Vágólapra másolva!
A Liverpool tartalékcsapata, soraiban három magyar játékossal, megnyerte az angol tartalékbajnokság nagydöntőjét az Aston Villa ellen. Gulácsi Péter végigvédte a meccset és nem kapott gólt, mégsem ő lett a hős, hanem Németh Krisztián, aki egyszer betalált a birminghamieknek, majd kiosztott egy gólpasszt. A harmadik magyar fiatal, Simon András a hajrában szállt be a Vörösökhöz. A topligákban a Werder kilenc emberrel is kiharcolta a BL-t, a Levante sztrájkkal kezdte a Depor elleni meccsét, a Villarreal pedig megszerezte a második helyet, és ezzel BL-selejtezőre kényszerítette a Real Madrid elleni szuperrangadót 4-1-re elvesztő Barcelonát. Két bajnokesélyes, az Inter és a Lyon a kupában volt érdekelt, és az olasz, valamint a francia éllovas is sikerrel vette az elődöntőt.

Az angol tartalékbajnokság nagydöntőjében az északi bajnok Liverpool és a déli első Aston Villa találkozott a legendás Anfield Roadon. A Vörösök kezdőcsapatában két magyar fiatal is helyet kapott, Gulácsi Péter a kapus posztján, Németh Krisztián pedig a csatársorban, Simon András a kispadon foglalt helyet.

Mindkét csapatban találhattunk ismerős nevet a nagy csapatból, a hazaiaknál a brazil Lucas Leiva, míg a vendégeknél Stuart Taylor, Wayne Routledge, Shaun Maloney és Marlon Harewood is szerepelt az idény során a Premier League-ben.

Az Aston Villa uralta az első perceket, de Németh korán villant, sarkazós passzát az utolsó pillanatban csente el a kapura törő Lucas elől Osbourne. Herd 18 méteres lövése kevéssel kerülte el a Pool kapuját, a túloldalon Németh viszont pontosabban célzott, Brouwer tette le a labdát az U19-es válogatott alapemberének, aki belépett a 16-oson belülre, majd a hosszú sarokba lőtt.

A gól után lendületben maradt a hazai gárda, El-Zsar távolról tüzelt a léc fölé, Brouwer viszont ziccerben Taylort találta el. A Villa nagy erőket mozgosított az egyenlítésért, Herd kapufát lőtt, aztán San Jose mentett a gólvonalnál, amikor Gulácsi kiejtette Routledge beadását.

A második félidőben Salifou is a lécet találta el, nem volt szerencséje a birminghamieknek. Aztán Németh 23-ről tesztelte Taylort, aki ujjheggyel tolta a labdát szögletre, de a 67. percben már tehetetlen volt, Insua szerzett labdát, Némethhez játszott, aki Brouwert hozta kihagyhatatlan helyzetbe, a középpályás a bal alsóba vágta a bőrgolyót.

Fotó: Weyer Balázs [origo]

Gulácsi, Simon és Németh ebben a szezonban már a harmadik trófeát nyerte el a tartalékcsapattal

Az utolsó negyedóra kezdetén Lucas tette fölényessé a Liverpool győzelmét, Németh a 80. percben a szurkolók tapsától kísérve hagyta el a pályát, és Simon is kiélvezhette a sikert, mert a 86. percben beszállt El-Zsar helyére. Németh Krisztián teljesítményéről mindent elmond, hogy a Liverpool hivatalos honlapja őt választotta a mezőny legjobbjának, kiemelve, hogy egy klasszis játékosról van szó, aki egy remek góllal és egy okos gólpasszal ismét megmutatta, hogy milyen tehetséges.

Angol tartalékbajnokság, nagydöntő:
Liverpool - Aston Villa 3-0 (1-0)
Anfield Road, 7580 néző
Liverpool: Gulácsi - Darby, Insua, San Jose, Huth, Plessis, El-Zsar (Simon, 86), Lucas, Brouwer (Pacheco, 73), Németh (Lindfield. 80), Flynn.
Aston Villa: S. Taylor, Lund (Bannan, 74.), Baker (Delfouneso, 46.), Osbourne, Clark, Lowry, Salifou, Routledge, Harewood, Herd, Maloney (Albrighton, 77).
gól: Németh (10.), Brouwer (67.), Lucas (76.)

A szerdai játéknap rangadóját Hamburgban játszották, ahol a tavaszra leengedő HSV a Werdert fogadta, mivel mindkét csapat a BL-résztvételért hajt, így komoly csatára lehetett számítani.

