Vágólapra másolva!
Az egykori NDK labdarúgása sikerességben elmaradt a testvérországtól, az NSZK-tól, de az egységes Németország létrejöttét követően az ország keleti részéből sok tehetséges futballistából lett igazi sztár - akik keletnémetként aligha futhattak volna be ilyen karriert. A legismertebb klasszis közülük alighanem Michael Ballack, akinek profi pályafutása már a berlini fal leomlása után kezdődött, és két világbajnokságon is éremre vezérelte a Nationalelfet.

A német-lengyel határon található városka, Görlitz már a keletnémet időkben is híres volt egy labdarúgóról, hiszen az egykori NDK klasszis hátvédje, Hans-Jürgen Dörner (akit csak becenevén, Dixie-ként ismertek) is ott látta meg a napvilágot.

A montreali olimpián az NDK válogatottjával aranyérmet nyert hátvédet a mára megszűnt ország történetének egyik legjobb futballistájának tartották, de a kis Ballack nem sok történetet hallott róla szülővárosában. Hiába született ugyanis a német válogatott jelenlegi csapatkapitánya is a német-lengyel határnál lévő Görlitzben 1976. szeptember 26-án, a család alig fél évvel később a közeli nagyvárosba, Karl-Marx-Stadtba (ma Chemnitz) költözött, így Michael ott ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival.

Első klubja a helyi BSG Motor "Fritz Heckert" Karl-Marx-Stadt volt (az egyesület napjainkban VfB Fortuna Chemnitzként szerepel), első edzője pedig az egykoron a keletnémet másodosztályban szerepelt Steffen Hänisch, aki rögtön felismerte Ballackban a tehetséget. Az ifjú titán hétesztendős korában került a klubhoz, és öt éven keresztül futballozott ott, mielőtt a város patinás egyesülete, az FC Karl-Marx-Stadt leigazolta.

Ennél a klubnál már sokkal komolyabb szakmai munka folyt, és a korosztályos csapatok rendszeresen részt vettek különböző viadalokon, amelyeken Ballack folyamatosan bizonyította talentumát. Vezérletével a gárda szinte minden tornát megnyert, 1994-ben pedig a 19 éven aluliak között a regionális bajnokságban is az élen végzett. Michael addigra már a középiskolát is elvégezte, és iskoláinak nevei ma már önmagukban is kordokumentumnak számítanak. Általános iskolába ugyanis a Georgi Dimitrovról elnevezett létesítménybe járt, az érettségit pedig az Emil Wallnerról elnevezett létesítményben tette le.

Utóbbi amolyan sportsulinak számított, nem is akármilyennek, hiszen olimpiai bajnokok egész sora tanult ott Lars Riedeltől kezdve Katarina Wittig. Ballack tehát a tanulmányait sem hanyagolta el a sport mellett, de az érettségi idején alighanem már ő is tisztában volt vele, hogy profi labdarúgóként komoly karrier állhat előtte.