Vágólapra másolva!
A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörét még túlélte ugyan, ám akárcsak korábban, az egyenes kieséses rendszerű folytatásban sorrendben negyedszerre sem tudott bejutni a legjobb nyolc közé a Real Madrid, amely kiesésével a szerda esti visszavágók legnagyobb meglepetését szolgáltatta.

A története során kilenc európai kupaelsőséget begyűjtő spanyol királyi gárda vesztét az AS Roma okozta, amely az itáliai első meccset "kopírozva", a Santiago Bernabéu-stadionban is 2-1-re nyert, s lépett tovább ezáltal a BL negyeddöntőjébe, míg a madridiak számára ismét csak annak elemzése marad: miért képtelenek huzamos ideje a dicső múltat idéző sikerre.

A nézők számára nem igazán szórakoztató, a találkozó java részében a Real részéről csak ideges erőlködést, a vendégek oldaláról pedig racionális rombolófocit hozó összecsapás a rómaiak vezetőedzőjének, Luciano Spallettinek persze érthető módon tetszett: "Nehéz meccsre számítottam, de csapatom hozta magát, és tökéletesen megfelelt a feladatnak. Olykor szenvedtünk ugyan, de rászolgáltunk a továbbjutásra, amelynek élményét külön gazdagítja, hogy azt ráadásul a Madrid otthonában értük el."

"Nem tudtunk ugyanolyan varázslatosan játszani, mint ahogyan arra máskor képesek voltunk. Rettentően csalódott mindenki, hiszen egyik nagy célunknak, a BL-győzelemről szőtt álmunknak vége, továbbjutás helyett kiestünk" - kesergett a Real csapatkapitánya, Raúl, aki Róma után odahaza is betalált, miáltal már 61 góllal vezeti a BL/BEK örökranglistáját, ám ez most aligha jelent vigaszt számára.

"A Roma rendkívül jól védekezett, nem tudtuk áttörni a hátsó alakzatukat, s miután nem sikerült gólt szereznünk, egyre zűrzavarosabbá vált a helyzet, aminek következménye volt a mérkőzés hajrájában az én kiállításom. Hogy mi történt velem, arra nem tudok magyarázattal szolgálni" - nyilatkozta az egyik fő "vereségfelelős", a második sárga lapját is begyűjtő brazil születésű portugál Pepe, akit jó húsz perccel a lefújás előtt küldött le a pályáról a játékvezető.

Az Arsenal és a Manchester United után harmadik angol csapatként a Chelsea is biztosította helyét a legjobb nyolc között, s hozzájuk társulhat negyedikként még a Liverpool is, amely kedden, 2-0-s előny birtokában vendégeskedik Milánóban, az Internazionale együttesénél.

A londoni Kékek az idegenbeli 0-0 után érvényesítették a papírformát, s magabiztosan verték 3-0-ra a görög Olimpiakoszt a Stamford Bridge-en. "Megbecsültük a labdát, türelmesen és ötletesen játszottunk, amikor kellett, akkor pedig kellőképpen gyorsak voltunk" - adta meg a sima győzelem receptjét Avram Grant vezetőedző.

A Porto-Schalke találkozón a 0-1-es hátrányt a hajrában ledolgozó hazaiak a hosszabbítást kicsikarták ugyan, ám csak csatát nyertek ezzel, háborút nem, mivel a büntetőpárbajban a németek bizonyultak jobbnak. A gelsenkircheniek diadalukkal a 2004-es BL-győztest búcsúztatták el.