Vágólapra másolva!

Ronaldinho feltámadt, a Roma kapitulált, Halmosiék dobogón

Hiába játszott jól az első félidőben a Sampdoria az AC Milan otthonában, Ronaldinho a szünet után a hazaiak javára döntötte el a meccset, így a genovaiak továbbra is nyeretlenek a Serie A-ban. Az olasz rangadón az Inter 4-0-ra kiütötte az AS Romát. Visszakerült az Arsenal és a Manchester United elé a dobogóra a története első élvonalbeli szezonját töltő Hull City az angol Premier League-ben: Halmosi Péter csapata ezúttal a West Ham Unitedet győzte le hazai környezetben. A Hamburg ikszelt a Schalkéval, mégis Bundesliga-éllovas maradt. A Barcelona (1-0 Bilbaóban) és a Valencia (4-0 a Numancia ellen) sem hibázott a spanyol Primera Divisiónban.

A Sampdoria még egyszer sem tudott nyerni az idei bajnokságban, ám nagyon úgy festett, hogy a Milan elleni meccsre összekapták magukat a genovaiak, akik a kiegyenlített mezőnyjáték mellett veszélyesebbek voltak a kapura vendéglátóiknál az első félidőben. Sammarco éles szögből tette próbára Abbiatit, Bottinelli nem sokkal fejelt a kapu mellé, és Delvecchio ollozósa is kis híján beakadt.

Az 55. percben mégis a Milan szerzett vezetést, amelyet egy emberelőny tett számára még megnyugtatóbbá: Lucchini kézzel ütött a labdába a saját tizenhatosán belül, amiért piros lapot kapott, Ronaldinho pedig értékesítette a büntetőt.

Az első brazil gólra hamar jött a második, a 66. percben Ronaldinho visszakapta a labdát Kakától a balösszekötő helyén, jobbal felpörgette magánnak, majd a ballal a hosszú sarokba helyezett.

A második gól után a Samp kedveszegetten, a Milan felszabadultan játszott, Borriello és Ambrosini is átemelte Castellazzit, a labda azonban elkerülte a kaput. Akárcsak a szabadon hagyott Emerson közeli fejes után, Ronaldinho mesterhármas-kísérletét pedig lábbal hiúsította meg a vendégek kapusa.

Összejött viszont idei első gólja a csereként beállt Inzaghinak, aki az utolsó percben Ambrosini labdájával kilépve kicselezte Castellazzit, majd beállította a 3-0-s végeredményt.

A vasárnap esti rangadón az Internazionale fölényesen nyert az AS Roma otthonában. A vendégcsapat legjobbja a duplázó Ibrahimovic volt: a svéd csatár előbb - már az ötödik percben - a 16-os jobb sarkáról emelt át a kifutó Doni mellett szépen, majd a második játékrész elején ballal lőtt el laposan a kapus hasa alatt. Stankovic és Obinna két percen belül lőtt egy-egy pazar bombagólt, s 4-0-nál még a kapufát is eltalálták egyszer José Mourinho tanítványai. A milánói gárda sikerével átvette a vezetést a Serie A-ban.

A Roma-Inter (0-4) összefoglalója:


Serie A, 7. forduló:
AS Roma - Internazionale 0-4 (0-1)
Róma, Stadio Olimpico, 50 ezer néző
Roma: Doni - Cicinho, Juan, Loria, Riise - De Rossi, Aquilani - Taddei (Okaka, 75.), Perrotta (Brighi, 72.), Vucinic - Totti (Menez, 59.)
Inter: Julio Cesar - Maicon, Cordoba, Chivu, Zanetti - Muntari, Cambiasso, Stankovic (Dacourt, 78.) - Quaresma (Mancini, 68.), Ibrahimovic (Cruz, 67.), Obinna
gól: Ibrahimovic (5., 47.), Stankovic (54.), Obinna (56.)

AC Milan - Sampdoria 3-0 (0-0)
gól: Ronaldinho (55. - 11-esből, 66.), Inzaghi (90.)
piros lap: Lucchini (55., Sampdoria)

Bologna - SS Lazio 3-1 (3-0)
gól: Volpi (5.), Di Vaio (12., 26.), illetve Rocchi (51.)

Catania - Palermo 2-0 (0-0)
gól: Barrios (69.), Mascara (87. - 11-esből)
piros lap: Carrozzieri (Palermo, 45.)

Chievo - Atalanta 1-1 (1-0)
gól: Mantovani (45.), illetve Ferreira Pinto (62.)

Genoa - Siena 1-0 (1-0)
gól: Biava (20.)

Lecce - Udinese 2-2 (1-0)
gól: Tiribocchi (32.), Giacomazzi (52.), illetve Sanchez (58.), D'Agostino (71.)

Torino - Cagliari 0-1 (0-0)
gól: Acquafresca (86.)

Az állás:
1. Internazionale 7 13-5 16
2. Udinese 7 12-5 14
3. Catania 7 8-4 14
4. SSC Napoli 7 10-7 14
5. Lazio 7 15-10 13
6. AC Milan 7 11-6 13
7. Fiorentina 7 9-6 13
8. Atalanta 7 8-6 13
9. Genova 7 10-7 12
10. Palermo 7 10-10 12
11. Lecce 7 8-8 9
12. Juventus 7 6-6 9
13. Siena 7 5-5 8
14. AS Roma 7 8-12 7
15. Bologna 7 6-10 6
16. Chievo 7 5-9 6
17. Torino 7 7-11 5
18. Sampdoria 7 4-11 4
19. Cagliari 7 2-10 4
20. Reggina 7 4-13 2