Jól kezdtek a hazaiak, Van der Vaart szépen csavordó szabadrúgásánál Wiese repült ki a kapujából, hogy elhárítsa a légiveszélyt. Aztán egy szöglet után Kompany csúsztatott a rövid oldalon, de belül lemaradtak a társak, pedig ez nagy lehetőség volt. De Jong szintén egy sarokrúgás után bólintott fölé, majd Guerrero lábbal próbálkozott, de Wiese fogta a jobb sarokra tartó löketet.

A 21. percben Van der Vaart adott forintos labdát Jarolimnak, de Wiese becsúszva mentett. A félidő közepén adott először életjelet magáról a Werder, amikor Diego ívelése után Hugo Almeida bólintott, de Rost a léc felé tolta a labdát.

A szünet előtti percekben a küzdősportokban való jártasságukat is bemutatták a játékosok, előbb Kompany osztott ki egy fülest Diegónak, majd Wiese gázolta el Olicot a 16-oson kívül, a horvát csatárnak az volt a szerencséje, hogy elhúzta a fejét, mert így a vállát találta el a karatézó kapus, aki meglepetésre csak sárgát kapott.

A szünet után gyorsan kiderült, miért is volt jelentősége annak, hogy Wiese a pályán maradhatott, mivel bravúrral védte Olic lövését, az 50. percben pedig megszerezte a vezetést a brémai alakulat: Rosenberg harcolt egy védővel, majd visszatette a labdát, és Hugo Almeida 18 méterről pazar gólt zúdított a bal felsőbe.

A folytatásban szinte egykapuzott a HSV, miközben Baumann második sárgája miatt tíz emberre fogyatkozott a Bremen, de a gól nem jött össze a házigazdának, hiába próbálkozott Olic, Sorín és Trochowski is. A 90. percben még a kakaskodó Vranjest is kiszórta a játékvezető, de ez már semmin nem változtatott, ezzel a győzelemmel a Werder Bremen kvalifikálta magát a BL-re, csak az a kérdés, hogy az automatikus főtáblát érő második, vagy a selejtezőt jelentő harmadik helyen végez majd Thomas Schaaf csapata.

Forrás: Getty Images

Kahn énektudását is megcsillantotta a müncheni ünnepségen

Ami a többi meccset illeti, a Dárdai Pált a 79. perctől bevető Hertha szintén idegenben tudott nyerni, a Bayern bajnokként sem engedett le, és simán verte a Bielefeldet, a Nürnberg nagyon fontos három pontot szerzett, de még mindig veszélyes helyen van, a Wolfsburg pedig fordulatos meccsen gyűrte le a Frankfurtot.

Bundesliga, 32. forduló:
Hamburger SV - Werder Bremen 0-1 (0-0)
gól:
Hugo Almeida (50.)
piros lap: Baumann (57., Werder), Vranjes (90., Werder)

Bayer Leverkusen - Hertha BSC 1-2 (0-1)
gól: Sinkiewicz (90.), illetve Pantelic (26.), Chahed (68., 11-esből)
piros lap: Kiessling (62., Leverkusen)

Bayern München - Arminia Bielefeld 2-0 (1-0)
gól:
Ribéry (25.), Podolski (47.)

Eintracht Frankfurt - VfL Wolfsburg 2-3 (1-2)
gól: Amanatidisz (22., 11-esből), Weissenberger (62.), illetve Grafite (4.), M. Schäfer (28.), Dzeko (79.)

1. FC Nürnberg - MSV Duisburg 2-0 (2-0)
gól: Hariszteasz (9.), Pinola (32.)

Az állás:
1. Bayern München 32 61-18 70 pont - már bajnok
2. Werder Bremen 32 68-44 60
3. Schalke 04 32 52-32 58
4. Hamburger SV 32 40-24 51
5. VfB Stuttgart 32 55-51 51
6. Bayer Leverkusen 32 55-38 48
7. VfL Wolfsburg 32 50-44 48
8. Hannover 96 32 49-50 46
9. Karlsruher SC 32 37-43 43
10. Eintracht Frankfurt 32 39-47 43
11. Hertha BSC 32 37-40 41
12. Borussia Dortmund 32 46-56 39
13. VfL Bochum 32 44-51 38
14. Energie Cottbus 32 33-52 33
15. Arminia Bielefeld 32 31-56 32
16. 1. FC Nürnberg 32 35-48 31
17. MSV Duisburg 32 32-48 29
18. Hansa Rostock 32 27-49 27