Társoldalunk:

McAllister jött, látott, de még nem győzött

2008.02.04. 11:00

Megváltóként várták, de első meccsén nem igazolta a hozzá fűzött reményeket Gary McAllister, a 2001-ben még Bajnokok Ligája-elődöntőt vívó, ám jelenleg csak az angol labdarúgó harmadosztályban szerénykedő Leeds United új vezetőedzője.

Anglia negyedik legnépesebb városának szurkolói évek óta letargikusan figyelik szebb napokat is látott - 1992-ben harmadik bajnoki címét ünneplő - együttesük lejtmenetét.

A legutóbbi sorscsapás az volt, amikor a vezetők üzletpolitikája tavaly csődbe vitte a klubot, s ezért a szövetség 15 pontos levonást rótt ki. Karácsony környékén még úgy tűnt, hogy a helyi kedvenceknek sikerül ledolgozniuk a felduzzadt hátrányt, utóbbi három meccsükön azonban nem jött össze a győzelem, Dennis Wise tréner pedig vette a kalapját.

Az 57-szeres skót válogatott McAllister legutóbb a második ligában szereplő Coventryt irányította, ám miután feleségénél rákot diagnosztizáltak, távozott posztjáról.

Felesége, Denise elvesztette a küzdelmet a halálos kórral, a 43 éves tréner pedig úgy döntött, hogy visszatér egykori sikereinek helyszínére - ugyanis tagja volt a 16 évvel ezelőtti bajnokcsapatnak -, és kedden igent mondott a League 1 nyolcadik helyén tanyázó leeds-iek felkérésre.

Hivatalos bemutatásra, sálas fotózásra nem maradt idő, hiszen hétvégén már jött a Tranmere elleni találkozó, amelyet a 24 907 néző nagy bánatára a vendégek nyertek 2-0-ra.

"Megyünk vissza az edzőpályára, és dolgozunk tovább. Tanultunk a problémákból, hamarosan indulunk vissza a csúcsra" - nyilatkozta a kopasz mester, akinek szavait a tranmere-i Ian Moore is alátámasztotta: "Jó, hogy nem két hét múlva jöttünk ide, mert akkorra Gary már megtanítja őket futballozni."

Getty Images

Egy McAllister-klasszikus 2001-ből, a Liverpool-Alavés UEFA-kupa-döntőről

McAllister tehát pont nélkül debütált, de a bizalom töretlen, a szeretet pedig mit sem csökkent. A helyi Yorkshire Post szerint, ha visszajuttatja az együttest az élvonalba, alighanem két szobor fog díszleni az Elland Road-i stadion előtt.


Addig csak az 1997-ben elhunyt, 771 mérkőzésen 115 gólt szerző Billy Bremner bronzba öntött gólöröme fogadja a leedsi rajongókat...

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK