Vágólapra másolva!
A listavezető Bayern München óriási meglepetésre kikapott a sereghajtó Energie Cottbus otthonában a német labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában. A magyar érdekeltségű csapatok közül a Hajnal Tamással felálló Karlsruhe kikapott, a Huszti Szabolcsot foglalkoztató Hannover ikszelt, míg Dárdai Pál a kispadról nézte végig a Hertha döntetlenjét. Angliában nyert a Manchester United és a Chelsea, az Arsenal viszont nem bírt a Middlesbrough-val, így a Vörös Ördögök vették át a vezetést a tabellán. Az angol másodosztályban Buzsáky Ákos gólpasszal segítette győzelemhez a QPR-t, és Halmosi Péter is örülhet, egyrészt, mert a Plymouth is begyűjtötte a három pontot, másrészt, mivel csapata már rájátszást érő helyen áll. Olaszországban az Udinese és a Lazio megosztozott a pontokon, míg a Roma három perc alatt fordítani tudott a Milan ellen. A Primera Divisiónban tovább tart a Real Madrid átka La Corunában, a Depor megint elverte a királyi gárdát. A Sevilla Valenciában nyert, félbeszakadt viszont a Betis-Bilbao találkozó, mivel egy hazai drukker egy palackkal fejbe dobta a vendégek kapusát.

Cottbus-Bayern. Ha van országos kettes mérkőzés a totóban, akkor ez az, hiszen a tabellát magasan vezető Bayern látogatott a sereghajtó gárdához, amely története során eddig egyszer, 2000. október 14-én tudta legyőzni a bajorokat, akkor történetesen egy bizonyos Sebők Vilmos szerezte a mindent eldöntő gólt.

Bár a haziak reményét éltethette, hogy a bajorok szerdán UEFA-kupa-meccset vívtak, ráadásul odahaza kaptak ki a Juhász Rolanddal felálló Anderlechttől, igaz, a továbbjutást így sem fenyegette veszély.

Meglepetésre a 18. percben a Cottbus szerzett vezetést, egy jobboldali akció végén Skela tálalt középre, és a védők közül kibújó Jelic három méterről lőtt a hálóba.

Nem sokkal később válaszolhatott volna a vendégcsapat, ám Toni föléfejelt, a 29. percben aztán az olasz földre került egy párharc végén, és a játékvezető a tizenegyespontra mutatott, ám Ribéry büntetőjét Tremmel kitolta a jobb alsó elől. A 38. percben bűnhődött a bajor sztárgárda a kihagyott lehetőségért, Rivc passzával Jelic lépett ki, és kilőtte a jobb alsó sarkot.

A második félidőben sem tudott igazán nagy helyzetet kialakítani a Bayern, Zé Roberto felső sarok felé tartó csavarását Tremmel fogta, aztán Ribéry éles szögből ellőtt labdáját is kitolta a hazai portás. A túloldalon Kahn óriási bravúrral szedte ki Sao fejesét az utolsó negyedóra kezdetén, de ez már semmin nem változtatott, a meglepetés így is teljes volt, hiszen a Cottbus mind a három pontot otthon tartotta a bajnokság favoritja ellen.

A 27. születésnapját ünneplő Hajnal Tamás irányitotta Karlsruhe kikapott a vendég Eintracht Frankfurttól - ez volt az újonc első otthoni veresége szeptember 23. óta -, a Huszti Szabolcsot végig soraiban tudó Hannover pedig döntetlent játszott a Bielefelddel. A Dárdai Pál nélkül felálló Hertha BSC és a házigazda Hansa Rostock találkozóján nem született gól.

A Hamburg egy góllal verte a Dortmundot, és ezzel öt pontra megközelítette a Bayernt, a Werder is felzárkózhat a listavezetőre, ha vasárnap legyőzi a Wolfsburgot.

Bundesliga, 24. forduló:
Energie Cottbus - Bayern München 2-0 (2-0)
gól:
Jelic (18., 38.)

VfL Bochum - VfB Stuttgart 1-1 (1-0)
gól:
Dabrowski (20.), illetve Hitzlsperger (47.)

Hamburger SV - Borussia Dortmund 1-0 (0-0)
gól: Guerrero (63.)

Hansa Rostock - Hertha BSC 0-0

Hannover 96 - Arminia Bielefeld 2-2 (1-2)
gól: Bruggink (16.), Stajner (56.), illetve Mijatovic (14.), Eigler (38.)

