Vágólapra másolva!
A Premier League 38. fordulójában az éllovas Manchester United 2-0-ra győzött a Wigan otthonában, és mivel a vele azonos pontszámmal álló Chelsea remizett a Boltonnal, így a Vörös Ördögök megvédték bajnoki címüket. A londoniak a 93. percben buktak el két pontot, de a győzelem esetén sem örülhettek volna, mert a MU-nak jobb volt a gólkülönbsége. Fülöp Márton bemutatkozott az angol élvonalban: a Sunderland magyar válogatott kapusa az Arsenal elleni találkozón védett. Ismét csak hiába készültek ünneplésre az Internazionale hívei, az olasz bajnoki címvédő ugyanis hazai pályán nem tudta legyőzni a Sienát, s mivel a Roma megverte az Atalantát, így csak az utolsó fordulóban dől majd el az első hely a Serie A-ban.

Eljött a nagy nap, az idény során többször is úgy tűnt, hogy nem kell az utolsó fordulóig várni, hogy kiderüljön, ki lesz Anglia bajnoka, de az eredmények úgy alakultak, hogy a Manchester United és a Chelsea azonos pontszámmal várta a záró játéknapot.

A címvédő Vörös Ördögök a Wigan otthonába látogattak, a kérdéses játékosok közül Vidic és Rooney is ott volt a kezdőben, a Chelsea otthon fogadta a Boltont, a Kékeknél Lampard visszatért, Ricardo Carvalho viszont sérülés miatt hiányzott, így a belső védőpárost Alex és Terry alkotta.

A JJB-stadionban a Wigan kezdett jobban, bár Koumas balos kísérlete azért nem hozta a szívrohamot a MU-drukkerekre. A túloldalon Cristiano Ronaldo lövését is gúnyos kacaj fogadta, a portugál gólzsák elég gyatrán találta el a labdát, vagy öt méterrel eltévesztette a bal alsó sarkot.

Eközben a Chelsea már 2-0-ra vezethetett volna a Stamford Bridge-en, mindkét alkalommal a Ballack, Drogba duó hozta össze a helyzetet: a német előbb magasan ívelt középre, de a csatár nem kapura, hanem középre fejelt, talán egy érkező társra számított, majd Ballack lapos centerezése után az elefántcsontparti légiós egészen közelről vágta mellé a labdát. Aztán egy Bolton-akciónál a kijövő Cech ütközött Terryvel, a londoniak csapatkapitánya földön maradt, és nem is tudta folytatni a játékot, az első diagnózisok szerint a könyökét ficamította ki vagy a karját törte el.

Az első negyedóra elfogódott játéka után a Manchester magára talált, egy Carrick által előrívelt labdánál a Wigan-védők az utolsó pillanatban mentettek Rooney elől, aztán Scholes csapott le egy röviden kivágott labdára, bedobott egy szép lövőcselt, de ballal, 23 méterről nem találta el a kaput. Figueroa óriási bedobása után Bent csúsztatott, a veszélyesen csapódó labdát Van der Sar piszkálta a léc fölé, majd egy visszafejelt labdát Boyce szorongatott helyzetből küldött a léc fölé, azaz a Wigan továbbra is bátran játszott.

Koumas ravasz csavarásánál reklamált a Wigan-tábor, a labda ugyanis Rio Ferdinand válláról vágódott oldalra, adtak már ilyenért büntetőt, Bennett bíró sípja azonban néha maradt. Cristiano Ronaldo hosszú idő után adott munkát Kirklandnek, a furcsán kanyarodó szabadrúgást vetődve tolta ki a kapus. A 33. percben egy kavarodás végén Rooney elé került volna a labda, de Boyce elkaszálta, a jogosan megítélt büntetőnél Kirkland jobbra mozdult, Cristiano Ronaldo pedig balra gurította a labdát.

A 38. percben megint reklamáltak a hazaiak, Scholes ugyanis felborította Palaciost, ráadásul volt már egy sárga lapja, de Bennett csak szóbeli feddésben részesítette a vöröshajú középpályást. A félidő zárásaként még Bent engedett el egy mutatós bombát kapásból, a labda az oldalhálóban kötött ki. A félidőben így 1-0-ra vezetett a MU, és ezzel pontelőnye volt az élen a Chelsea előtt, amely 0-0-ra állt 45 perc után, Drogba szabadrúgása ugyanis centikkel ment el a jobb pipa előtt, Joe Cole löketét pedig Al-Habszi védte.

