Vágólapra másolva!
Már hat pont Paraguay labdarúgó-válogatottjának előnye a 2010-es világbajnoki selejtezők dél-amerikai zónájában. A listavezető 1-0-ra győzött Peru ellen, míg a nagy riválisok közül Argentína kikapott Chilében, Brazília pedig csupán 0-0-ra végzett Kolumbia ellen. A CONCACAF-zónában Trinidad és Tobago 2-1-re verte az Egyesült Államokat.

Zsinórban harmadik hazai meccsét nem tudta megnyerni a brazil labdarúgó-válogatott a dél-amerikai vb-selejtezőkön, ezúttal Kolumbia ellen szerény gól nélküli döntetlenre futotta a selacao erejéből.

A közönség nem véletlenül fütyülte ki Dungát, ám a szövetségi kapitányt túlzottan nem izgatta a dolog. "Egy ilyen védekező csapat ellen nem könnyű nyerni. De előbb-utóbb meg fogjuk találni a megoldást, hogy feltörjük ezeket a védelmeket is."

Hírügynökségi jelentések szerint nem sok komoly lehetősége akadt a hazaiaknak, Juan a 30. percben fejessel veszélyeztetett, míg Jo a második játékrészben került párszor helyzetbe.

A másik oldalon akadtak veszélyes kontrák, az 50. percben Darwin Quintero, húsz perccel később Wason Renteria próbálkozása okozott riadalmat.

Csupán a csoport harmadik helyén áll Argentína, amely 2007. november 17-e óta hét vb-selejtezőt vívott, de csupán egyet tudott megnyerni (négy napja Uruguay ellen). Négy döntetlen mellett viszont kétszer kikapott, legutóbb Chilében - kérdés, meddig tűrik el a szövetségben a botladozást.

Eredmények, dél-amerikai vb-selejtezők, 10. forduló:
Brazília - Kolumbia 0-0
Rio de Janeiro, Maracana-stadion, 70 ezer néző
v.: Raul Selman (chilei)
Brazília: Julio Cesar - Juan (Thiago Silva, 65.), Maicon, Kleber, Lucio - Gilberto Silva, Kaka, Josue, Elano (Mancini, 57.) - Jo, Robinho (Alexandre Pato, 62.)
Kolumbia: Agustin Julio - Mario Yepes, Luis Perea, Pablo Armero, Camilo Zuniga - Fabian Vargas, Gerardo Bedoya (Abel Aguilar, 65.), Juan Carlos Toja, Fredy Guarin - Freddy Montero, Wason Renteria (Gustavo Ramos, 74.)

Paraguay - Peru 1-0 (0-0)
Paraguay:
Justo Villar - Carlos Bonet, Julio Cesar Caceres, Paulo Da Silva, Claudio Morel - Edgar Barreto (Osvaldo Martinez, 45.), Victor Caceres, Jonathan Santana (Edgar Benitez, 61.), Christian Riveros - Nelson Haedo Valdez (Oscar Cardozo, 61.), Salvador Cabanas
Peru: Leao Butron - Amilton Prado, Walter Vilchez, Orlando Contreras, Juan Vargas - Reiner Torres, Paolo de la Haza (Henry Quinteros, 82.), Juan Carlos Marino (Piero Alva, 70.), Hernan Rangifo - Nolberto Solano, Johan Fano (Daniel Chavez, 80.)
gól: E. Benítez (82.)

Chile - Argentína 1-0 (1-0)
Chile:
Bravo - Medel (Martínez, 85.), Ponce (Vidal, 87.), Contreras - Carmona, Beausejour, Estrada, Matí Fernández, Orellana - Mark González (Droguett, 20.), Suazo
Argentína: Carrizo - J. Zanetti, Demichelis, Burdisso (Cata Díaz, 20.), Heinze - Mascherano, Ledesma, Cambiasso (Sand, 82.) - Messi, D. Milito (Bergessio, 46.), Agüero
gól: Orellana (35.)

Venezuela - Ecuador 3-1 (0-1)
Venezuela: Renny Vega - Roberto Rosales, José Manuel Rey, Gabriel Cichero, Juan Fuenmayor - Franklin Lucena, Tomás Rincón, César González (Jorge Rojas, 73.), Juan Arango - Giancarlo Maldonado (Daniel Arismendi, 72.), Alejandro Moreno (Pedro Boada, 78.)
Ecuador: José Francisco Cevallos - Omar De Jesús, Iván Hurtado (Carlos Castro, 37.), Geovanny Espinoza, Isaac Mina - José Luis Cortez, Patricio Urrutia, Edison Méndez, Walter Ayoví (Luis Bolanos, 65.) - Joffre Guerrón (Felix Borja, 63.), Felipe Caicedo
gól: Madonado (47.), Moreno (56.), Arango (87.), illetve Mina (10.)

Az állás:

mérkőzésgydvgkpont
1. Paraguay1072118-623
2. Brazília1045115-417
3. Argentína1044213-716
4. Chile1051414-1316
5. Uruguay1034319-1013
6. Ecuador1033412-1712
7. Kolumbia102534-811
8. Venezuela1031612-1810
9. Bolívia1023513-229
10. Peru101455-207


Dél-Amerikából négy csapat vehet részt automatikusan a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon. Az ötödik helyezett a CONCACAF-zóna negyedikjével csap össze a vb-részvételért.

Ázsiai selejtezők, 4. forduló, 1. csoport
Ausztrália - Katar 4-0
Japán - Üzbegisztán 1-1

A csoport állása:

mérkőzésgydvgkpont
1. Ausztrália22005-06
2. Japán21104-34
3. Katar31114-54
4. Bahrein20113-41
5. Üzbegisztán30121-51


2. csoport
Dél-Korea - Egyesült Arab Emirátusok 4-1
Irán - Észak-Korea 2-1

A csoport állása:

mérkőzésgydvgkpont
1. Dél-Korea21105-24
2. Irán21103-24
Szaúd-Arábia21103-24
4. Észak-Korea31114-44
5. Emirátusok30033-81


A két csoport első két helyezettje jut ki a világbajnokságra, a harmadikok pótselejtezőt vívnak, amelynek győztese Új-Zélanddal meccsel oda-visszavágós alapon a vébéért.

Észak- és Közép-Amerika, CONCACAF-zóna, 1. csoport
Kuba - Guatemala 2-1
Trinidad és Tobago - Egyesült Államok 2-1

A csoport állása:

mérkőzésgydvgkpont
1. Egyesült Államok540112-312
2. Trinidad52216-68
3. Guatemala51226-55
4. Kuba51045-153


2. csoport:
Jamaica - Honduras 1-0
Kanada - Mexikó 2-2

A csoport állása:

mérkőzésgydvgkpont
1. Mexikó53119-510
2. Honduras53028-59
3. Jamaica52123-67
4. Kanada50236-102

3. csoport:



A csoport állása:

mérkőzésgydvgkpont
1. Costa Rica550017-215
2. Salvador531110-110
3. Haiti50233-122
4. Suriname50143-181

A csoportok első két helyezettje jut a hatos döntőbe (az Egyesült Államok, Costa Rica és Salvador helye már biztos), ahonnan hárman egyenes ágon jutnak ki a vébére, a negyedik pótselejtezőt játszik a dél-amerikai ötödikkel.