Karlsruhe - Eintracht Frankfurt 0-1 (0-1)
gól: M. Fink (25.)

vasárnap:
Bayer Leverkusen - 1. FC Nürnberg 17 ó
Werder Bremen - VfL Wolfsburg 17

Az állás:
1. Bayern München 24 41-13 50 pont
2. Hamburger SV 24 35-17 45
3. Werder Bremen 23 51-34 43
4. Bayer Leverkusen 23 41-23 41
5. FC Schalke 04 24 38-25 41
6. VfB Stuttgart 24 40-39 38
7. Eintracht Frankfurt 24 28-30 36
8. Karlsruher SC 24 29-32 36
9. VfL Wolfsburg 23 39-35 33
10. Hannover 96 24 35-41 33
11. Hertha BSC 24 26-29 32
12. VfL Bochum 24 36-37 31
13. Borussia Dortmund 24 35-40 29
14. Hansa Rostock 24 21-32 24
15. Energie Cottbus 24 25-40 20
16. Arminia Bielefeld 24 23-49 20
17. 1. FC Nürnberg 23 24-36 18
18. MSV Duisburg 24 24-39 18

A címvédő Manchester United és a harmadik helyen álló Chelsea is nyert az angol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában. A Vörös Ördögök a sereghajtó Derby County, a londoni Kékek pedig a Sunderland otthonából hozták el a három pontot.

A Derby hét közben beleszaladt egy 6-1-es pofonba a Chelsea ellen, a MU pedig az elmúlt héten kiesett az FA-kupából, így mindkét gárdának volt oka a javításra. Nem meglepő módon Sir Alex Ferguson fiai kezdték jobban a meccsét, Giggs már az 59. másodpercben helyzetbe került, de fölébólintotta Pak Dzsi Szung beadását.

Cristiano Ronaldo már a kaput is eltalálta, de a kapufa megmentette a Derbyt, aztán az egykori MU-kapus, Carroll tolta ki egy másik löketét. A vendégek kapujában Ben Foster ezen a meccsen debütált, és nem okozott csalódást, Kenny Miller kétszer is megtornáztatta, de Foster mindkétszer odaért a labdára.

Közben a túloldalon Carroll egyre inkább felbosszantotta védéseivel Cristiano Ronaldót, akinek két szabadrúgását és egy fejesét is kivédte. A 76. percben viszont már a portugál nyerte a párharcot, Rooney futott el a bal oldalon, beadását pedig a gólkirályi címre törő csapattárs küldte a kapuba, ezzel a Manchester, csak jobb gólkülönbségével is, de megelőzte az Arsenalt, amely csak remizett a Middlesbrough-val az Emirates-stadionban.

C. Ronaldo győztes gólja


A bajnokságban egymás után három döntetlent játszó Ágyúsok sokáig nem tudtak mit kezdeni a Boróval, amely a korábban londoniakat erősítő Aliadiere révén a vezetést is megszerezte. A második félidőben szinte egykapuzott Arsene Wenger gárdája, de hol Schwarzer védett, hol a kapufa segítette ki az ausztrál kapust, aztán a 85. percben egy szögletet követően Kolo Touré emelkedett, és fejese után még a gólvonalnál a Flamini, Taylor, Schwarzer trió tagjai is találkoztak a labdával, ami végül a hálóban landolt.

Bár az utolsó percekben az Arsenal óriási rohamot indított a győzelmet jelentő második gólért, de ez már kései kísérlet volt, a Boro önfeláldozóan védekezett, és végül kiérdemelt egy pontot, így az Ágyúsok kénytelenek voltak átadni az első helyet a Manchester Unitednek, amely ráadásul egy meccsel kevesebbet játszott.

A Chelsea is bele akar szólni a Vörös Ördögök és az Ágyúsok dolgába, a londoni Kékek 1-0-ra verték a Sunderlandet. A győztes gól a 19 hónap után először betaláló John Terry nevéhez fűződik, aki Lampard szögletére érkezett a rövid saroknál. A Fekete Macskáknak megvolt a sansza az egyenlítésre, de Cudicini óriásit védett Reid szabadrúgásánál, Jones pedig ziccerben melléfejelt, de a Chelsea is kidolgozott jópár helyzetet, de sem Kalounak, sem Joe Cole-nak nem jött össze a gól.