A Chelsea egy kapufával kezdte a második félidőt, Malouda a rosszabbik, azaz a jobb lábával vállalta el vagy 30-ról, a lefelé csapódó labda végül a lécen fejezte be légi útját. Wiganben a szünet után nagy erőket mozgosított az előny megduplázásáért a MU, de Ronaldo újabb szabadrúgását is védte Kirkland, majd Bennett hibázott nagyot, Bramble ugyanis elütötte Scholest, de büntető helyett szöglet következett, ez volt a legrosszabb ítélet, mert ha szabályosnak látta a spori a védő megmozdulását, akkor kirúgásnak kellett volna következnie.

A Stamford Bridge-en a 62. percnél járt az óra, amikor a Chelsea végre feltörte a boltoni védelmet: egy keresztbe lőtt labdát a csereként beállt Sevcsenko passzolt az ötösről a kapuba. A United-hívei idegesen vették tudomásul, hogy egyenlített a rivális, mert egy esetleges Wigan-találat bajba sodorta volna csapatukat.

De a MU sokkal közelebb állt a második gólhoz, mint a Wigan az egyenlítéshez, Ronaldo vállal is veszélyesen terelte a kapu felé a labdát egy szögletet követően, Rooneyt pedig Kirkland nagy bravúrja fosztotta meg a gólörömtől. 25 perccel a vége előtt Sir Alex Ferguson kettős cserére szánta el magát, behozta Giggset és Hargreavest Park, valamint Scholes helyett, a walesi szélső 758. alkalommal húzta magára a Manchester mezét, ezzel beállította Bobby Charlton rekordját.

Heskey azért még ráhozta a szívbajt a vendégdrukkerkre, amikor bólintása egy arasznyival suhant el a léc fölött, de a 80. percben Giggs mindent eldöntött, Rooney pazar passza után a Walesi Varázslóról teljesen elfeledkeztek a védők, ő pedig 13 méterről ballal a kapu jobb oldalába helyezett.

Forrás: Getty Images

Giggs tizedszer lett bajnok, ráadásul beállította Bobby Charlton klubcsúcsát

Ekkor már borítékolni lehetett a MU bajnoki címét, hiszen a Wigannek két gólt kellett volna szereznie, hogy bajnokot csináljon a Chelsea-ből. Ráadásul a londoni meccs hajrája a Boltoné volt, McCann hulló falevél-szerű fejese a lécről jött vissza, a kipattanót Jannakopulosz próbálta combbal a hálóba juttatni, de Ashley Cole a gólvonalról mentett.

A 93. percben aztán jött a slusszpoén, a Chelsea-játékosoknak talán már szóltak, hogy hiába minden, így nem figyeltek Kevin Daviesre, akinek lövése előbb Alex, majd Cech lába között ment el, és végül a kapuban pihent meg. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Chelsea az 1-0-s előny megtartásával sem lehetett volna bajnok, mivel a MU-nak jobb volt a gólkülönbsége.

Ami a Premier League további fontos kérdéseit illeti: az UEFA-kupában az Everton, az Intertotó-kupában az Aston Villa indulhat, a már kiesett Derbyhez pedig a Birmingham és a Reading csatlakozott.

Az utolsó fordulóban bemutakazott az angol élvonalban Fülöp Márton: a Sunderland magyar válogatott kapusa az Arsenal elleni találkozón állt a kapuban. "Életem nagy álma vált valóra, hiszen mindig erre vágytam, hogy az angol élvonalban védhessek" - mondta Fülöp vasárnap este az MTI-nek. "Már a hét elején beszéltem Roy Keane menedzserrel arról, hogy esetleg lehetőséget kaphatok. Nagyon örültem neki, amikor másfél órával a kezdés előtt a csapat kihirdetésénél az én nevemmel kezdődött az összeállítás."

A kapuvédő úgy érzi, jól ment a védés az Arsenal 1-0-s győzelmével végződött mérkőzésen. "Több ziccert is hárítottam, a lefújás után gratuláltak a teljesítményemhez. A gólról nem tehettem, Walcott egyedül vezette rám a labdát, elég kiszolgáltatott helyzetben voltam."

Fülöp elmondta: a lefújás után ötvenezren ünnepelték az együttest. "Angliában az a szokás, hogy az utolsó hazai meccsen a csapat a találkozó végén egy tiszteletkört fut, így köszöni meg az egész szezonban kapott biztatást. Senki sem mozdult a helyéről, fantasztikus érzés volt együtt ünnepelni a szurkolókkal."

A jövőjéről Fülöp egyelőre nem tudott konkrétumokat mondani, de valószínűleg elhagyja a klubot. "Szeretnék folyamatosan védeni, több élvonalbeli és második vonalban szereplő angol klub is megkeresett, ahol első számú kapusként számítanának rám. Neveket még nem említenék, de úgy gondolom, az a valószínűbb, hogy máshol folytatom a pályafutásom."

