Társoldalunk:

Már kézben tartja az aranyat a MU

2008.05.03. 15:44

Egy félidőt emberhátrányban futballozva is 4-1-es győzelmet aratott a Manchester United labdarúgócsapata az angol bajnokság utolsó előtti, 37. fordulójában, így már csak a jövő heti, Wigan elleni idegenbeli meccset kell abszolválnia Sir Alex Ferguson csapatának, hogy megszerezze a bajnoki aranyérmet. Egyelőre még nem bajnok a Bayern München sem, mert a Werder Bremen nyert a Cottbus ellen. A bajorok vasárnapi biztosíthatják be elsőségüket.

Gyorsan, már a 4. percben vezetést szerzett a Manchester United a West Ham ellen, amely addig saját térfeléről is alig-alig tudott kijönni. Van der Sar kirúgását Cristiano Ronaldo szelídítette meg a jobbszélen, becsapva védőjét betört a 16-oson belülre, majd 11 méterről lőtt, a labda McCartney-n is megpattanva védhetetlenül végódott a bal alsó sarokba (1-0).

Elképesztő fölényben játszott a MU, s a 24. percben tovább növelte előnyét. Hargreaves jobbról adott középre ballal, a rosszul helyezkedő védők közül éppen Ronaldót találta el a labda, aki 5 méterről semmi mást nem csinált, csak a kapu felé terelte a combjára eső labdát (2-0).

Két perccel később jött a harmadik: Tévez rövid labdaterelgetés után 28 méterről hatalmas gólt ragasztott a léc alá (3-0).

Újabb két perc után újabb gól született, ezúttal a másik kapunál. Egy felívelést Carrick hazafelé csúsztatott, Ferdinand behátrált, Ashton pedig a kapunak háttal állva pazar mozdulattal húzta jobbal a jobb felső sarokba a labdát (3-1).

A 37. percben megfogyatkozott a hazai együttes. Egy ártatlannak tűnő támadás során Neill és Nani akaszkodott össze, a portugál előbb a földön ülve próbálta ágyékon bólintani ellenfelét, majd felállva arcon "fejelte". Mike Riley játékvezető konzultált segítőjével, s Naninak piros, Neillnek sárga lapot mutatott fel.

A második játékrészt óvatosabban kezdte a MU, a West Ham viszont megpróbálta kihasználni az emberelőnyt. Alan Curbishley cserélt is, Boa Morte, illetve Ashton helyére Solanót és Carlton Cole-t küldte pályára, ám az 59. percben eldőlt minden.

Forrás: Getty Images

Carrick szerzett labdát az ellenfél térfelének közepén, kétszer megtolta maga előtt, majd tüzelt, lövése megpattant a behátráló Neillen, így alaposan becsapta a balra vetődő Greent (4-1).

A hajrában már csak a mezőnymunka dominált, a MU végül 4-1-re nyert, s hajszál (pontosabban a május 11-i Wigan elleni idegenbeli összecsapás) választja el a bajnoki aranyéremtől.

Meccs nélkül vált biztos UEFA-kupa-indulóvá az Everton, miután az Aston Villa és a Portsmouth is kikapott. Előbbi hazai pályán a Wigan Athletic együttesétől, míg utóbbi a Middlesbrough vendégeként szenvedett vereséget.

Eredmény, Premier League, 37. forduló:
Manchester United - West Ham United 4-1 (3-1)
gól:
C. Ronaldo (4., 24.), Tévez (26.), Carrick (59.), illetve Ashton (28.)
piros lap: Nani (38., MU)

Aston Villa - Wigan Athletic 0-2 (0-0)
gól:
Valencia (52., 63.)

Blackburn Rovers - Derby County 3-1 (1-1)
gól:
Cruz (45., 77.), Roberts (47.), illetve Miller (19.)

Fulham - Birmingham City 2-0 (0-0)
gól:
McBride (52.), Nevland (89.)

Middlesbrough - Portsmouth 2-0 (1-0)
gól:
Riggott (40.), Tuncay (53.)

Reading - Tottenham Hotspur 0-1 (0-1)
gól:
Keane (16.)

Bolton Wanderers - Sunderland 2-0 (1-0)
gól:
Diouf (42.), Murphy (82., öngól)

Az állás:
1. Manchester United 84 pont
2. FC Chelsea 81
3. FC Arsenal 77
4. FC Liverpool 70
5. FC Everton 62
6. Aston Villa 59
7. Blackburn Rovers 58
8. FC Portsmouth 57
9. Manchester City 55
10. West Ham United 48
11. Tottenham Hotspur 46
12. Newcastle United 43
13. Wigan Athletic 40
14. FC Middlesbrough 39
15. FC Sunderland 39
16. Bolton Wanderers 36
17. FC Fulham 33
18. FC Reading 33
19. Birmingham City 32
20. Derby County 11

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK