Vágólapra másolva!
Az argentin olimpiai válogatott a nyáron magabiztos teljesítménnyel nyerte meg az ötkarikás játékokat, ami persze nem meglepő, hiszen a gárda legjobbjai (Sergio Agüero, Lionel Messi, Javier Mascherano) mind európai elitklubok sztárjátékosai. A torna egyik nagy felfedezettje, a szélső Ángel di María is a kontinensen játszik, mégpedig a portugál Benficában, de könnyen lehet, hogy hamarosan még nevesebb klubhoz kerül, hiszen sztárklubok egész sora érdeklődik iránta - kapcsolatba hozták már a Chelsea-vel, az Arsenallal és az Interrel is.

Az olimpiai döntőn győztes találatot szerzett Di María alapvetően balszélsőnek számít, vagyis ebből a szempontból elsősorban az Inter játékstílusába illene bele a legjobban - José Mourinho ugyanis a 4-3-3-as rendszert favorizálja, amelyekben a szélsőknek fontos szerep jut.

Nem csoda, hogy a milánói együttes érdeklődése a legkomolyabb Di Maríával kapcsolatban, olyannyira, hogy egyes portugál források szerint az argentin játékos akár már januárban a milánóiakhoz szerződhet.
Az Inter a minap megfigyelőket küldött a Benfica Hertha elleni UEFA-kupa-mérkőzésére, ahol éppen Di María szerezte a lisszaboniak találatát, vagyis alighanem jó benyomást tett a milánóiakra.

Az egyetlen bökkenő csak a vételár lehet, hiszen a focista szerződésében lévő kivásárlási záradék összege közel 30 millió euró, és a lisszaboniak aligha fognak ennél sokkal kevesebbet kérni. A két egyesület között jó a kapcsolat, az Inter a nyáron például David Suazót adta kölcsön a Benficának, így elképzelhető, hogy az esetleges transzferbe őt is belevonják.

További átigazolási hírek:
A Newcastle United csatárát, Michael Owent a Genoával hozták kapcsolatba. A Portsmouth kiszemeltje a Hajduk Split támadója, Nikola Kalinic.

A Hoffenheim bosnyák támadóját, Sead Salihovicot a Bayer Leverkusen csábítja. A Borussia Dortmund középpályása, Giovanni Federico visszatérhet korábbi klubjához, a Karlsruhéhoz.

Az FC Basel csatára, Eren Derdiyok iránt a Schalke is érdeklődik. Az Anderlecht magyar középhátvédjét, Juhász Rolandot a Lille és a Saint-Etienne is figyeli.

A Fiorentina védője, Manuel Pasqual januárban kölcsönbe a Regginához kerülhet.

www.infosport-focivilag.hu