Vágólapra másolva!
A második fordulóban sem tudott pontot szerezni az olasz labdarúgó-bajnokság egyik sztárcsapata, az AC Milan, amely ezúttal a Genoa otthonában szenvedett kétgólos vereséget. A nyitókörben a Bologna tréfálta meg vendégként a milánóiakat.

Nem panaszkodhattak az AC Milan hívei, hiszen a csapat talán a lehető legjobb összeállításban lépett pályára Genovában. Az Abbiati - Zambrotta, Bonera, Maldini, Favalli - Flamini, Pirlo, Ambrosini - Kaká, Ronaldinho - Sevcsenko összeállítású csapat azonban képtelen volt átütően futballozni.

Az első félidőben 30 percig tartott a remény, akkor egy beadást követően Milito mellett tette a labdát Sculli elé, aki nem hibázta el a ziccert. A második játékrészben mindent egy lapra tett fel a Milan, csereként érkezett Seedorf, Boriello és Pato is, ám nem tudtak túljárni Rubinho kapus, és a védelem eszén.

Sőt, a hajrában még Maldini összehozott egy büntetőt, amelyet Milito értékesített, beállítva a 2-0-s végeredményt. Ha hinni lehet a híreknek, a vereség akár Carlo Ancelotti állásába is kerülhet, a szakvezető már az előző szezonban is vékony jégen táncolt, a mostani két vereség és kiábrándító játék lehet az utolsó csepp a pohárban.

Az első körben elért döntetlen után a második fordulóban megszerezte első győzelmét a Juventus, amely a vendég Udinesét múlta felül egy góllal.

Eredmények, Serie A, 2. forduló:
Genoa - AC Milan 2-0 (1-0)
gól:
Sculli (30.), Milito (92., 11-esből)

Bologna - Atalanta 0-1 (0-1)
gól:
Guarente (9.)

SS Lazio - Sampdoria 2-0 (1-0)
gól:
Zárate (7.), Pandev (72.)

Lecce - Chievo 2-0 (0-0)
gól:
Caserta (47.), Castillo (83.)

Napoli - Fiorentina 2-1 (0-1)
gól:
Hamsik (48.), Maggio (70.), illetve Mutu (40.)

Reggina - Torino 1-1 (1-1)
gól:
Loreto (43., öngól), illetve Amoruso (13.)

Siena - Cagliari 2-0 (1-0)
gól:
Calaio (10.), Ghezzal (90.)

Juventus - Udinese 1-0 (0-0)
gól: Amauri (67.)

Az állás:
1. Lazio 2 6-1 6 pont
2. Atalanta 2 2-0 6
3. Torino 2 4-1 4
4. Napoli 2 3-2 4
4. Internazionale 2 3-2 4
6. Juventus 2 2-1 4
7. Udinese 2 3-2 3
8. Genoa 2 2-1 3
8. Siena 2 2-1 3
10. Palermo 2 4-4 3
11. Bologna 2 2-2 3
11. Catania 2 2-2 3
13. Lecce 2 2-3 3
13. Chievo 2 2-3 3
15. Reggina 2 2-3 1
15. Fiorentina 2 2-3 1
17. AS Roma 2 2-4 1
18. Sampdoria 2 1-3 1
19. AC Milan 2 1-4 0
20. Cagliari 2 1-6 0

Még mindig nem nyert az AS Romahttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20080913-premier-league-liverpool-diadal-a-manchester-united-ellen-berbatov-tevez.html?pIdx=2