Társoldalunk:

A Fáraók kapusa őrületbe kergette Drogbáékat

2008.02.08. 12:47

Az előzetes esélylatolgatások alapján a legtöbben a torna előtt a Ghána-Elefántcsontpart találkozót tartották volna "álomdöntőnek", és a két válogatott találkozik is a torna végső fázisában - azonban mérkőzésük tétje nem az arany-, hanem csak a bronzérem lesz. Az elődöntőben ugyanis mind a két együttes vereséget szenvedett, így a fináléban a címvédő Egyiptom és a korábbi négyszeres győztes Kamerun játszik majd egymással.

A legutóbbi két Afrika-kupán egyaránt a házigazda diadalmaskodott, és erre most Ghánának is megvolt minden esélye - a Fekete Csillagoknak az elődöntőben Kamerun volt az ellenfelük.

A hazai együttes mesterének, Claude le Roynak nem volt könnyű dolga a kezdő tizenegy összeállításakor, hiszen a középhátvéd és csapatkapitány John Mensah eltiltás miatt nem léphetett pályára, és sérülés okán kidőlt a sorból Asamoah Gyan és Laryea Kingston is - utóbbi bemelegítés közben jelezte, hogy nem tudja vállalni a játékot.

Így aztán a középpályás Michael Essien ezúttal a védelem tengelyben kapott helyet, és bekerült a kezdők közé André Ayew is. A másik oldalon Otto Pfister csak egy helyen változtatott a Tunézia elleni győztes csapaton, a csatársorban Mohamed Idrissou helyett Joseph-Desiré Job szerepelt.

Az első játékrészben mindkét együttes igyekezett óvatosan futballozni, aminek köszönhetően igazi gólhelyzetet nem is lehetett feljegyezni. A középpályán hatalmas volt a küzdelem, de a játékosok gyakran túl pontatlanul futballoztak. A gólszerzéshez a kameruniak álltak közelebb, hiszen Geremi közel 35 méteres szabadrúgása Richard Kingson érdeklődő figyelme mellett a felső kapufa érintésével hagyta el a játékteret - a hálóőr mentségére legyen mondva, Geremi lövése egészen fura röppályát írt le.

A szünet után aztán a hazaiak fokozták a tempót, és egyre többször kerültek a kameruni kapu elé, de Idriss Kameninek így sem kellett védést bemutatnia, mivel a ghánai támadók a kapu előtt rendre rossz megoldást választottak. Ennek meglett a böjtje, mert a Szelídíthetetlen Oroszlánok egy villámgyors kontrával megszerezték a vezetést: az akciót a csereként beküldött Alain Nkong érte el, aki a tornát megelőzően utoljára 2001-ben volt válogatott!

A kapott gól után persze a hazaiak még nagyobb erővel rohamoztak, és ezúttal Kameninek így is csak egyszer kellett bravúrosan hárítania, amikor leszedte a labdát a kiugró Junior Agogo lábáról. Az utolsó percekben bizarr események zajlottak a pályán, a kameruni középhátvéd, André Bikey ugyanis két kézzel fellökte az egyik hordágyszállítót, aki éppen csapattársát igyekezett levinni a pályáról. A Reading játékosa ezért piros lapot kapott, és a döntőben nem játszhat majd.

A Ghána-Kamerun elődöntő összefoglalója:


A másik elődöntő a legutóbbi finálé "visszavágója" volt, és míg két évvel korábban az akkori házigazdákat tartották esélyesebbnek, most inkább Elefántcsontpart volt a favorit. Gérard Gili együttesébe ráadásul visszatért a legutóbbi két összecsapásról hiányzó Kolo Touré, így az Elefántok valóban a lehető legerősebb összeállításban léptek pályára - míg a Fáraóknál a csatár Mohamed Zidan megint csak a kispadon kapott helyet.

Az egyiptomiak a tőlük megszokott módon kezdték az összecsapást, és elsősorban a középpályán igyekeztek fölénybe kerülni, de az első helyzet így is Didier Drogba előtt adódott - lövését azonban Esszal al-Hadari védte. Egy percre rá pedig Egyiptomnál volt az előny, miután egy szögletet követően Ahmed Fati pattogós lövése utat talált a kapuba.

Az elefántcsontpartiak egyáltalán nem futballoztak rosszul, és támadó alakzatuk elég helyzetet dolgozott ki ahhoz, hogy már a szünet előtt megfordítsák a meccset, ám Al-Hadari sorra mutatta be a bravúrokat, őrületbe kergetve Drogbáékat. Mindez a szünet után is folytatódott, ráadásul Elefántcsontpart közben kénytelen volt lecserélni kapusát, Boubacar Barryt, akinek a helyettese, Stéphan Loboué ebben a szezonban klubjában még egyetlen mérkőzésen sem védett.

Az egyiptomi továbbjutás krónikája képekben:


A folytatásban pedig bebizonyosodott, hogy ez a tényező nagyon fontos: míg Al-Hadari bravúrosan védett, addig Loboué nem volt képes hasonló teljesítményre, igaz, a harmadik egyiptomi találatban Kolo Touré is alaposan benne volt. A végeredmény nem tükrözi a játék képét és a reális erőviszonyokat, de az elefántcsontpartiak rendkívül sportszerűen maguk is elismerték, hogy Egyiptom megérdemelten jutott a döntőbe - mert a Fáraók egy kapussal mindenképpen jobbak voltak.

elődöntő:
Ghána - Kamerun 0-1 (0-0)
Accra, Ohene Djan-stadion
v.: El-Arzsun (marokkói)
Ghána: Kingson - Sarpei, Paintsil, Essien, Addo, Annan, A. Ayew (Barusso, 87.), Muntari, Owusu-Abeyie (Baffour Gyan, 62.), Dramani, Agogo. Szövetségi kapitány: Le Roy.
Kamerun: Kameni - Geremi, Bikey, R. Song, Atouba, Emana (Binya, 77.), A. Song, M'Bia, Job (Nkong, 63.), Idrissou (Epalle, 46.), Eto'o. Szövetségi kapitány: Pfister.
gól: Nkong (71.).
kiállítva: Bikey (91.)

Elefántcsontpart - Egyiptom 1-4 (0-1)
Kumasi, Baba Yara-stadion
v.: Maillet (seychelles-szigeteki)
Elefántcsontpart: Barry (Loboué, 39.) - Eboué, K. Touré, Meité, Boka, Zokora, Y. Touré, K. Keita, S. Kalou (B. Koné, 59.), Dindane (A. Koné, 78.), Drogba. Szövetségi kapitány: Gili.
Egyiptom: Al-Hadari - Mohamed, H. Szaid, Goma, Moavad, Rabu, A. Hasszán, Fati, Abutrika, Motaeb (Zidan, 68.), Zaki (I. Szaid, 86.). Szövetségi kapitány: Sehatah.
gól: K. Keita (63.), ill. Fati (12.), Zaki (62., 67.), Abutrika (91.)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK