Vágólapra másolva!
Egy kiemelkedő tudású futballista visszavonulása a válogatottól mindig nagy űrt hagy a nemzeti csapatnál, és sokszor nehéz elviselni, hogy egy adott játékos klubjában ugyan még hétről hétre magas színvonalon teljesít, de hazájának már nem áll a rendelkezésére. A minap a holland kapus, Edwin van der Sar gondolta meg magát, és tért vissza a nemzeti csapatba - még ha csak két mérkőzésre is. De a múltban több klasszis is tett már hasonlót.

A holland hálóőr esete abból a szempontból különleges, hogy nem csak arról van szó: meggondolta magát, és mégis szeretne játszani az Oranjéban. A Manchester United kapusa a nyári Európa-bajnokságot követően jelentette be, hogy a jövőben csak klubkarrierjére szeretne koncentrálni, és az új szakvezető, Bert van Marwijk tiszteletben is tartotta döntését - azonban miután az általa a válogatottba meghívót mindkét kapus, Maarten Stekelenburg és Henk Timmer megsérült, így megkérte Van der Sart, hogy két mérkőzés erejéig "ugorjon be".

A veterán pedig igent mondott, és vállalta, hogy Izland és Norvégia ellen ismét magára húzza a címeres mezt. A hollandok mind a két meccset megnyerték, Van der Sar nem kapott gólt, és immár 130-szoros válogatottnak mondhatja magát, amely a tervei szerint már nem is változik - de a nyáron is ugyanezt gondolta...

A németek legendás futballistája, Lothar Matthäus Van der Sarnál pontosan 20-szal több alkalommal szerepelt hazája válogatottjában - pedig sokáig úgy tűnt, hogy 122-nél megáll. 1994 decemberét követően ugyanis közel három és fél éven keresztül egyszer sem szerepelt a Nationalelfben, miközben a Bayern Münchenben magas színvonalon futballozott. Lothar azonban kijelentette, hogy többé nem akar játszani a válogatottban, és ezen döntésének hátterében állítólag az állt, hogy konfliktusba keveredett az akkori szakvezetővel, Berti Vogtsszal.

Forrás: Getty Images

Ezt az ellentétet azonban sikerült rendezniük, hiszen az 1998-as vébé előtt Vogts visszahívta Matthäust, aki így egészen 2000-ig folytatta a szereplést a címeres mezben, elérve a 150. válogatottságát.

Nem tartott ilyen sokáig az önkéntes távolléte a címeres meztől Gheorghe Haginak. A minden idők legjobb román focistájának tartott játékos az 1998-as világbajnokság után jelentette be visszavonulását a nemzeti tizenegytől, de egy évvel később sikerült rábeszélni a visszatérésre, és ehhez a magyar válogatottnak is volt némi köze.

Forrás: AFP

A románok ugyanis addig még sohasem győzték le a mieinket, az 1999 júliusában lejátszott Eb-selejtezőn azonban Hagi vezérletével ez sikerült nekik. És bár a "Kárpátok Maradonája" előre kijelentette, csak erre az egy mérkőzésre hajlandó beszállni, olyan jól érezte magát, hogy egészen a 2000-es Európa-bajnokságig maradt, és csak a kontinensviadal után vonult vissza - immár véglegesen.

A francia válogatottnál a 2004-es Európa-bajnokságot követően valóságos "visszavonulási hullám" tört ki, hiszen a gallok legendás, vébét és Eb-t nyert csapatából többen is befejezték karrierjüket a nemzeti csapatban. Olyan klasszisok mondták le a válogatottban való szereplést, mint Lilian Thuram, Claude Makelele és Zinédine Zidane, nem csoda, hogy a frissen kinevezett új kapitánynak, Raymond Domenechnek nem volt könnyű dolga, és szerette volna őket rábeszélni a visszatérésre.

Forrás: EPA

Ez végül sikerült is, köszönhetően elsősorban Zizou-nak, elvégre ő volt az, aki meggondolta magát, és társait is rábeszélte arra, hogy ismét szerepeljenek a válogatottban. Mind a hárman a 2005. augusztus 17-én rendezett, Elefántcsontpart elleni barátságos mérkőzésen tértek vissza a nemzeti csapatba, és vezérletükkel a gallok nem csak hogy kijutottak a 2006-os tornára, de ott ezüstérmet nyertek.

Zidane ezt követően tényleg visszavonult, és állítólag Thuram, illetve Makelele is szerette volna követni a példáját, de Domenech ezt nem hagyta, és főleg Makelele esetében valósággal kierőszakolta, hogy egészen a 2008-as Európa-bajnokságig folytassák.

A nemzeti tizenegybe való visszatérések királya azonban kétségtelenül Henrik Larsson, aki eddigi pályafutása során már kétszer jelentette ki, hogy visszavonult a válogatottságtól - azonban mind a kétszer sikerült meggyőzni a folytatásról, és jelenleg is tagja a svéd csapatnak.

Forrás: AFP

A csatár először a 2002-es vébét követően jelentette be búcsúját, és sokáig tartotta is magát ehhez a döntéshez, ám 2004 tavaszán Svédországban valóságos kampány indult azért, hogy meggyőzzék arról: térjen vissza a csapatba.

Még a svéd miniszterelnök is nyílt levélben kérte, aminek Larsson nem tudott ellenállni, és a 2004-es kontinensviadalon ismét a háromkoronások rendelkezésére állt, majd folytatta szereplését a válogatottban egészen a 2006-os vébéig - amelyet követően megint csak visszavonult a címeres meztől.

De megint nem véglegesen: közvetlenül a 2008-as Európa-bajnokság előtt a szövetségi kapitány, Lars Lagerbäck kérésére megint csak visszatért, és a torna után kijelentette, hogy amíg igényt tartanak rá, addig marad.

www.infosport-focivilag.hu