Vágólapra másolva!
A magyar válogatott szerdán Szlovénia ellen lép pályára Zalaegerszegen, és a két együttes jelenlegi helyzete között nagy a hasonlóság: mindkét oldalon elsősorban a fiatalokra építve igyekszik új csapatot kialakítani a szövetségi kapitány. Akad azonban egy nagy különbség is: a szlovéneknek nem 50 évet kell visszamenniük az időben, ha a saját aranycsapatukra akarnak emlékezni...

Az egykori Jugoszlávia felbomlása után az utódállamok közül a horvát nemzeti tizenegy érte el a legnagyobb sikereket, ami nem jelentett nagy meglepetést, az viszont annál inkább, hogy a szlovén nemzeti tizenegy is felnőtt Európa elitjéhez.

A jugoszláv labdarúgásban ugyanis a szlovének nem játszottak olyan jelentős szerepet, mint a horvátok vagy akár a bosnyákok: az Olimpija Ljubljana ugyan többször is az élvonalban szerepelt, de semmilyen trófeát nem tudott nyerni, a többi szlovén klubról nem is beszélve.

A nemzeti tizenegyben sem hemzsegtek a szlovén focisták; a legismertebb Branko Oblak volt, aki 46 alkalommal szerepelt a jugoszláv válogatottban, és ott volt az 1974-es világbajnokságon is. Igaz, a Szlovén Labdarúgó-szövetséget már 1920-ben létrehozták, de egészen az ország önállóvá válásáig természetesen a jugoszláv szövetség részeként működött.

A szlovének 1991-ben váltak külön Jugoszláviától, de csak a következő esztendőben vették fel őket az UEFA-ba és a FIFA-ba, így az 1994-es világbajnokság selejtezőiről éppen hogy csak lemaradtak. Nem csoda, hogy az első években a válogatott meglehetősen kevés mérkőzést játszott: 1991-ben mindössze egy, esztendővel később pedig két találkozón lépett pályára.

Az első nagy nemzetközi torna, amelyre a szlovénok beneveztek, az 1996-os Európa-bajnokság volt, és első tétmeccsükön úgy játszottak 1-1-es döntetlent hazai pályán a világbajnoki ezüstérmes olasz válogatottal, hogy sokkal közelebb álltak a győzelemhez. Ez a meccs jól mutatta, a csapatban milyen lehetőség rejlik, de a gárda sokáig nem tudott túllépni saját árnyékán.

Az Európa-bajnokság selejtezői során végül csak Észtországot sikerült megelőznie, a következő világbajnokságot megelőző kvalifikációs sorozatban pedig még ezt is alulmúlta: utolsó lett csoportjában, és mindössze egy pontot gyűjtött. Úgy tűnt tehát, hogy a szlovén válogatott a macedónhoz vagy a bosnyákhoz hasonlóan továbbra is remek focisták gyűjtőhelye marad, akik azonban nem tudnak igazi csapatot alkotni.

A fordulópontot az egykori kiváló futballista Srecko Katanec szövetségi kapitánnyá való kinevezése hozta. A szakembernek sikerült azt elérnie, amit elődjeinek nem: egy egységes gárdát alakított ki. Mindennek eredménye a 2000-es Európa-bajnokságon is megmutatkozott, ahová a szlovének kvalifikálták magukat, és a kontinensviadalon sem vallottak szégyent.

A világbajnoki selejtezők pedig nyilvánvalóvá tették, hogy mindez nem egyszeri, kicsúszott siker volt, hiszen a nemzeti tizenegy a 2002-es vébén is ott volt - többé-kevésbé ugyanazzal a csapattal, amelyikkel az Eb-n szerepelt. Az ázsiai világbajnokság egyben a szlovén "aranycsapat" hattyúdala is volt, hiszen azóta az együttes egyetlen tornára sem tudott kijutni, és szép lassan az akkori klasszisok is kiöregedtek.