Premier League, 38. forduló:
Middlesbrough - Manchester City 8-1 (2-0)
gól:
Downing (16., 58., az elsőt 11-esből), Afonso Alves (37., 60., 90.), Ad. Johnson (70.), Rochemback (80.), Aliadiere (85.)

Birmingham City - Blackburn Rovers 4-1 (1-0)
gól:
David Murphy (31.), Jerome (73., 89.), Muamba (90.), illetve M. G. Pedersen (49.)

Chelsea - Bolton Wanderers 1-1 (0-0)
gól:
Sevcsenko (62.), illetve K. Davies (93.)

Derby County - Reading 0-4 (0-1)
gól:
Harper (15.), Kitson (61.), Doyle (69.), Lita (90.)

Sunderland - Arsenal 0-1 (0-1)
gól:
Walcott (24.)

Tottenham Hotspur - Liverpool 0-2 (0-0)
gól:
Voronyin (69.), Fernando Torres (74.)

West Ham United - Aston Villa 2-2 (1-1)
gól:
Solano (8.), Ashton (88.), illetve A. Young (14.), Barry (58.)

Wigan Athletic - Manchester United 0-2 (0-1)
gól:
Cristiano Ronaldo (33., 11-esből), Giggs (80.)

Everton - Newcastle United 3-1 (1-0)
gól:
Aiyegbeni (28., 82., a másodikat 11-esből), Lescott (70.), illetve Owen (47., 11-esből)

Portsmouth - Fulham 0-1 (0-0)
gól:
Danny Murphy (76.)

A végeredmény:
1. Manchester United 38 80-22 87 pont - Bajnokok Ligája, főtábla
2. Chelsea 38 65-26 85 - Bajnokok Ligája, főtábla
3. Arsenal 38 74-31 83 - Bajnokok Ligája, selejtező
4. Liverpool 38 67-28 76 - Bajnokok Ligája, selejtező
5. Everton 38 55-33 65 - UEFA-kupa
6. Aston Villa 38 71-51 60 - Intertotó-kupa
7. Blackburn Rovers 38 50-48 58
8. Portsmouth 38 48-40 57
9. Manchester City 38 45-53 55
10. West Ham United 38 42-50 49
11. Tottenham Hotspur 38 66-61 46
12. Newcastle United 38 45-65 43
13. Middlesbrough 38 43-53 42
14. Wigan Athletic 38 34-51 40
15. Sunderland 38 36-59 39
16. Bolton Wanderers 38 36-54 37
17. Fulham 38 38-60 36
------------------------------------------------------
18. Reading 38 41-66 36 - kiesett
19. Birmingham City 38 46-62 35 - kiesett
20. Derby County 38 20-89 11 - kiesett

A gólkirályi címet Cristiano Ronaldo, a Manchester United portugál légiósa szerezte meg 31 találattal, a spanyol Fernando Torres (Liverpool) és a togói Emmanuel Adebayor (Arsenal) 24-24 góllal végzett holtversenyben a 2-3. helyen.

Egyszerű volt a képlet az Inter számára a Serie A 37. fordulójában: amennyiben a kék-feketék legyőzik hazai pályán a Sienát, akkor a Roma eredményétől függetlenül megszerzik a klub 16. bajnoki címét.

Ennek megfelelően nagyon bekezdett a milánói gárda, Cruz már a 15. másodpercben lövőhelyzetbe került, de Manninger fogta a középre tartó labdát, egy perccel később azonban csak nyújtózkodott a vendégek kapusa, de Vieira 22 méteres, lapos suhintása centikkel elkerülte a jobb alsó sarkot. A harmadik percben a toszkánok is elkönyvelték az első lövést, Hardzsa tüzelt, de Júlio César odaért.

Hatalmas volt az Inter-nyomás, a 10. perc végén Materazzi fejelt egy szöglet után, de a léc kisegítette Manningert. A következő sarokrúgást azonban már nem úszta meg a Siena, Balotelli küldte középre a labdát, Vieira pedig hat méterről bólintott a hálóba, Manningernek a kezét sem volt ideje felemelni (1-0).

A gól után kicsit visszavett az Inter, de így is szinte a semmiből egyenlített a Siena, ráadásul tíz emberrel: Locatellit az oldalvonalnál ápolták, Hardzsa nagy passzt adott a beinduló Maccaronénak, aki Burdisso mellől a jobb sarokba tüzelt (1-1).

Sőt, a fekete-fehérek vezethettek is volna, Rossi ment el a bal oldalon, de nagy ziccerben az eléfekvő Júlio Césarba lőtt. A félidő végén pedig büntetett az Inter, Maicon nagy bedobását Vieira csúsztatta, középen Balotelli teljesen üresen emelkedett, és három méterről a hálóba bólintott (2-1).

