Vágólapra másolva!
Nem volt hiány meglepetésekben a Bundesliga 7. fordulójában, a címvédő Bayern München hazai pályán ikszelt a Bochummal, a Stuttgart 4-1-re elpáholta az elmúlt hetekben parádézó Werdert, az újonc Hoffenheim pedig tartja jó formáját, és a Frankfurt legyőzésével vezeti a tabellát. Az angol bajnokságban az Arsenal majdnem elvérzett a Sunderland otthonában, Fabregas a 92. percben mentett meg legalább egy pontot az Ágyúsoknak. A Barcelona gálaelőadást rendezett, s 6-1-re verte az Atlético Madridot.

A Stuttgart egy keservesen, az utolsó pillanatban kiharcolt UEFA-kupa-továbbjutással, míg a Werder egy Inter elleni BL-döntetlennel hangolt a Bundesliga 7. fordulójának rangadójára. Az eddigi hat bajnokin 18 gólt produkáló brémaiak elég visszafogottan kezdték a meccset, a svábok viszont száguldoztak a kapu előtt, és a 18. percben meg is szerezték a vezetést, Cacau pörgetett mesterien a beinduló Khedira elé, aki kicselezte Wiesét, majd jobbal a hálóba emelt. (1-0).

A Werder a bekapott gól után sem kapta el a fonalat, a 29. percben pedig álomgóllal növelt előnyét a VfB, egy szöglet után a kipattanó labda Träsch elé került, aki jobbal, kapásból, 22 méterről bombázott a kapu bal oldalába (2-0). Lehmann katasztrofális kifutásait párszor már megszenvedték csapatai, a veterán kapus most is előadta a magánszámát, de Rosenberg hiába próbált a kapuba emelni, egy métert tévedett.

A szünet után egyből gólt szerezhetett volna a Stuttgart, de Hilbert jobboldali beadásáról Gomez centikkel lemaradt. Thomas Schaaf ugyan behozta Sanogót és Huntot is, hogy erősítse a támadószekciót, de a helyzeteket továbbra is a hazaiak dolgozták ki.

A 63. percben minden eldőlni látszott, Lehmann óriási kidobásával Träsch sprintelt el a jobboldalon, aztán remekül centerezett és a hosszú oldalon érkező Hilbert az ötösről a léc alá belsőzött (3-0).

Gyorsan jött a brémai válasz, Diego 18 méterről gyönyörűen csavart a jobb sarokba szabadrúgásból (3-1). A Werder innentől igyekezett nyomás alá helyezni a hazaiak kapuját, de a stuttgarti kontrák életveszélyesek voltak, és a hajrá perceiben Lanig megadta a kegyelemdöfést, a brémaiak a Bayern és a Hoffenheim elleni parádézás után ezúttal nagyon gyengén muzsikáltak.

A Bayern München csúnya hullámvölgybe került, a bajor sztárcsapat elmúlt négy meccséből mindössze egyet, a Nürnberg elleni kupatalálkozót tudta megnyerni, és a Bochum ellen is folytatódott a botladozás. Pedig a Lyon elleni BL-rangadón is betaláló Zé Roberto most is kitett magáért, kétszer volt eredményes, de a Bochum 3-1-es hátránynál sem adta fel, és ezért egy pont lett a jutalma.

Az újonc Hoffenheim továbbra is remekel, Lőw Zsolt nem volt a keretben, így csak a lelátóról figyelhette, hogy a társak a szenegáli Ba vezérletével legyőzik a Frankfurtot. Dárdai Pál ellenben végig a pályán volt a Herthában, amely megtalálta az ellenszert a Leverkusen félelmetes támadójátékának elhárítására, és mivel Voronyin a 89. percben betalált egykori csapata hálójába, így a fővárosiak három ponttal zárták a túrát.

A Borussia Mönchengladbach-1. FC Köln mérkőzés szurkolói rendbontás miatt tíz perccel később, ugyanis a találkozóra érkező mintegy 800 kölni rajongó buszait megdobálták és világítórakétákkal lőtték a Borussia Park-stadion környékén, mire a megtámadottak közül 200-an kitörték a járművek ablakait és megrohamozták a klubházat.

Az összecsapás elkerülésére a rendőrség több utcát is lezárt, így a vendégcsapat busza csak 45 perccel a kezdés előtt érkezett a helyszínre. A parázs meccs a 88. percben dőlt, amikor Novakovic bevarrt egy szabadrúgást, így a Kecskések 2-1-es diadallal kárpótolták a megtámadott drukkereiket.

Eredmények, Bundesliga, 7. forduló:
VfB Stuttgart - Werder Bremen 4-1 (2-0)
gól:
Khedira (18.), Träsch (29.), Hilbert (63.), Lanig (88.), illetve Diego (65.)

1899 Hoffenheim - Eintracht Frankfurt 2-1 (0-0)
gól:
D. Ba (47., 71.), illetve Steinhöfer (66.)

Bayern München - VfL Bochum 3-3 (2-0)
gól:
Van Buyten (15.), Zé Roberto (46., 68.), illetve Sinan (29.), Dabrowski (83.), Grote (85.)

Bayer Leverkusen - Hertha BSC 0-1 (0-0)
gól:
Voronyin (89.)

Borussia Mönchengladbach - 1. FC Köln 1-2 (1-1)
gól:
Brouwers (10.), illetve Ehret (5.), Novakovic (88.)

A bajnokság állása:

1.1899 Hoffenheim741216-1213
2.VfB Stuttgart741212-813
3.Hamburger SV641112-1013
4.Bayer Leverkusen740318-1112
5.FC Schalke 0463219-511
6.Werder Bremen732219-1611
7.Borussia Dortmund632112-1011
8.Hertha BSC73228-811
9.1. FC Köln73137-910
10.VfL Wolfsburg623112-99
11.Bayern München723215-139
12.Karlsruher SC63037-99
13.Hannover 9662136-107
14.VfL Bochum713310-116
15.Arminia Bielefeld71339-126
16.Energie Cottbus61232-85
17.Eintracht Frankfurt60335-93
18.Borussia M'gladbach71066-153