Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Siena szeretné szerződtetni Ronaldót, a legutóbb az AC Milannál szerepelt aranylabdás csatárt. A súlyos térdsérülése után a nyáron csapat nélkül maradt brazil válogatott sztárnak gólonként fizetne a kiesés ellen harcoló együttes.

"Beszéltem már vele és a menedzserével is. Kiderült, hogy Ronaldo komolyan gondolkodik a visszavonuláson, de én szeretném elérni, hogy ne így döntsön" - nyilatkozta a La Gazzetta dello Sport című lapnak Giovanni Lombardi Stronati klubelnök.

"Már ajánlatot is tettem, mely szerint gólonként 100 ezer eurót fizetnénk neki. Hiszek benne és abban, hogy a góljaival nem lenne gond a kiesés elkerülése a számunkra."

Ronaldo a Milanban éppen a Siena ellen szerezte első góljait 2007 februárjában

A 32 éves Ronaldo februárban szenvedett súlyos térdsérülést, így a nyáron nem kapott újabb szerződést a milánóiaktól. A támadó augusztus óta a brazil Flamengo csapatánál végzi rehabilitációs programját, s már szinte teljesen felépült.