Társoldalunk:

Miskolcé a diósgyőri stadion

2008.09.05. 11:30

A korábbi tulajdonos Diósgyőri Acélművek Rt. (DAM Rt.) végleges felszámolása után Miskolc város tulajdonába került a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK stadionja.

A Városházán pénteken megtartott sajtótájékoztatón Mokrai Mihály alpolgármester elmondta, hogy az acélművek felszámolása hét évig húzódott, mert a hitelezők nagy száma miatt nem tudták elkészíteni a zárómérleget. Ráadásul az osztrák, lengyel, német, cseh és néhány magyar hitelező megtalálása sem volt egyszerű feladat, ugyanis a 68 közül sok képviselőjének egyszerűen nyoma veszett.    

A jogerős határozattal azonban most lezárult a folyamat, így elhárult az akadály az uniós források igénybe vétele, illetve a pályázatok benyújtása elől. A városi vezetés szeretne a stadion körüli területen is tulajdonjogot szerezni, mert eltökélt abban, hogy felépíti a Diósgyőri Sportligetet.    

Varga László országgyűlési képviselő azt emelte ki, hogy 2010-ben 100 éves lesz a DVTK, és a jubileumot méltóképpen szeretnék megünnepelni. Korábban is tettek erőfeszítéseket - megkezdődött a stadionrekonstrukció, elkészült a villanyvilágítás, műfüves pálya épült -, de most lehetővé válik a további felújítás, ez ugyanis csak a tulajdonviszonyok rendezését követően folytatódhatott.     

Elhangzott még, hogy az egyik őszi, testületi ülésre tervet készítenek, amelyben rögzítik, mit szeretnének, s ezekhez elképzelhető, hogy külső forrást is igénybe vesznek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK