Vágólapra másolva!
A szentpétervári Zenit jutott be elsőként a labdarúgó UEFA-kupa fináléjába, miután az elődöntő visszavágóján - az egy héttel ezelőtti 1-1 után - hazai pályán 4-0-ra nyert a Bayern München ellen. Az orosz csapat rendkívül pontosan és hatékonyan futballozott, szabadrúgásból, akcióból, fejjel, lábbal egyaránt bevette a sorozat esélyesének tartott német alakulat kapuját. A másik elődöntőben, a Fiorentina-Rangers találkozón ezúttal sem született gól, s a hosszabbítás utáni 11-es párbajból a glasgow-i skót együttes került ki győztesen. A finálé május 14-én lesz Manchesterben.

A sorozat legnagyobb esélyesének tartott müncheniek az első találkozón némi meglepetésre csak 1-1-es döntetlenre volt képesek a Zenit Szankt-Petyerszburg ellen, pedig mind a két gólt Bayern-játékos érte el - a brazil középhátvéd, Lúcio a saját kapujába talált be.

A München azóta bebiztosította magának a német bajnoki címet (még ha matematikailag nem is az övék az arany, de a hátralévő négy meccsüket egyaránt el kellene veszíteniük ahhoz, hogy ne végezzenek az élen), így immár teljes gőzzel az UEFA-kupára koncentrálhattak.

A hét végi bajnokit sérülés miatt kihagyó Oliver Kahn és Phillip Lahm visszatért a kezdők közé, és az első Zenit elleni találkozóról eltiltás miatt hiányzó Luca Toni is Ottmar Hitzfeld rendelkezésére állt. A francia Willy Sagnolról ugyanez nem mondható el: a gall futballista kritizálta a trénert, mert a szakember nem eredeti posztján, jobbhátvédként vetette be a VfB Stuttgart ellen, hanem jobb oldali középpályásként - mire Hitzfeld a tartalékok közé száműzte.

A másik oldalon sokkal több volt a probléma az összeállítást illetően, hiszen az első találkozón Andrij Arsavin, Fernando Ricksen és Radek Sirl is megkapta a harmadik sárga lapját, így nem léphettek pályára a visszavágón. Az oroszok holland szakvezetője, Dick Advocaat abban bízott, hogy a sérült jobbhátvéd, Alekszander Anjukov felépül, és vállalni tudja a játékot, ami végül így is történt, így legalább Ricksen pótlása meg lett oldva.

Kényszerből a veterán bekk, Olekszandr Gorskov is bekerült a kezdők közé: a 38 esztendős ukrán focista utoljára az Olympique Marseille elleni idegenbeli összecsapáson játszott, amikor a Zenit 3-1-es vereséget szenvedett.

A szentpéterváriak az UEFA-kupára való tekintettel egyébként elhalasztották a hét végi bajnokijukat, így ellenfelüknél kipihentebben várhatták a meccset, és nagyon bíztak abban, hogy a Petrovszkij-stadion pocsék talaja is segíti majd őket.

A Bayern korábban még sohasem játszott Szentpétervárott: a müncheniek korábban hatszor léptek pályára Oroszországban, de mindannyiszor Moszkvában.

A mérkőzés esélyese tehát a németországi döntetlen ellenére is a sztárokkal teletűzdelt Bayern volt, bár minden futballcsapat tisztában van azzal, hogy Oroszországban pályára lépni nem egy leányálom.

Ahogyan Dávid legyőzte Góliátot - a 4-0 krónikája:

http://www.videa.hu/flvplayer.swf?v=nj6PG8FqnZrSFuhU


A triplázó (salátástál, Ligakupa, német kupa) bajorokat viszont nem féltették drukkereik, hiszen önbizalomban általában nincs hiány az FC Hollywoodnál. Bíztak Luca Toni visszatérésében, no és a már-már Aranylabda-esélyessé kikiáltott Franck Ribéryben.

Ehhez képest a Zenit már a 4. percben mattolta a vendégeket: Pogrebnyak 20 méterről végezhetett el szabadrúgást, s ballábas bombája a szétugró sorfal közötti résnyi helyen, a meglepett Kahn mellett a kapu közepében landolt.

Még az első félidőben, a 39. percben növelte előnyét a szentpétervári gárda: Szirjanov 17 méterre a kaputól, remek testcsel után két Bayern-játékosból is bolondot csinált, majd hét méterről a kapu bal oldalába pörgetett - Kahnnak ezúttal sem volt semmi esélye.

S mit csinált a Bayern? Toni egyetlen fejesén kívül semmit.

A második félidőben nemhogy lelkesebb, de még fásultabb volt a nyáron leköszönő Ottmar Hitzfeld által dirigált csapat (a tréner svájci kapitány lesz, és Jürgen Klinsmann váltja a kispadon). nem így a Dick Advocaat irányította oroszok, akik tökéletesen végrehajtották a holland mester által megálmodottakat. Hibátlanul záró védelem, veszélyes kontrák és a villámgyors támadók kvalitásainak a kihasználása - ez jellemezte a Zenitet, amely - ne feledjük! -tartalékosan lépett pályára az elődöntőn.

A helyzeteket pedig könyörtelenül kihasználták a vendéglátók. Még a második játékrészből is csak nyolc perc telt el, amikor Anjukov jobb oldali beadását Fajszulin hét méterről kőkeményen fejelte Kahn kezei köztöztt a kapuba.

Majd ismét jött az első gól szerzője, Pogrebnyak, aki a 73. percben a jobbszélről kapott labdát 15-ről flegma belsőzéssel passzolta a bal alsóba.

Ez bizony kiütéses siker, a Zenit - története legnagyobb sikerét aratva - bejutott az UEFA-kupa manchesteri döntőjébe.

Egyetlen dolog bosszanthatja csak az oroszokat, a duplázó Pogrebnyak - aki 11 találattal vezeti a sorozat góllövőlistáját - harmadik sárga lapja miatt nem szerepelhet a május 14-ei fináléban.

"Katasztrofális teljesítményt nyújtottunk" - szögezte le a mérkőzés után Ottmar Hitzfeld, a Bayern vezetőedzője. "Egy ilyen kupaszériában ki kell használni minden lehetőséget, és nem szabad hibákat elkövetni. Mi az idény során nemzetközi szinten nem voltunk olyan meggyőzőek, mint a német bajnokságban."

UEFA-kupa, elődöntő, visszavágó:
Zenit (orosz) - Bayern München (német) 4-0 (2-0)
Zenit:
Malafejev - Anjukov, Krizanyac, Sirokov, Gorszkov - Szirjanov, Tyimoscsuk, Gyenyiszov (Jonov, 90.) - Dominguez (Lee Ho, 89.), Pogrebnyak, Fajszulin.
Bayern: Kahn - Jansen (Lell, 46.), Lucio, Demichelis, Lahm - Schweinsteiger, Van Bommel, Zé Roberto (Podolski, 46.), Ribéry - Toni, Klose (Sosa, 62.).
gól: Pogrebnyak (4., 73.), Szirjanov (39.), Fajszulin (53.)
továbbjutott: a Zenit, 5-1-es összesítéssel