Mindjárt a második félidő elején el is döntehették volna a bajnokságot a nerazzurik, Balotelli a balösszekötő helyén ugratta ki Cruzt, aki egy finom csel után a kapu mellé emelt. Később aztán a milánóiak már nem forszírozták annyira az újabb gólszerzést, hiszen egy ideig az előny és jórészt a labda is náluk volt.

Csakhogy a bajnoki cím küszöbén már régóta toporgó Inter idővel meglehetős rutint szerzett önmaga elaltatásában, s az édes álomnak ezúttal Hardzsa vetett végett a 69. percben: a volt római egy lecsorgó labdát 17 méterről csavart a bal alsó sarokba (2-2).

Erre persze rögtön magához tért az Inter, de jól működött a vendégek lestaktikája, amikor pedig mégsem, Cruz hatalmas ziccerben a vendégkapu előtt kolbászoló Materazzit lőtte telibe.

Csak nem akart megszületni a scudettót érő gól, noha ehhez még jókora bírói segédletet is kaptak a hazaiak. Egy szöglet előtti helyezkedésben Rigano és Materazzi addig fogdosta egymást, míg kölcsönösen a földre nem kerültek, a játékvezető pedig mindenki meglepetésére tizenegyest ítélt. A büntetőt a "sértett" végezte el, de Manninger kifogta a labdát - ez volt az Inter első kihagyott tizenegyese ebben a bajnokságban.

Az utolsó percekben tíz emberrel támadott az Inter, Viera beadását azonban melléfejelte Jimenez, Cruz pedig elcsúszott a döntő pillanatban.

Az újabb elszórakozott lehetőség azt jelenti, hogy csak a jövő heti utolsó fordulóban fog eldőlni a bajnoki cím Olaszországban. A korábban már 11 ponttal is vezető Inter sorsa még mindig a saját kezében van, ha győz a bentmaradásért küzdő Parma vendégeként, úgy mindenképpen megvédi a címét. Az Atalantát hazai pályán 2-1-re legyőző Roma egy pontra megközelítette a milánóiakat, s a végső körben a szintén a kiesés elől menekülő Cataniához látogat.

A Livorno hazai vereségével búcsúzott az első osztálytól, a Cagliari, Reggina, Torino viszont megmenekült a mai győzelmekkel.

A Milan 3-1-re kikapott Nápolyban, s ezzel lecsúszott a BL-selejtezőt érő negyedik helyről, miután az ugyancsak erre a pozícióra pályázó Fiorentina ugyanilyen arányban verte a Parmát.

Serie A, 37. forduló:
Internazionale - Siena 2-2 (2-1)
gól:
Vieira (11.), Balotelli (45.), illetve Maccarone (31.), Hardzsa (69.)

Fiorentina - Parma 3-1 (1-1)
gól:
Santana (39.), Semioli (77.), Osvaldo (86.), illetve Budan (11.)
piros lap: M. Rossi (80., Parma)

Genoa - Lazio 0-2 (0-2)
gól:
Pandev (31.), Rocchi (45+2.)

Juventus - Catania 1-1 (0-0)
gól:
Del Piero (89.), illetve Martinez (48.)

Livorno - Torino 0-1 (0-1)
gól:
Rosina (41.)

Napoli - Milan 3-1 (1-0)
gól:
Hamsik (36.), Domizzi (69., 11-esből), Garics (92.), illetve Seedorf (94.)

Palermo - Sampdoria 0-2 (0-0)
gól:
Cassano (61.), Maggio (76.)

Reggina - Empoli 2-0 (0-0)
gól:
Barreto (68.), Amoruso (79.)

Roma - Atalanta 2-1 (1-0)
gól:
Panucci (23.), De Rossi (67.), illetve Bellini (88.)

Udinese - Cagliari 0-2 (0-0)
gól:
Aquafresca (48.), Cossu (55.)

Az állás 37 forduló után (gólkülönbség, pontszám):
1. Internazionale 67-26 82
2. AS Roma 71-36 81
3. Juventus 69-34 71
4. Fiorentina 54-39 63
5. AC Milan 62-37 61
6. Sampdoria 53-43 59
7. Udinese 47-49 57
8. SSC Napoli 49-5150
9. FC Genoa 44-50 48
10. Palermo 45-55 46
11. Atalanta 50-56 45
12. Lazio 45-50 43
13. AC Siena 38-43 43
14. Cagliari 38-54 41
15. FC Torino 36-48 40
16. Reggina 35-54 39
17. Catania 32-44 36
18. FC Parma 42-60 34
19. Empoli 27-51 33
20. Livorno 34-58 30

hazai pályán lehet bajnok az Interhttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20080509-mu-chelsea-versenyfutas-angliaban.html?pIdx=1