Társoldalunk:

A brazil, aki olasz válogatott lehet - Amauri-portré

2008.10.28. 8:36

Amauri Messinában végre rendszeresen pályára léphetett, a 2002-2003-as bajnokságban 23 találkozón szerepelt, de a gólszerzést nem vitte túlzásba, mindössze négyszer volt eredményes a Serie B-ben. Mindezek alapján nem meglepő, hogy a Messinának sem kellett, az viszont annál inkább, hogy az élvonalbeli Chievo Verona igényt tartott rá.

Igaz, a veronaiak szinte ingyen szerezhették meg, és számukra alighanem ez is fontos szempont volt, Amauri pedig így visszatérhetett a Serie A-ba. A szezon elején gyorsan rúgott is két gólt (ebből a másodikat éppen annak az Empolinak, amelytől korábban elküldték), de ezt követően elveszítette góllövő cipőjét, és a bajnokság hajrájáig nem találta meg - akkor aztán megint kétszer volt eredményes. Összesen tehát négy találatot ért el, nem túl sok, de még mindig a duplája annak, amit a következő bajnokságban szerzett. Egyszer megint valamelyik volt klubját "boldogította", betalált ugyanis a Parma ellen, igaz, azon a találkozón egy öngólt is vétett.

Semmi jel nem utalt tehát arra, hogy kiemelkedő teljesítményre lenne képes a legjobbak között, ám a következő idényben valami egycsapásra megváltozott, és Amauri elkapta a fonalat. Ugyan a hetedik fordulóig nem volt eredményes, de akkor kétszer is betalált a Palermo ellen (ez volt az első duplázása pályafutása során), és ezúttal nem is állt le pár gólnál. Összesen 11-ig jutott az idény során, és ennek, na meg a calciopoli-botránynak köszönhetően a Chievo Verona negyedik lett a bajnokságban - vagyis elindulhatott a BL selejtezőjében. Éppen ezért a veronaiak ragaszkodtak a csatárhoz, aki iránt persze rögtön megnőtt az érdeklődés, többek között az AS Roma is bejelentkezett érte, de a Chievo abban bízott, hogy a csapat bejuthat a BL csoportkörébe. Miután ez nem jött össze (pedig Amauri a Levszki Szófia elleni selejtezőn két gólt is szerzett), a veronai egyesület az átigazolási időszak utolsó napján eladta a támadót a Palermónak nyolcmillió euróért.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK