Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligájában kedden pályára lépő együttesek között mindössze egyetlen olyan akad, amely eddig mind a két mérkőzését megnyerte, és ha a Real Madrid folytatja ezt a sorozatát a Juventus elleni rangadón, akkor tulajdonképpen máris továbbjutónak érezheti magát. A Celticnek viszont mindenképpen pontot kellene szereznie Manchesterben ahhoz, hogy ne szálljanak el az esélyei. A müncheni találkozó pikantériáját az adja, hogy a bajorok csatára, Luca Toni először játszhat egykori klubja, a Fiorentina ellen - igaz, sérülés miatt kérdéses a szereplése.

Bajnokok Ligája-csoportkör, 3. forduló:
H csoport:
Zenit (orosz) - BATE Boriszov (fehérorosz) 18.30
Juventus (olasz) - Real Madrid (spanyol) 20.45 (tv: m1)

A Real Madrid és a Juventus közös BL-múltja bővelkedik emlékezetes mérkőzésekben, kezdve az 1998-as finálétól, amit a spanyolok nyertek meg, egészen a 2004-2005-ös idényben játszott negyeddöntőig, amikor viszont az olaszok mentek tovább.

Fabio Cannavaro akkor még a torinóiak színeiben szerepelt, most viszont madridi játékosként lép majd pályára, és a középhátvéd maga is elismerte, hogy a Juve hívei alighanem kifütyülik majd őt. Az Aranylabdát már "realistaként" kiérdemelt hátvéd első ízben kerül szembe volt csapatával.

"Úgy gondolom, ugyanolyan fogadtatásban részesülök a Juve-szurkolók részéről, mint a csapat minden más volt játékosa, mikor ellenfélként tér ide vissza: vagyis gúnyolódásra, sértegetésre számítok. Ha így lesz is, az sem változtat azon a tényen, hogy pályafutásom két legszebb éve van mögöttem, amelyben életem legjobb játékát nyújtottam" - nyilatkozta Cannavaro az olasz Tuttosportnak.

Persze a torinói szurkolóknak jelenleg kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy egykori kedvencük a mostaniak ellen játszik majd, hiszen az Öreg Hölgy bizony nem remekel mostanában.

A csapat a hét végén Nápolyban kapott ki, ráadásul a meccsen megsérült a gárda dán középpályása, Christian Poulsen. Mivel rajta kívül még Mauro Germán Camoranesi, David Trézéguet, Gianluigi Buffon, Jonathan Zebina, Vincenzo Iaquinta, Olof Mellberg és Nicola Legrottaglie is a maródiak listáját gyarapítja (és csak az utóbbi háromnak van halvány esélye arra, hogy felépül a mérkőzésre), így aztán Claudio Ranieri edző nincs könnyű helyzetben. Főleg, hogy a Real jó formában futballozik, a spanyolok az Atlético Madrid idegenbeli legyőzése után - a Primera Divisiónban a hatodik meccs óta őrzik veretlenségüket - fokozott önbizalommal utazhattak Torinóba

A Realnál a német vezetőedzőnek, Bernd Schusternek legfeljebb amiatt főhet a feje, hogy kit hagyjon ki az alaptizenegyből, mivel gyakorlatilag mindenki a rendelkezésére áll. Még a hétvégi bajnokin pihentetett hármas is bevethetőnek tűnik Torinóban: a holland villámember, Arjen Robben biztosan, de jó eséllyel futballozhat a Juve ellen a középpálya két kiválósága, a játékmester Guti és a mali válogatott Mahamadou Diarra is.

A csoport állása:
1. Real Madrid 6 pont
2. Juventus 4
3. BATE Boriszov 1
4. Zenit 0