Társoldalunk:

Juhász egy csapatban Ballackkal, Rooneyval és Adebayorral

2008.10.13. 8:53

A világbajnoki selejtezők jegyében telt el a múlt hét a világ futballpályáin, és az igazán nagy meglepetések ezúttal elmaradtak. Legnagyobb örömünkre ezúttal egy magyar futballista is bekerült álomcsapatunkba, nem akármilyen társak közé.

Kapus:
Andrij Pjatov (Ukrajna): Az ukrán válogatott számára a horvátok elleni hazai döntetlen nem számít valami jó eredménynek, ám Andrij Sevcsenkóék az egy pontnak is örülhettek, hiszen a vendégeknek sokkal több helyzetük volt. Szerencséjükre azonban Pjatov kapus remek napot fogott ki, és bravúrok sorát mutatta be.

Hátvédek:
Branislav Ivanovic (Szerbia): A nemrégiben végre a Chelsea-ben is bemutatkozott bekk hazája válogatottjában kényszerű okokból a védelem jobb oldalán szerepelt, de ez egyáltalán nem zavarta őt abban, hogy már a hatodik percben megszerezze a vezetést. Ivanovic végig hibátlanul futballozott, és kulcsszerepe volt a szerb győzelemben.

Juhász Roland (Magyarország): Ervin Koeaman együttese megszerezte első győzelmét a vb-selejtezők során, és az albánok elleni hazai mérkőzésen egyértelműen az RSC Anderlecht védője volt a mezőny legjobbja. Juhász nem csak az alapfeladatát látta el hibátlanul, hanem lehetőség szerint a támadásokat is segítette - és gólt fejelt.

Joris Mathijsen (Hollandia): Az Oranje Izland válogatottját fogadta a hét végén, és a holland drukkerek kissé tartottak attól, hogy a vendégek tíz emberrel védekeznek majd, és az első gól megszerzéséig nehéz dolga lesz csapatuknak. A németalföldiek szerencséjére azonban a középhátvéd Mathijen gyorsan betalált, és innentől kezdve a hollandok már nyugodtan játszhattak.

Levan Kobiasvili (Grúzia): A grúz csapat a politikai viharokat követően ismét hazai környezetben léphetett pályára, de Ciprus ellen győzelem helyett a döntetlennek is örülnie kellett. A pontszerzés az ezúttal balhátvédet játszó Kobiasvilinek volt köszönhető, aki egy bombagóllal egyenlített.

Középpályások:
Jakub Blaszczykowski (Lengyelország): A Leo Beenhakker által irányított lengyel csapat megint nagy skalpot gyűjtött be, hiszen Csehország ellen sikerült nyernie, és ebben komoly szerepe volt a dortmundi középpályásnak. Blaszczykowski a hazaiak minden támadásában benne volt, góllal és gólpasszal járult hozzá a diadalhoz.

Yoann Gourcuff (Franciaország): A Girondins Bordeaux középpályása könnyen lehet, hogy a francia szövetségi kapitány, Raymond Domenech állását mentette meg a románok ellen. A játékmester előbb gólpasszt adott Franck Ribérynek, majd maga szerzett egy bődületesen nagy találatot, és a gallok így kétgólos hátrányból egyenlítettek ki.

Forrás: AFP

Gourcuff egész ősszel pazar formában játszik és a románok ellen meglőtte első gólját a válogatottban

Michael Ballack (Németország): A Nationalelf csapatkapitánya ismét bizonyította, hogy jelenléte milyen fontos a német válogatott számára. A sérüléséből felépült középpályás igazi motorja volt csapatának az oroszok ellen, ráadásul nagyon fontos gólt szerzett, ami kellett a győzelemhez.

Salim Tuama (Izrael): A szentföldi gárda a Svájc legyőzésével hatalmas meglepetést okozott Luxemburg otthonában játszott, és az izraeliek végül viszonylag simán vitték el a három pontot. A balszélső Tuama kulcsfigurának bizonyult, hiszen rögtön az első percben tizenegyest harcolt ki, majd a hajrában ő biztosította be a győzelmet.

Csatárok:
Wayne Rooney (Anglia): A háromoroszlánosok bő 50 percen keresztül csak szenvedtek Kazahsztán ellen hazai pályán, de végül sikerült gólzáporos győzelmet aratniuk, amiből Rooney is kivette a részét. A manchesteriek csatára végig nagyon hasznosan játszott, és a hajrára a góllövő cipőjét is megtalálta, aminek köszönhetően kétszer is eredményes volt.

Forrás: AFP

Rooneyval szemben mindent megpróbáltak a kazah védők

Emmanuel Adebayor (Togo): Az Arsenal FC csatára régóta konfliktusban áll hazája szövetségével, így a Szváziföld elleni vb-selejtezőn kérdéses volt a játéka, de végül kötélnek állt - az ellenfél legnagyobb bánatára. Adebayor ugyanis egymaga négy gólt ért el, a togóiak pedig 6-0-ra diadalmaskodtak.

www.infosport-focivilag.hu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK