Vágólapra másolva!
David Beckham leigazolásával az AC Milan egy újabb szupersztárt szerződtetett, és az olasz lapok szerint a vörös-feketék új játékospolitikája egyre inkább a Real Madrid egykori "galaktikus korszakára" hasonlít. A klub keretében jelenleg három aranylabdás is található, hozzájuk csatlakozik még az angol középpályás, aki jelenleg alighanem a világ egyik legismertebb futballistája - még ha (már) nem is feltétlenül a pályán nyújtott teljesítménye alapján. Az olasz sportsajtó pedig máris azt találgatja, hogy ki lehet a Milan következő nagy fogása - bizonyos források szerint nem más, mint az Arsenal FC spanyol focistája, Francesc Fabregas.

A katalán játékos fiatal kora ellenére máris alapember az Ágyúsoknál, a nyáron Európa-bajnokságot nyert a spanyol válogatottal, és jelenleg a világ egyik legjobb középpályásának számít. A Milan már korábban is érdeklődött iránta, sőt, a nyáron állítólag 35 millió eurót ajánlottak érte az Arsenalnak, de az angol egyesület természetesen menet mondott, mint ahogyan a Real Madrid és az FC Barcelona érdeklődését is elhárította. Mindezek alapján kicsi a valószínűsége, hogy egy újabb ajánlatra igen lenne a válasz, de mint tudjuk, van az az összeg, amiért Arsene Wenger még Fabregas eladásán is elgondolkozna. Más kérdés, hogy a középpályás valószínűleg szívesebben távozna Spanyolországba, ha egyszer elhagyja az Arsenalt, de az Ágyúsok hívei abban bíznak, hogy ez legfeljebb csak évek múlva fog megtörténni.

További átigazolási hírek
A Tottenham Hotspur francia balhátvédje, Benoit Assou-Ekoto iránt a Paris Saint-Germain érdeklődik. Az FC Schalke 04 középpályását, Albert Streitet a Hertha BSC csábítja. A Juventus FC-t a Tottenham Hotspur horvát középpályásával, Luka Modriccsal hozták kapcsolatba. Az FC Internazionale érdeklődik a Fluminense középpályása, Thiago Silva iránt. A Rosenborg BK csatárát, Didier Konant a Middlesbrough FC és a Stoke City figyeli.

www.infosport-focivilag.hu