdam 41
3. Feyenoord Rotterdam 41