Társoldalunk:

Középpályásokra vadászik az AS Roma

2008.10.08. 7:28

Az AS Roma meglehetősen rosszul kezdte az idényt, hiszen a Farkasok hat mérkőzés alatt máris három vereséget szenvedtek - miközben a legutóbbi pontvadászatban összesen ennyiszer kapott ki a gárda! Olasz lapok szerint januárban újabb középpályások érkezhetnek.

A gyenge szerepelés magyarázatai között az egyik legfontosabb a csapatkapitány, Francesco Totti sérülése, de a nyári erősítések sem nagyon jöttek be, legalábbis eddig, hiszen a középpályáról két klasszikus szélső is távozott Ludovic Giuly és Mancini személyében, a helyükre pedig tulajdonképpen csak Jérémy Menez érkezett: a Real Madridtól megszerzett brazil középpályás, Júlio Baptista inkább középen érzi jól magát.

Így aztán nem meglepő, hogy az olasz lapok szerint a római gárda már januárban szeretné pótolni ezt a hiányt, és szélső középpályásokat szeretne igazolni.

Az első számú kiszemelt a Fiorentina futballistája, Franco Semioli, aki a firenzei együttesben nem nagyon jut játéklehetőséghez - ebben a szezonban mindössze egyetlen találkozón vetették be. Őt a Fiorentina 2007 nyarán hatmillió euróért vette meg a Chievo Veronától, de a klasszikus jobbszélsőnek számító játékos nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, pedig korábban kétszer az olasz válogatottban is pályára lépett.

A Fiorentina még a BL-re sem nevezte be Semiolit, ami kapóra jöhet az AS Romának, hiszen így januári leigazolása esetén a nemzetközi porondon is bevethetik őt. Persze nem Semioli az egyetlen focista, akit kapcsolatba hoztak a Farkasokkal: az Atalanta brazil jobbszélsőjének, Adriano Ferreira Pintónak a neve is szerepel a rómaiak sportigazgatójának, Daniele Padénak a noteszében.

További átigazolási hírek:
A Toulouse balhátvédjét, Jérémy Mathieu-t az Internazionale tartja figyelemmel. A Manchester Cityt a Werder Bremen középpályásával, Torsten Fringsszel is kapcsolatba hozták.

A Freiburg német utánpótlás-válogatott védője, Danny Schwaab a következő szezonban a Bayer Leverkusen játékosa lesz.

A Schalke horvát középpályását, Ivan Rakiticet a Barcelona és az Internazionale is figyeli. A Fiorentina középpályása, Riccardo Montolivo iránt a Juventus érdeklődik.

www.infosport-focivilag.hu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK