Vágólapra másolva!
Elvágyódik a szentpétervári Zenit csapatából Andrej Arsavin, az Európa-bajnokságon elődöntős orosz válogatott futballistája.

"Hallottam, hogy a Barcelona bejelentkezett értem, de egyelőre nem tudok semmi pontosat. Annyi biztos, hogy máshol szeretném folytatni a pályafutásomat" - jelentette be az UEFA-kupa-győztes alakulat csatára, miután Dmitrij Medvegyev orosz elnök vidéki rezidenciáján fogadta a nemzeti együttest.

A 27 éves gólzsák, aki saját bevallása szerint nagy Barca-szurkoló, az év játékosa lett hazájában.

Mindeközben további két évvel, 2010-ig meghosszabbította szerződését Guus Hiddink, az orosz válogatott szövetségi kapitánya. Ezt Vitalij Mutko sportminiszter jelentette be.

"Megmutattuk, hogy vannak tehetségeink. Most egy olyan rendszert kell kidolgoznunk, hogy a fiatalok megfelelő ütemben fejlődjenek" - nyilatkozta a holland szakember, akinek Dmitrij Medvegyev elnök felkínálta az orosz állampolgárságot is, ám erre kitérő választ adott: "A világ bármelyik pontján nyugodtan élhetek, a hollandok elleni siker után azt mondták, nem látnak szívesen otthon, de ez nem igaz."

Az oroszok a negyeddöntőben fantasztikus játékkal 3-1-re nyertek a hollandok ellen, ám a későbbi győztes spanyoloktól 3-0-s vereséget szenvedtek a legjobb négy között.