Vágólapra másolva!
A bolgárok elleni, hétfői 1-0-s győzelemmel immár jó esélye van a magyar U19-es labdarúgó válogatottnak, hogy a csehországi Európa-bajnokságon megszerezze csoportjában legalább a harmadik helyet, s ezzel kvalifikálja magát a jövő évi, egyiptomi korosztályos világbajnokságra. A mérkőzést eldöntő Németh Krisztián szerint ennél azonban merészebb céljai is lehetnek a magyar csapatnak, a Liverpool támadója semmilyen ellenféltől nem félti a meccsről meccsre jobb teljesítményt nyújtó válogatottat.

Sisa Tibor, a magyar csapat szakvezetője úgy véli, Németh Krisztiánék leginkább annak köszönhetik a győzelmet, hogy a mérkőzés elejétől a végéig jól tudtak koncentrálni. A szövetségi edző ugyanakkor dicsérte a bolgár csapatot, amely véleménye szerint okozhat még meglepetést a tornán - olvasható Sisának az UEFA honlapján megjelent nyilatkozatában.

A szövetségi edző szerint együttese a hátralévő két csoportmeccsen még jobb játékra lesz képes. Erre szükség is lehet, hiszen a mieink legközelebb az előzetesen a csoport legerősebbjének ítélt spanyolokkal mérkőznek, akik hétfőn némi meglepetésre 2-1-es vereséget szenvedtek a Horst Hrubesch által irányított német gárdától, így számukra döntő fontosságú meccs lesz a csütörtök 18 órakor, Pribramban kezdődő, magyarok elleni találkozó.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=1CU5gSAA0qNqFc2w


Ginés Meléndez spanyol szakvezető a németek elleni vereség után csalódottságának adott hangott, ami érthető is, hiszen az ibériai gárda 2006-ban Lengyelországban és tavaly Ausztriában is megnyerte a 19 éves labdarúgók kontinensbajnokságát, s hosszú ideje őrzött veretlensége szakadt most meg.