Vágólapra másolva!
A Szombathelyi Haladás vendégként döntetlen játszott az éllovas Debrecennel a labdarúgó Soproni Liga hetedik fordulójának nyitómérkőzésén.

Soproni Liga, 7. forduló:
DVSC-TEVA - Szombathelyi Haladás 2-2 (1-0)
Debrecen, 4500 néző
v.: Bede
DVSC: Poleksic - Bernáth, Bíró, Mészáros, Takács - Demjén, Kiss Z., Leandro, Szakály P.(Varga Z, 46.; Dombi 71.) - Oláh, Rudolf (Szűcs, 63.)
Haladás: Rózsa - Schimmer (Csontos, 69.), Guzmics, Kuttor, Tóth P. - Kaj (Kovács Zs., 46.), Molnár B., Vörös, Oross - Kenesei, Sipos (Simon A., 81.)
gól: Rudolf (18.), Oláh (80.), illetve Tóth P. (60.), Kenesei (86.)
kiállítva: Bíró (59.)
sárga lap: Rudolf (49.), Mészáros (53.), Leandro (91.), illetve Kovács Zs. (91.)

A labdát többet birtokló hazai csapat megérdemelten szerzett vezetést alig több mint negyedóra elteltével. A válogatottban is eredményes Rudolf szemfüles gólja mellett adódott még egy-két hazai lehetőség, amit azonban a debreceni csatárok kihagytak.

A második játékrészben szűk negyedóra után emberhátrányba került a DVSC, mivel utolsó emberként szabálytalankodott Bíró, ezért jogosan mutatta fel neki az amúgy sokat kritizált Bede játékvezető a piros lapot.

A létszámfölényben játszó Haladás a kiállítás után szinte azonnal egyenlített, de a harcosan küzdő Loki ismét átvette a vezetést, amit azonban nem sikerült megőriznie, Kenesei ugyanis szabadrúgásból egalizált.

A mérkőzés végén Bede játékvezetőt a biztonsági emberek kísérték az öltözőbe.