Vágólapra másolva!
Hivatalossá vált, hogy Németh Krisztián az FC Liverpool labdarúgócsapata felnőtt keretének lesz a tagja a következő szezonban. Ezt a liverpooli klub honlapján hozta nyilvánosságra. A magyar válogatottal az U19-es Európa-bajnokságon bronzérmet nyert támadó a 29-es számú mezt viseli majd.

Németh Krisztián az utóbbi napokban több felkészülési mérkőzésen is lehetőséget kapott a Liverpool nagycsapatában, játszott a spanyol Villarreal, a norvég Valerenga és a skót Rangers ellen, utóbbi találkozón egy gól előkészítésével és egy tizenegyes kiharcolásával vette ki a részét a 4-0-s sikerből. Péntek este az Anfield Roadon is debütált a legjobbak között, a Lazio ellen 1-0-ra nyert meccsen az utolsó tíz percre állt be, a négy összecsapáson nyújtott teljesítményével pedig meggyőzte Rafael Benítezt, hogy lehet rá számítani az első csapatnál is.

A spanyol vezetőedző korábban így jellemezte a Liverpool bajnoki aranyérmes tartalékcsapatának házi gólkirályát: "Remekül játszott a legutóbbi idényben, sok fontos találatot szerzett. Nagyon gólérzékeny, és kiemelkedő a játék-intelligenciája. Folytatnia kell a kemény munkát, ez az egyetlen módja, hogy tovább fejlődhessen. Szerencsére Krisztián szeret tanulni, és együtt dolgozni az edzői stábbal, ami csak hasznára válhat" - mondta Benítez, aki a Lazio elleni meccs után is külön megdicsérte a pályára lépő fiatalokat, mondván, Némethék egyáltalán nem lógtak ki a sorból.

A 19 éves csatár egy évvel ezelőtt az MTK-tól került a Liverpool tartalékcsapatához , és mindenképpen nagy eredménynek mondható, hogy egy szezon után sikerült továbblépnie. A sztárokkal teletűzdelt együttesben azonban nem lesz könnyű dolga, hiszen többek között a Fernando Torres, Robbie Keane, Andrij Voronyin, Dirk Kuyt négyessel kell megküzdenie a csapatba kerülésért.

Németh mellett Benítez még két fiatal játékost "emelt ki" a tartalékok közül: a jövőben a középpályás Damien Plessis és a védő Martin Kelly is a legjobbakkal készül.

"Azt senki nem ígérte, hogy Krisztián minden bajnokin pályára lép, de a Liverpool rengeteg találkozót játszik és Rafa Benitez nagyon elégedett vele, ezért biztos megkapja majd a bizonyítási lehetőséget" - mondta az MTI-nek Pataky Tibor, a futballista ügyeit intéző Careers Management Group társtulajdonosa. "Nagyon sokan szerették volna kölcsönvenni Krisztiánt, Angliából, Hollandiából és Spanyolországból is keresték, de ez a lehetőség sem a klub, sem a mi oldalunkról nem merült fel, ezért a Liverpool minden megkeresésre nemet mondott."

A fiatal futballista szerződése három plusz két évig érvényes. Menedzserei szerint a Liverpool többi magyar fiataljával - Gulácsi Péter, Simon András, Pölöskei Zsolt - nagyon elégedettek a szigetországiak és ők is hasonló utat járhatnak be, mint a valamennyiüknél idősebb Németh.