A Liverpool sorozatban ötödik bajnokiján zsebelte be a három pontot, a Vörösök 0-1-ről nyertek a Reading ellen. Az 5. percben került előnybe a Reading, amikor az oldalvonal mellől elvégzett szabadrúgás a Matejovsky elé került, aki jobbal óriási gólt akasztott a jobb felső sarokba, ez volt a cseh légiós első gólja a Royals becenévre hallgató csapatnál.

Ezzel a góllal vezetett a Reading az Anfielden


Hasonlóan látványos találattal egyenlítettek a Vörösök, Mascherano indult el a labdával, majd 20 méterről a kapu bal oldalába zúdított. A fordulás után csak három percre volt szüksége a Mersey-partiaknak, hogy átvegyék a vezetést, Gerrard ívelt középre szabadrúgásból, Fernando Torres pedig hat méterről bólintott a jobb sarokba, ez volt a spanyol csatár kilencedik gólja elmúlt hat meccsén, és ezzel már 20 találatnál jár, ilyen utoljára Robbie Fowlernek jött össze liverpooli színekben, még 1996-ban.

Mascherano első liverpooli gólja nem volt csúnya


A Pool nem tudta megszerezni a biztonságot jelentő harmadik gólt, a Reading pedig a hajrában nagyon hajtott, Kitson lövése a bevetődő Gerrard kezéről vágódott le, de büntető helyett szöglet következett, megint Kitson próbálkozott, ezúttal fejjel, de ezt meg Reina védte, és mivel Hahnemann kapus is előrement, így Xabi Alonso vagy 70 méterről célbavette az üres kaput, de a slusszpoén elmaradt, mivel körül-belül másfél métert tévedett.

A West Ham is hátrányból nyert, a Kalapácsosok hőse a 18 éves Freddie Sears volt, aki első élvonalbeli meccsén győztes góllal tette le névjegyét. A Portsmouth a hatodik mérkőzésén hatodik találatát jegyző Defoe átemelésével szerzett vezetést az Aston Villa ellen, majd egy fura öngóllal növelte kettőre az előnyét, Carson kapus ugyanis saját csapattársát, Reo-Cokert találta el, amikor fel akart szabadítani. A folytatásban az eredmény már nem, csak a csapatok létszáma változott, mivel az egyik oldalon Muntari, a másikon Mellberg szembesült a piros lappal.

Premier League, 30. forduló:
Derby County - Manchester United 0-1 (0-0)
gól:
Cristiano Ronaldo (76.)

Liverpool - Reading 2-1 (1-1)
gól:
Mascherano (19.), Fernando Torres (48.), illetve Matejovsky (5.)

Portsmouth - Aston Villa 2-0 (2-0)
gól: Defoe (11.), Reo-Coker (38., öngól)
kiállítva: Muntari (81.), illetve Mellberg (89.)

Sunderland - Chelsea 0-1 (0-1)
gól: Terry (10.)

West Ham United - Blackburn Rovers 2-1 (1-1)
gól: Ashton (39.), Sears (81.), illetve Santa Cruz (19.)

Arsenal - Middlesbrough 1-1 (0-1)
gól:
K. Touré (86.), illetve Aliadiere (25.)
kiállítva: Mido (88., Middlesbrough)

vasárnap:
Fulham - Everton 14.30
Wigan Athletic - Bolton Wanderers 16
Manchester City - Tottenham Hotspur 17

hétfő:
Birmingham City - Newcastle United 21 ó

Az állás:
1. Manchester United 29 59-15 67 pont
2. Arsenal 30 58-22 67
3. Chelsea 29 49-18 64
4. Liverpool 30 55-21 59
5. Everton 29 47-24 56
6. Portsmouth 30 44-31 50
7. Aston Villa 30 52-39 49
8. Blackburn Rovers 30 39-37 46
9. Manchester City 29 34-33 45
10. West Ham United 30 33-36 43
11. Tottenham Hotspur 28 53-45 35
12. Middlesbrough 30 27-44 31
13. Wigan Athletic 29 26-42 28
14. Reading 30 35-57 28
15. Newcastle United 29 30-56 28
16. Sunderland 30 26-48 27
17. Birmingham City 29 33-45 26
18. Bolton Wanderers 28 28-42 25
19. Fulham 29 26-49 20
20. Derby County 30 14-64 10

Könnyű feladat vár a MU-rahttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20080314-rangado-elott-a-serie-a-szabadulna-az-atoktol-a-real.html?pIdx=1