Vágólapra másolva!
Az örökmérleg alapján a magyar csapat egyértelműen favoritnak számít Albánia ellen, hiszen a két ország közötti eddigi három mérkőzésen az albánok még csak gólt sem tudtak szerezni, viszont 15-öt kaptak. Igaz, az utolsó meccsre még 1950-ben került sor, és azóta mind a két ország labdarúgása nagyot változott...

Albániában már az előző évszázad elején ismerték a labdarúgást, de szervezett keretek között a sportág csak 1930-tól kezdve létezett az országban. Abban az esztendőben indult el az első bajnokság, és létrejött a szövetség is, amely rögtön be is lépett a FIFA-ba. Ehhez képest a nemzeti válogatottat meglehetősen későn aktivizálták, hiszen Albánia tizenegye első hivatalos mérkőzését csupán 1946-ban játszotta. A következő években a válogatott rendszeresen pályára lépett, de csak és kizárólag a szocialista országok csapataival játszott, később pedig már azokkal sem: 1958 és 1963 között egyetlen mérkőzést sem rendeztek Albánia részvételével, ezt követően pedig az együttes szinte csak a tétmérkőzéseken, azaz az Eb- és vb-selejtezőkön szerepelt. Ezeken pedig nem volt túl sok sikerélményben része, bár hazai pályán egyszer-egyszer sikerült megszorongatnia ellenfeleit - a legemlékezetesebb találkozó alighanem az 1967-es, NSZK elleni tiranai 0-0 volt.

A kommunista rendszer meggyengülése, majd bukása egyben az albán futball fellendülését is hozta, hiszen a legjobb játékosok immár legálisan is külföldre szerződhettek. Ennek köszönhetően rengeteg albán labdarúgó állt légiósnak, elsősorban Romániában, Görögországban, illetve a volt Jugoszlávia területén, de a Németországban fényes karriert befutott Altin Rraklli hatására a Bundesligában is kedveltek lettek az albán játékosok. A válogatott teljesítménye is feljavult, és Tiranában immár senki sem mehetett biztosra ellene, de csak a 2000-es Európa-bajnokság selejtezőjében fordult elő elsőként, hogy Albánia nem az utolsó helyen zárta a kvalifikációt.

Az utóbbi években viszont már javultak az eredmények: az albánok a 2006-os vébé, illetve a 2008-as Eb selejtezőjében is ötödikek lettek a maguk csoportjában, és tétmérkőzésen olyan skalpokat gyűjtöttek be, mint az orosz vagy a friss Európa-bajnok Görögország. Aligha véletlen, hogy a sikerek egybeesnek a külföldi kapitányok ténykedésével: 2002 és 2006 között a német Hans-Peter Briegel ült a kispadon, őt a horvát Otto Baric követte, a jelenlegi mester, a holland Arie Haan pedig januárban írt alá kétéves szerződést az albán szövetséggel.

Haannak az év elején azonban nem sok dolga volt, ráadásul az a veszély is fennállt, hogy úgy távozik a kispadról, hogy egyetlen találkozón sem irányíthatja a csapatot, hiszen márciusban a FIFA kizárta az albánokat a nemzetközi labdarúgásból, mivel a kormány beavatkozott a szövetség munkájába. Ez az eltiltás 46 napig tartott, és a nemzeti csapat idén így először májusban lépett pályára, amikor 1-0-ra kikapott az Eb-re készülő lengyelektől. Augusztusban aztán Liechtenstein ellen 2-0-ra nyert az együttes, majd jött az első két vb-selejtező, amelyeken Svédországgal Tiranában gól nélküli döntetlent játszott, Máltán pedig 2-0-ra nyert. Vagyis az albánok a legutóbbi három találkozójukon még csak gólt sem kaptak.

A svédek elleni találkozó alighanem inkább mérvadó a magyarok ellen várható taktika szempontjából, mint a Málta elleni meccsen, amelyen az albánok rendkívül támadó felfogásban fociztak - a Puskás Ferenc-stadionban valószínűleg azért a védekezésre is nagyobb figyelmet fordítanak. Ennek megfelelően 4-2-3-1-es felállás várható az ellenféltől, és könnyen lehet, hogy Haan pontosan ugyanazt a kezdő tizenegyet küldi majd a pályára, mint a svédek ellen.

Ez a következő volt: Beqaj - Dallku, Beqiri, Curri, Vangjeli - Cana, Lala - Duro, Skela, Hyka - Salihi. A két védekező középpályás, Lorik Cana és Altin Lala egyértelműen kulcsfigurának számít: előbbi legmagasabbra taksált albán futballista jelenleg (az Olympique Marseille focistája alapember klubjában), utóbbi pedig a csapatkapitány, és egyben a keret legrutinosabb tagja. A középpálya egyébként is az albánok legerősebb csapatrészének számít, elvégre az itt szereplő közül Ervin Skela a Bundesligában, Jahmyr Hyka a Bundesliga 2-ben focizik, de Klodian Duro is megfordult a német élvonalban. A csatársorban azonban nekik is akadnak problémáik, és Haan alighanem azért preferálja Salihit, mert ő rendszeresen szerepel klubjában, az osztrák SV Riedben.

Az albán keret

Arjan Beqaj kapus1975. augusztus 20.Anorthoszisz Famaguszta34 -
Isli Hidi kapus 1980. október 15.Alki Larnaca 3-
Ilion Lika kapus1980. május 17. Terek Groznij 14 -
Armend Dallkuhátvéd1983. június 16.Vorszkla Poltava25 1
Kristi Vangjeli hátvéd 1985. szeptember 5.Arisz Szaloniki12 -
Debatik Curri hátvéd 1983. december 28. Vorszkla Poltava17 1
Endri Vrapihátvéd 1982. május 23.KS Elbasani3 -
Andi Lila hátvéd 1986. február 12.Iraklisz 3 -
Elvin Beqiri hátvéd 1980. szeptember 27.Vllaznia Shkoder 35-
Lorik Cana középpályás 1983. július 27.Olympique Marseille 311
Altin Lala középpályás 1975. november 18.Hannover '96683
Klodian Duroközéppályás 1977. december 21.Omonia Nicosia503
Ervin Skelaközéppályás1976. november 17.Energie Cottbus549
Admir Teliközéppályás1980. június 12.Hacetteppe 4-
Ansi Agolliközéppályás1982. október 11.SK Tirana3-
Elis Bakaj középpályás1985. június 25.Partizani Tirana1-
Jahmir Hyka középpályás1988. március 3. FSV Mainz 9 1
Ervin Bulkuközéppályás1981. március 3.Krivbassz Krivij Rih12 -
Edmond Kapllani csatár1982. július 31.Karlsruher SC23 6
Hamdi Salihi csatár 1984. január 19. SV Ried 8 1
Besart Berisha csatár1985. július 29.Rosenborg BK91
Erjon Bogdani csatár 1977. április 14.Chievo Verona479