Vágólapra másolva!
A legjobb dél-amerikai hagyományoknak megfelelően folytatódtak a vb-selejtezők a szubkontinensen a hét végén: akadt meccs, ahol három kiállítás volt, az argentin és a brazil válogatott szövetségi kapitánya pedig egyaránt a velük való bánásmódra panaszkodott - de mindkét futballnagyhatalom nyerni tudott. Az élen azonban továbbra is a remekül szereplő Paraguay áll.

A paraguayi együttes a legutóbbi három világbajnokságon egyaránt ott volt, és úgy tűnik, hogy a 2010-es viadalról sem hiányzik majd, hiszen féltávnál meglepően nagy előnnyel vezeti a selejtezősorozatot Dél-Amerikában.

A gárda ezúttal Kolumbiában lépett pályára, amelynek szövetségi kapitányi posztján ezen a találkozón debütált az új szakvezető, Eduardo Lara, de neki sem sikerült túlságosan felráznia a szebb napokat is látott kolumbiai válogatottat. Ahogy azt sejteni lehetett, a kvalifikációs sorozat legrosszabb támadó részlege (a kolumbiaiak nyolc mérkőzésen mindössze négy gólt értek el) nem bírt az egyik legjobb védelemmel: a paraguayiak kilencből hatodik alkalommal zártak kapott találat nélkül, egy gólra pedig jók voltak.

A játéknap legnagyobb rangadójára Buenos Airesben került sor, ahol az argentinok a szomszédos Uruguayt fogadták - ez a sportág történetének egyik legpatinásabb párviadala. Az argentin együttes számára létfontosságú volt a győzelem, hiszen legutóbbi négy selejtezőjén az albiceleste csak döntetlenre volt képes, és majd egy éve nem nyert tétmeccset, a szövetségi kapitányt, Alfio Basilét pedig elsősorban Juan Román Riquelme szerepeltetése miatt kritizálták.

A karmester ennek ellenére megint ott volt a kezdők között, és a hazaiak a szokottnál is támadóbb felfogásban szerepeltek, hiszen Riquelme mellett a kezdő csapatban kapott helyet Carlos Tévez, Lionel Messi és Sergio Agüero is. Ennek a támadórészlegnek negyedóra is elég volt ahhoz, hogy kétgólos előnyhöz jusson, mire az uruk (akiknél a legnagyobb hiányzó a csatár Diego Forlán volt) válaszként maguk is még offenzívabbá tették csapatukat a hátvéd Jorge Fucile lehozatalával - a helyére ugyanis egy csatár állt be Edison Cavani személyében.

A celestének sikerült is szépítenie, ám ennél többre nem volt képes, ugyanakkor hagyományaiknak megfelelően rendkívül keményen (Basile szerint durván) futballoztak. Az argentin szakember a lefújást követően arra panaszkodott, hogy a játékvezető, a paraguayi Torres túlságosan is engedékeny volt az urukkal szemben, és megtorlatlanul hagyta a szabálytalanságok egy részét - miközben Riquelme egy gyorsan elvégzett szabadrúgásért kapott sárgát, és így ki kell hagynia a szerdai, Chile elleni meccset.

A másik dél-amerikai "futballnagyhatalom", Brazília mestere sem volt elégedett a csapatával szemben tanúsított bánásmóddal, ám Dunga nem annyira a pályán, hanem az azon kívül történtek miatt panaszkodott. A venezuelai házigazdák ugyanis szerinte mindent elkövettek azért, hogy a selecao felkészülése ne legyen ideális: a repülőtéren másfél órán keresztül várakoztatták őket, a szállodában túl nagy volt a hangzavar, és még a himnuszukat is kifütyülték a stadionban.

