Vágólapra másolva!
Az Európa-bajnokság végeztével kisebb nyári szünet vár a topligák közönségére, de a pihenő csak mintegy másfél hónapig tart, hiszen augusztustól máris rajtolnak a nagy európai bajnokságok. Érdemes tehát egy pillantást vetni arra, hogy mely klubokat köszönhetjük majd újoncként az elit pontvadászatokban.

A leghamarabb a francia Ligue 1 rajtol majd a topligák közül, Franciaországban augusztus 9-én rendezik az első fordulót. A mezőnyben egy év kihagyás után ismét ott lesz a patinás FC Nantes, amely 2007-ben 44 év után először volt kénytelen búcsúzni a legjobbak közül - ám száműzetése nem tartott sokáig, hiszen a Kanárik rögtön visszakerültek az elitbe. A csapat végül a második helyet szerezte meg a másodosztályban, de 12 ponttal előzte meg a negyedik, és így a feljutásról lemaradt CS Sedant, vagyis visszakerülését egyetlen másodpercig sem fenyegette veszély: a csapat az egész bajnokság során a dobogón állt a bajnokságban. A gárda továbbra is elsősorban a remek utánpótlására épített, de az új igazolások is maximálisan bejöttek: a France Football osztályzatai alapján az együttes legjobbja a tavaly nyáron megvett középpályás, Davide de Freitas volt, az Ázsiából visszatért Mamadou Bagayoko pedig házi gólkirály lett.

A Nantes visszajutása tulajdonképpen papírforma volt, az viszont már nagyobb meglepetést jelentett, hogy az Le Havre AC nagy fölénnyel nyerte meg a Ligue 2-t. A kikötőváros együttese utoljára a 2002-2003-as idényben szerepelt a legjobbak között, és azóta egyszer sem került közel a feljutáshoz, most viszont valósággal végigszáguldott a másodosztályon. A Le Havre a legtöbb gólt szerezte és a legkevesebbet kapta, és soraiból került ki a második vonal két legjobb focistája a középpályás Jamel Ait-Ben-Idir és a csatár Guillaume Hoarau személyében (utóbbi játékos 28 találattal gólkirály lett) - kérdés, ez mire lesz elég a legjobbak között.

A harmadik feljutó kiléte igazi szenzációt jelentett, hiszen a Grenoble Foot tíz éve még a negyedosztályban szerénykedett, igaz, 2001 óta a második vonalban szerepel. A klub akkor lett versenyképes, amikor 2004-ben egy japán cég vette meg, amely vadonatúj stadiont épített (a Stade de Alpes-ot idén februárban adták át), a nyáron pedig szerződtette a kispadra a bosnyák Mehmet Bazsdarevicset, aki remek csapatot kovácsolt össze.

Forrás: MTI
Lőw Zsolt nem csak a feljutást harcolta ki csapatával, de a válogatottba is visszatérhetett

Németországban egy héttel később indul a bajnokság, mégpedig egy abszolút Bundesliga-újonccal: a TSG Hoffenheim felkerülése alighanem az elmúlt idény legnagyobb szenzációja volt. Lőw Zsolt együttese ugyanis még csak a második vonalban sem szerepelt korábban, ám a klub tulajdonosa, Dietmar Hopp (aki Németország egyik leggazdagabb üzletembere) talicskával tolta a pénzt a csapatba, és ennek meg is lett az eredménye. A Hoffenheim a szezon előtt 18 millió eurót költött új focistákra, akik közül a brazil Carlos Eduardo hétmillióba, a nigériai Chinedu Obasi ötmillióba került - mind a ketten alaposan hozzájárultak a feljutáshoz.

A Bundesliga másik két újonca már korántsem ilyen ismeretlen, hiszen a német labdarúgás két "dinoszaurusza" került vissza a legjobbak közé. A másodosztály küzdelmeit megnyert Borussia Mönchengladbach egyévnyi távollét után jutott vissza az elitbe, és a csapat teljesítményére jellemző, hogy Oliver Neuville-nek még a Bundesliga 2-ből is sikerült bekerülnie a német válogatott Eb-keretébe. A harmadik feljutó az 1. FC Köln lett, amelynek már két évet kellett lehúznia a második vonalban: itt a nagy megmentőnek a tréner, Christoph Daum bizonyult, aki az előző szezon közben vette át a gárda irányítását, és bár rengeteget kritizálták az idény közben, végül sikerült beváltania ígéretét, és visszavezette a csapatot a legjobbak közé.