Vágólapra másolva!
Angol lapértesülések szerint Oszama bin Laden családjának vállalatbirodalma 380 millió euróért meg akarja vásárolni az élvonalban szereplő Newcastle United futballcsapatát.

A Saudi Binladin Group (SBG) 2001. szeptember 11-e után elhatárolódott az al-Kaidától, azonban az angol hatóságok most is bin Laden egyik lehetséges támogatójának tartják. A cégcsoport irányítója Oszama Bekr bin Laden, az al-Kaida vezérének bátyja, akit mindez nem tántorított el attól, hogy ajánlatot tegyen a Newcastle United vezetőségének. Ebben a cég nevében kifejezi vételi szándékát, valamint hangsúlyozza, hogy ha ők lesznek a tulajdonosok, akkor új stadiont is építenek a Szarkáknak.

A drukkerek azonnal reagáltak a hírekre, a valamennyi szurkolói csoport által aláírt közlemény szerint elfogadhatatlannak tartják, hogy egy szaúdi család kezébe kerüljön a csapatuk. A klub vezetői csupán annyit mondtak, hogy az amerikai székhelyű Inter Media Partnersen keresztül egy vállalatcsoport jelentkezett vételi szándékkal, arról azonban nem akartak nyilatkozni, hogy ez vajon az SBG-e.