Mindez azonban nem zavarta meg a brazil csapatot, amely magabiztos, 4-0-s győzelmet aratott - pedig a hazaiak nagyon bíztak abban, hogy meg tudják ismételni júniusi teljesítményüket, amikor egy barátságos mérkőzésen 2-0-ra verték a brazilokat. A venezuelaiaknak meg is voltak a lehetőségeik, rögtön a meccs elején Alejandro Guerra került ziccerbe, de Júlio César védeni tudott - és ezt követően a brazilok negyedóra alatt eldöntötték a három pont sorsát.

Kakának mindössze hat perc kellett, hogy betaláljon, a Milan középpályása majdnem egy év után tért vissza a nemzeti csapatba, és gyorsan jelezte, hogy tudja, mi a dolga: a kaputól 30 méterre indult meg a labdával, betört a 16-oson belülre, majd a rövid felsőbe bombázott.

Újabb négy minutum múlva jött a második csapás, Robinho vezetgette a labdát, a hazai védők csak kísérték, de nem támadták meg, így a Manchester City sztárja 28 méterről elvállalta a lövést, a labda pedig a jobb felsőben kötött ki.

Aztán Adriano következett, aki a 2006-os vébé óta gólképtelen volt a válogatottban, igaz, nem is nagyon hívták meg. Ezúttal azonban Dunga számított rá, és ezt az Inter támadója góllal hálálta meg, Kaká ívelt ki balra, ahol Elano látványos mozdulattal vette le a labdát, aztán egyből lőtte is középre, Adriano pedig jobbal gurított a bal alsóba.

Bár Venezuela többször is közel állt a szépítéshez, de Júlio César hibátlanul védett, Vegát viszont Robinho a második félidőben is mattolni tudta Kléber passza után, kialakítva ezzel a 4-0-s végeredményt.

Forrás: AFP

Kapus a földön, hüvelykujj a szájban - gólöröm Robinho-módra

A negyedik, még vb-szereplést érő helyen jelenleg Chile áll, annak ellenére, hogy a gárda a hét végén 1-0-ra kikapott Ecuadorban egy botrányos összecsapáson. A vendégek már a 20. percben emberhátrányba kerültek Ismael Fuentes kiállítása miatt, majd miután a 71. percben Christian Benítez megszerezte a vezetést az ecuadoriaknak, a csontzene vette át a főszerepet. Előbb Luis Antonio Valencia, majd Gonzalo Jara kapott piros lapot, így Ecuador tíz, Chile pedig kilenc emberrel fejezte be a találkozót.

Bolíviának nincs túl sok esélye a továbbjutásra, még úgy sem, hogy az együttes ezúttal sima győzelmet aratott Peru ellen - és így megelőzte a peruiakat a tabellán. A mérkőzésen két gólt szerzett csatár, Joaquín Botero pedig beírta magát hazája futballtörténelmébe, hiszen immár 17 találatot ért el a címeres mezben, márpedig ez új bolíviai rekordnak számít.

A 9. forduló eredményei:
Kolumbia - Paraguay 0-1 (0-1)
gól:
Cabanas (9.)

Argentína - Uruguay 2-1 (2-1)
gól:
Messi (6.), Agüero (13.), ill. Diego Lugano (40.)

Bolívia - Peru 3-0 (2-0)
gól:
Botero (4., 16.), R. García (81.)

Ecuador - Chile 1-0 (0-0)
gól: C. Benítez (71.)
piros lap: A. Valencia (75.), illetve Fuentes (19.), Jara (84.)

Venezuela - Brazília 0-4 (0-3)
gól:
Kaká (6.), Robinho (10., 67.), Adriano (19.)

A selejtező állása:

mérkőzésgydvgkpont
1. Paraguay962117-620
2. Brazília944115-416
3. Argentína944113-616
4. Chile941413-1313
5. Uruguay933317-812
6. Ecuador933311-1412
7. Kolumbia92434-810
8. Bolívia922511-208
9. Venezuela92169-177
10. Peru91445-197


Dél-Amerikából négy csapat vehet részt automatikusan a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon. Az ötödik helyezett a CONCACAF-zóna negyedikjével csap össze a vb-részvételért.

www.infosport-focivilag.hu