Vágólapra másolva!
Ha a Dánia elleni döntetlent meg tudná ismételni a magyar labdarúgó-válogatott Svédországban, akkor Dárdai Pál már elégedett lenne. A Hertha középpályása az [origo] kamerája előtt elmondta, a világbajnoki selejtezők első két mérkőzésére 2-4 pontot célzott meg, azaz egy újabb döntetlen professzionális start lenne egy ilyen világversenyen.

"Furcsa érzéseim vannak, mert a magyar újságírás szerint lassan az derül ki, milyen rosszul játszottunk Dánia ellen" - panaszkodott Dárdai Pál, a Hertha válogatott középpályása az [origo]-nak.

A svédországi világbajnoki selejtezőre készülő labdarúgó elmondta, az utóbbi 4 meccsen 7 gólt rúgott a válogatott, ez igenis jó teljesítmény.


"Dániának nem sikerült betalálni, de szervezettek, harcosak voltunk. A svédek ellen a támadások befejezésén kell javítani. Remélhetőleg ellenfelünk a győzelem érdekében támadni fog, kijön, így a kombinatív gyors mögékerülésekből lehet elérni valamit, azaz Gera, Hajnal és Huszti révén lesz sanszunk.

"A dán nem rosszabb, mint a svéd válogatott. Az én célom az első két mérkőzésre 2-4 pont volt, két döntetlennel indulva azt mondanám, teljesen professzionális start egy ilyen világversenyen."