Társoldalunk:

Csendes holtszezon után indul újra az NB I

2008.07.25. 10:15

Pénteken a címvédő MTK Budapest kaposvári mérkőzésével elkezdődik a labdarúgó Soproni Liga 2008/2009-es idénye. Idén a holtidény meglehetősen csendesen csordogált, elmaradtak a nagy balhék, az átigazolási piacon sem röpködtek a nagy nevek, de az U19-es válogatott Eb-szereplése miatt ismét reménykedhetünk, hogy valami megindult idehaza.

Ha úgy vesszük, végre megvalósulni látszik az, amiről hosszú évek óta sokan beszélnek a magyar labdarúgás kapcsán, nevezetesen hogy ajánlatos lenne végre elfelejteni a hazai "profizmust", és inkább utánpótlásra koncentrálva kéne lerakni egy szebb jövő alajait.

A 2008-as őszi szezon rajtja előtt mintha pontosan ez történne, az U19-esek nagy érdeklődéssel kísért csehországi Eb-szereplése után szinte suttyomban rajtol a hazai bajnokság, amely amúgy is szokatlanul eseménytelen holtszezont tudhat maga mögött.

Ezúttal ugyanis elmaradtak a klubok gazdasági összeomlásáról, kirúgott edzők és tulajdonosk közötti sárdobálásról vagy a csapatukat tömegesen feljelentő játékosokról szóló hírek, ami természetesen nagyszerű fejlemény, más kérdés, hogy az efféle negatív szenzációk nélkül gyakorlatilag teljes érdektelenségbe fulladt a felkészülési időszak. 

Az egyes, honlapunkra felkerülő hírek látogatottsági adatai legalábbis azt mutatják, hogy a nyári szünet átigazolásai nemigen hozzák tűzbe a közvéleményt, ami nem is túl meglepő, hiszen a menetrendszerűen érkező, ismeretlen légiósokon kívül ugyanazok a kiszámítható teljesítményre képes arcok keringenek évről évre az élvonalbeli klubok között, s az új trend szerint a tehetségesebb fiatalok már akkor külföldön keresik a lehetőséget, amikor itthon még nem is ismerhette meg őket a nagyközönség.

Az MTK-s Pölöskei Zsolt például nemrégiben csatlakozott a liverpooli magyar különítményhez, a West Ham United pedig a legutóbb Aradon szereplő Bajner Bálintot igazolta le - mindketten 17 évesek. Külföldről hazajövő focistákból persze ezúttal sincs hiány, az egy szezon alatt az angol Barnsleyt és az olasz Pisát is megjárt Rajczi Péter Újpestre tért vissza, Rabóczki Balázs egy balul sikerült hollandiai év után választotta a Honvédot, a legutóbb az olasz Avellinónál légióskodó Kenesei Krisztián pedig az újonc Haladásban készül sokadvirágzásra.

A honon belüli váltások közül a legnagyobb visszhangot Kovács Zoltán esete váltotta ki, az ősújpesti csatár további szolgálataira nem tartott igényt a lila-fehér klubvezetés, a Győr azonban lecsapott a 35 éves csatárra. A legjobb üzletet ugyanakkor kétségtelenül a Debrecen ütötte nyélbe, amely százmillió forint feletti haszonnal adta el a kameruni Dorge Kouemahát a Bundesligából idén kiesett Duisburgnak, megszerezte viszont a sokáig mozdíthatatlannak tűno Oláh Lorántot Kaposvárról, akitől azt várják, hogy góljaival pótolja afrikai kollégáját.

Az egyik legnagyobb játékosmozgás a másodosztálynak zsinórban harmadszor nekiveselkedő Ferencvárosnál volt tapasztalható, az angol tulajdonba került, s a jövőben az idegenbeli meccsekre narancsárgába öltőző csapattól több külföldi reménység és az Angliából kivásárolt Ferenczi István érkezése mellett elküldték Mátyus Jánost, Vasas Zoltánt, Bojan Lazicot, Vincze Ottót és Lisztes Krisztiánt - utóbbi játékos felfelé "bukott" egy osztályt, a REAC-ban folytatja pályafutását. A rákospalotai gárda nevezhető a nyár egyik nyertesének, ugyanis elkészült a villanyvilágítás a Budai II László-stadionban, így a tavaszi szezonnal ellentétben, amikor Sopronban találtak otthonra Nyergesék, ezentúl valóban hazai pályán fogadhatják a riválisokat.

A kispadokon idén nyáron nem volt túl nagy a forgolódás, a Kispestről távozó Supka Attila Zalaegerszegen kapott új állást, a Honvédnál Pölöskei Gábor vette át az irányítást, míg Siófokon Détári Lajos építhet csapatot.

Bármilyen korán kezdődik is az idei bajnokság, kupacsapataink - a bajnok MTK kivételével - máris harcban állnak a nemzetközi színtéren, ahol a számunkra mind korábban kezdődő selejtezők miatt immár nem a tavasz, hanem az ősz megélése a reális célkitűzés. A Debrecen az UEFA-kupa első selejtezőjében továbbjutással kecsegtető döntetlent ért el a kazah Sahtyor Karagandi otthonában, a Győr ugyanebben a körben hazai pályán ikszelt a FC Zestafonival.

A Honvéd viszont egyenesen menetel az Intertotó-kupában a kazah Zsetiszu után a cseh Teplicén is túljutott, s a grazi 0-0 után a Sturm ellen is jók a kilátásai. Az intertotós lehetőség amúgy első körben a Ligakupa-győztes Fehérvárt illette volna meg, de ők nem kértek a fenemód költséges kazah túrából, aztán az Újpest is visszakozott, a lilák elöljárói ugyanis úgy ítélték meg, hogy a felkészülési idő rövidsége miatt a csapat nem képviselné méltóképpen a magyar futballt, és inkább átengedték másnak, így került képbe a Honvéd.

A BL-ben az MTK alaposan belehúzott, az a török Fenerbahce lesz a térdsérülést szenvedett Kanta Józsefet elvesztő kék-fehérek ellenfele, amelynek újonnan kinevezett edzője a spanyolokat Eb-győzelemig vezető Luis Aragones, a keretben pedig olyan márkás nevek szerepelnek, mint Emre, Volkan, Kezman, Güiza, Roberto Carlos vagy Alex.
     
Egy-egy barátságos találkozó erejéig nívósabb ellenfelekkel is összejött egy-egy hazai együttes a nyáron, a ZTE a Napolit, a Haladás pedig az Arsenalt hozta el Magyarországra, mindkét találkozó 1-1-re végződött, bár ebből messzemenő következtetéseket nem lenne szerencsés levonni.

Ami egymás közötti felvezetést illeti, túl vagyunk immár a Szuperkupa-döntőn is, amely egy gól nélküli, bűnrossz meccs és az áramszünet elhárítása után tizenegyesekkel végül az MTK sikerét hozta a Debrecennel szemben. A főpróba tehát nem volt valami fényes, az előadás azonban még lehet emlékezetes, bár ha a végén megállapíthatjuk, hogy egy picivel jobb volt, mint a tavalyi idény, akkor máris elégedettek lehetünk...

Soproni Liga, 1. forduló:
péntek:
Gabona Trans-Kaposvár - MTK Budapest 19 ó, v: Szabó Zs.
szombat:
DVSC-TEVA - ZTE FC 15 ó, v: Kassai
REAC - Diósgyőri VTK 20 ó, v: Szilasi
Szombathelyi Haladás - Győri ETO 20 ó, v: Bede
BFC Siófok - FC Fehérvár 20, v: Iványi
Újpest FC - Nyíregyháza 20, v: Szabó S.

hétfő:
Kecskeméti TE-ERECO - Paksi FC 20 ó, v: Solymosi

kedd:
Budapest Honvéd - Vasas 20 ó, v: Fábián

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK