Vágólapra másolva!

Vihar Rómában, nyolc gól az észak-londoni derbin

A Bundesliga 10. fordulójának szerdai játéknapján három gárda is idegenben győzött, a Dortmund, a Hoffenheim és a Bayern München is vendégként kasszírozott három pontot. A címvédő bajor sztárcsapat és a Lőw Zsoltot ezúttal is nélkülöző újonc is hátrányból tudott nyerni. Hajnal Tamás 75 percet töltött a Kölnben nyerő Dortmundban, Dárdai Pál és Huszti Szabolcs egyaránt végigjátszotta a Hertha-Hannover találkozót, amelyet a fővárosiak 3-0-ra behúztak. A Hamburg 2-0-ra verte a Stuttgartot, és ezzel maradt a dobogón. A Serie A-ban csak kilenc meccset játszottak le, mert a fővárosban tomboló ítéletidő miatt félbeszakadt a Roma-Sampdoria találkozó. A Milan és a Juve egyaránt 2-1-re nyert, az Inter csak egy pontot hozott el Firenzéből, az élen az Udinese, Napoli duó áll. Angliában óriási izgalmakat és 4-4-es döntetlent hozott az észak-londoni derbi, a Tottenham a hosszabbítás legvégén egyenlített az Arsenal ellen. Nyert a Liverpool és a Chelsea is, így a Vörösök őrzik hárompontos előnyüket, a címvédő Manchester United is sikerrel zárta a fordulót Cristiano Ronaldo duplájának köszönhetően.

A Bundesliga-játéknap rangadóján a Hamburg már a harmadik percben bevette a Stuttgart hálóját, de mivel Petric lesen volt, így hiába lőtt a léc alá, maradt a 0-0. Szinte az ellentámadásból érvényes gólt szerezhetett volna a vendégcsapat, de Hilbert a kapu mellé pörgetett egy jobboldali beadás után. Még nem volt vége az első tíz percnek, amikor Guerrero remek passzal hozta ezerszázalékos helyzetbe Petricet, aki ezúttal nem volt lesen, de a bal kapufa mellé helyezett.

A 16. percben a játékvezető nem vette észre, hogy Jarolim kézzel vette le a labdát, így továbbengedte az akciót, aminek az lett a vége, hogy a HSV kapitánya földre került Hitzsperger belépője után, büntetőhöz jutottak a hazaiak. A labdának Trochowski futott neki, és a balra dőlő Lehmannt becsapva a kapu közepébe gurított. Hosszú üresjáratot követően a félidő végén Demel villant, az elefántcsontparti védő két sváb játékos között vitte el a labdát, majd éles szögből bombázott kapura, és Lehmann bravúrral paskolta a lécre a lövést.

A második félidőben sem vezetett fergetes akciókat a VfB, de az egyenlítés azért összejöhetett volna, ám hol Hitzlsperger távolija zúgott el a léc fölött, hol Gomezt lepte meg, hogy a nagy tumultusban elé került a labda a hamburgi ötösön. Ráadásul szerencséje sem volt a vendégeknek, a 74. percben Mathijsen elvetődve lőtt, Lehmann becsukott szemmel is védte volna a nem túl jól helyezett labdát, ám Gomez testén megpattant a bőrgolyó, ami így a hálóban kötött ki.

A Hamburg győzelmével maradt a dobogón, amelynek tetején továbbra is az újonc Hoffenheim tanyázik, amely a második félidőben fordította meg a Bochum elleni meccset. Ba remek sarkazós góllal egyenlített Grote korai találata után 63 perccel, aztán Ibisevic rúgta meg szokásosnak mondható gólját, majd a büntető után egy perccel Carlos Eduardo emelte át a kapust, ráadásul a Bochum Dabrowski kiállítása miatt emberhátrányban fejezte be a meccset.

Szépen kapaszkodik felfelé a Bayern is, amely zsinórban harmadik bajnokiján pofozta le aktuális ellenfelét. Pedig a szünet után a Frankfurt szerzett vezetést, Demichelis mentésnek szánt suta mozdulatával saját kapujába küldte a labdát, de aztán megvillantak a bajor sztárok. Előbb Ribéry szaladt el a jobboldalon, lapos passzát Schweinsteiger tette tovább sarokkal, az akciót pedig Klose fejezte be középen, majd a sebhelyes arcú francia az előkészítés után maga vállalta a másodikat, amikor a Nikolov bravúrja után kissé kiengedő hazai védelem bambaságát kihasználva a jobb alsóba belsőzött.

Forrás: AFP

Ribéry igazi vezére volt a Bayernnek

Kelet-európai gólokkal verte a Hertha a Hannovert, Dárdai Pálék az első félidőben még nem bírtak Huszti Szabolcsékkal, de a fordulás után előbb a szerb Pantelic, aztán az ukrán Voronyin is betalált, a bolgár Domovcsijszkij slusszpoénja pedig kiütéssé változtatta a nyögvenyelősnek induló meccset. A Dortmundban Hajnal Tamásnak 75 perc jutott, a magyar középpályás még pályán volt, amikor az ex-kölni Kringe beköszönt korábbi kenyéradójának, ennek köszönhetően a sárga-feketék öt találkozó óta veretlenek.

Bundesliga, 10. forduló:
1. FC Köln - Borussia Dortmund 0-1 (0-0)
gól:
Kringe (65.)

Bochum - Hoffenheim 1-3 (1-0)
gól: Grote (2.), illetve Ba (64.), Ibisevic (70., 11-esből), Carlos Eduardo (71.)
piros lap: Dabrowski (76., Bochum)

Eintracht Frankfurt - Bayern München 1-2 (0-0)
gól: Demichelis (55., öngól), illetve Klose (65.), Ribéry (70.)

Hamburger SV - VfB Stuttgart 2-0 (1-0)
gól: Trochowski (17., 11-esből), Mathijsen (74.)

Hertha BSC - Hannover 96 3-0 (0-0)
gól:
Pantelic (63.), Voronyin (84.), Domovcsijszkij (93.)

Az állás:
1. Hoffenheim 10 27-15 22 pont
2. Bayer Leverkusen 10 24-11 21
3. Hamburger SV 10 17-15 20
4. Bayern München 10 22-16 18
5. Hertha BSC 10 14-10 18
6. FC Schalke 04 10 15-8 17
7. Borussia Dortmund 10 18-15 17
8. VfL Wolfsburg 10 23-16 16
9. VfB Stuttgart 10 15-12 16
10. Werder Bremen 10 23-22 13
11. 1. FC Köln 10 8-12 13
12. Eintracht Frankfurt 10 11-16 9
13. Karlsruher SC 10 8-16 9
14. Hannover 96 10 10-20 9
15. Arminia Bielefeld 10 11-17 8
16. VfL Bochum 10 13-18 7
17. Bor. Mönchengladbach 10 9-20 7
18. Energie Cottbus 10 6-15 6

A Fiorentina úgy készült a Serie A 9. fordulójának rangadójára, hogy sérülés, illetve eltiltás miatt nem számíthatott két remek formában lévő támadójára, Mutura, valamint Gilardinóra. A másik oldalon Mourinho Adrianót bulizás, valamint késés miatt penderítette ki a keretből, Cruz pedig a Genoa elleni 0-0-nak lett az áldozata, rajtuk kívül Cambiasso és Muntari sem volt ott az Artemio Franchi-stadion gyepén, de ők egészségügyi okból.

Mancini viszont ott volt a pályán, és már az ötödik percben ünnepelhetett volna, de hiába lőtt Csikar-szögből, a léc kisegítette a Violákat. Szép lassan magukhoz tértek Prandelli fiai, de Pazzini fejese csemege volt Júlio Césarnak, Pasqual szabadrúgásánál pedig a berobbanó emberek maradtak le centikkel a labdáról.

Mancini passza után Ibrahimovic foghatta a fejét, a svéd akrobatikus mozdulattal emelt a jobb sarok irányába, de kicsit pontatlanul célzott, pedig Frey már verve volt. A félidő végén még Pasqual bivalyerős szabadrúgását tolta ki Júlio César, és bár a kipattanónál brusztoló Pazzini mindenáron büntetőt akart kiharcolni, a bíró nem ette meg a hazai csatár nagyjelenetét.

Mancini a második félidőt is helyzettel kezdte, de ismét kihagyta, aztán a csereként beállt Crespo válhatott volna hőssé, de nem számolt a bravúrosan védő Freyjel. A hajrában a hazaiaktól előbb Gamberini, majd Pazzini veszélyeztetett fejjel, de a 0-0-n ők sem tudtak változtazni, ezzel Mourinho csapata sorozatban második meccsén maradt lőtt gól nélkül.

A városi rivális Milan meg is előzte a kék-feketéket, igaz, Ancelotti bandája sem rendezett fesztivált a San Siróban, de a Siena elleni 2-1-re is pontosan ugyanolyan három pontot adnak, mint bármilyen más diadalra. Az első félidőben a jó öreg Pippo Inzaghi villant, aki a közvélemény által csak ütközőembernek elkönyvelt Gattusótól kapott mesés átadást (ugyanez a duó már a Heerenveen elleni UEFA-meccsen is gólt érően dolgozott össze), aztán egy az egyben megetette Manitta kapust.

A Pato, Kaká, Seedorf hármas vezérletével nagy kedvvel játszott a Milan, csakhogy a hátsó alakzat ezúttal sebezhetőnek bizonyult, amit Vergassola használt ki. Inzaghi aztán egy tizenegyest is összehozott, amit Kaká értékesített, és bár a folytatásban Abbiatinak is volt védenivalója, és a Milan is kidolgozott még egy szakajtónyi helyzetet, a vége 2-1 lett, amivel a piros-feketék felléptek a dobogóra.


A Milan-Siena meccs összfoglalója

A Milan hétvégén éppen a csak rosszabb gólkülönbségével második helyre szoruló Napolit fogadja majd a San Siróban, Diego Maradona egykori csapata az argentin Denis mesterhármasával döngölte földbe a Regginát. Az élen továbbra is az Udinese áll, amely a mindenkire veszélyes Catania otthonából távozott győztesen, miután a chilei Alexis Sanchez távoli találata után a hajrában Quagliarella megadta a kegyelemdöfést a szicíliaiaknak.

A Juve sem akar leszakadni, a torinóiak Nedved duplájával vették be Bolognát, a cseh klasszis első góljánál két ember mellett húzott el a bal oldalon, a másodiknál viszont szerencséje volt, mert beadása egy védőn megpattanva csapta be Antoniolit. A Zebrák városi vetélytársa, a Torino is győzelmet aratott, ráadásul az edzőmentő fajtából, Gianni De Biasi alatt ugyanis erősen mozgott a kispad, talán most az Atalanta elleni 2-1 kicsit elcsöndesíti a kritikusokat.

A Leccének két pontjába került, hogy Giacomazzi kiállítása miatt tíz emberrel küzdött a hajrában, mivel a Palermo Cavani révén az utolsó percekben megfosztotta a győzelem mámorától Vincze István egykori klubjának fanatikusait. A Roma és a Sampdoria játékosai maximum vízilabdában mérhették volna össze tudásukat az olasz fővárosban tomboló ítéletidő miatt, Tagliavento játékvezető hat perc után úgy döntött, hogy elég az ázás-fázásból, és beszüntette a játékot, majd húsz perc várakozást követően - 0-0-s állásnál - lefújta a találkozót, amelyet egy későbbi időpontban pótolnak majd.

Forrás: AFP

Az Olimpicóban hat percig tartott a vizespóló verseny

Serie A, 9. forduló:
AC Milan - Siena 2-1 (1-0)
gól:
F. Inzaghi (31.), Kaká (65., 11-esből), illetve Vergassola (54.)

Bologna - Juventus 1-2 (0-1)
gól: Di Vaio (74.), illetve Nedved (12., 56.)

Catania - Udinese 0-2 (0-1)
gól: A. Sanchez (13.), Quagliarella (83.)

Chievo - Lazio 1-2 (1-1)
gól: Pellissier (11.), illetve Pandev (14.), Mantovani (82., öngól)

Fiorentina - Internazionale 0-0

Genoa - Cagliari 2-1 (1-0)
gól: Papasztatopulosz (25.), Motta (55.), illetve Bianco (66.)
piros lap: Fini (76., Cagliari)

Lecce - Palermo 1-1 (1-0)
gól: Cacia (22.), illetve Cavani (88.)
piros lap: Giacomazzi (75., Lecce)

Napoli - Reggina 3-0 (2-0)
gól: Denis (7., 16., 63.)

Torino - Atalanta 2-1 (0-0)
gól: Amoruso (62.), Stellone (64.), illetve Floccari (66.)

A Roma-Sampdoria találkozó félbeszakadt

Az állás:
1. Udinese 9 17-6 20 pont
2. Napoli 9 14-7 20
3. AC Milan 9 14-7 19
4. Internazionale 9 13-5 18
5. Fiorentina 9 12-7 17
6. Lazio 9 17-12 16
7. Genoa 9 12-8 16
8. Juventus 9 9-7 15
9. Catania 9 9-7 15
10. Atalanta 9 9-9 13
11. Palermo 9 12-14 13
12. Lecce 9 9-11 10
13. Siena 9 7-8 9
14. Torino 9 9-13 8
15. Sampdoria 8 6-11 7
16. AS Roma 8 9-15 7
17. Cagliari 9 5-12 7
18. Bologna 9 7-14 6
19. Chievo 9 6-13 6
20. Reggina 9 6-16 5

Ikszelt az Inter, kiszenvedte a Milanhttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20081026-premier-league-a-liverpool-nyert-a-chelsea-elleni-rangadon.html?pIdx=1