Vágólapra másolva!
A Chelsea - Nicolas Anelka duplájával - győzött Blackburnben, és ezzel a Premiership-tabella élére ugrott, míg a már nem sereghajtó Tottenham Manchesterben verte a Cityt. A Serie A-ban az Inter hajrágóllal gyűrte le az Udinesét, s mivel a városi rivális Milan nem tudott nyerni a Lecce vendégeként, a címvédő előzött a tabella legtetején. Dárdai Pál csapata, a Hertha 1-0-ra megverte a Hoffenheimet, a "sztárújonc" szeptember 27-én szenvedett legutóbb vereséget a Bundesligában. A Primera Divisiónban ismét második helyezett Villarreal hozta a kötelezőt az Almería ellen, az Osasuna - Vadócz Krisztiánnal a soraiban - 0-0-zott az Atléticóval.

Egyszerű volt a képlet a Chelsea számára, amennyiben a londoni gárda legyőzi a Blackburnt idegenben, akkor ismét visszaveszi a vezetést a tabellán, mivel sokkal jobb a gólkülönbsége, mint a Liverpoolnak. Külön motiválhatta Lampardékat, hogy mesterük, Luiz Felipe Scolari ezen a napon ünnepelte 60. születésnapját.

Jól is kezdtek a Kékek, a hetedik percben Anelka csapott le egy rövid hazaadásra, elhúzta a labdát Robinson kapus mellett, aztán nagyot esett, a játékvezető azonban nem sípolt, a visszajátszásokból kiderült, hogy jól döntött. Nem sokkal később Bosingwa tekert középre jobbról, Anelka teljesen üresen emelkedett az ötösön, de fejesét Robinson lábbal hárította.

A 17. percben Malouda szabadrúgása után Obi Mikel érkezett a hosszún, de közeli bólintását ismét Robinson védte, ezúttal is lábbal. A szakadó esőben egykapuzott a Chelsea, de Robinson legyőzhetetlennek tűnt, az angol válogatottban többször is nagyot potyázó kapus Lampard jobb alsóra tartó löketét is kiszedte. A nagy vendégfölény közepette meglepetésként hatott a Blackburn formás ellenakciója, aminek végén Villanueva csavart 12 méterről a jobb felső felé, ám Cech bravúros mozdulattal bizonyította, hogy a Kékeknél sem vészkapus munkálkodik a ketrec előtt.

Szép lassan egyre több lett a tócsa a pályán, de Anelkát ez sem zavarta, remekül hozta helyzetbe magát, de balos próbálkozását is kiütötte Robinson.

Az ihletett formában ténykedő portás Lampard léc alá tartó bombáját is hatástalanította, Anelka trükkös mozdulatával szemben azonban tehetetlen volt: Bosingwa vagy 30 méterről lőtt, a labda elkerülte volna a kaput, azonban irányt változtatott a francia csatár jobb kezén, és a hálóba pattogott, Robinson és a fél védelem hiába reklamált, előnybe került a Chelsea.

A második félidőben a Kékek a mourinhói időket idézve kissé hátrébb húzódva várták, mire képes a Rovers, de a házigazda egy mellészálló Villanueva-löketen kívül mást nem tudott felmutatni. A 68. percben minden eldőlt, Lampard becsúszva tette Anelka elé a labdát a 16-oson belül, a francia pedig elegánsan pöckölte el a labdát a kirepülő Robinson felett, ezzel hetedik gólját szerezve a legutóbbi három bajnokiján.

A végén még Lampard tett kárt a felsőlécben egy 30 méteres szabadrúgásból, majd Robinson akadályozta meg Anelkát a triplázásban. A vége tehát 2-0 a Chelsea-nek, így minden előzetes terv teljesült, Scolari szép ajándékot kapott születésnapjára, a londoni sztárcsapat pedig élre állt.

A Tottenham Hotspur Darren Bent duplájával győzött a Manchester City otthonában. A londoni alakulat Harry Redknapp kinevezése óta veretlen, és ezzel elmozdult a tabella utolsó helyéről.

A Gera Zoltánnal felálló Fulham hazai pályán 2-1-re legyőzte a Newcastle United együttesét, a magyar válogatott középpályást a 64. percben lecserélték.

Az Aston Villa a remek idénykezdet után kissé visszaesett: ezúttal hazai pályán, Birminghamben 2-1-re kikapott a Middlesbrough-tól, s ezzel távolabb került a Chelsea, Liverpool, Arsenal, Manchester United szupernégyestől. A Boro hőse a török Tuncay volt, aki a 34. percben vezetést szerzett a vendégeknek, majd 1-1-nél a 88. percben győztes gólt ért el.

Premier League, 12. forduló:
Blackburn Rovers - Chelsea 0-2 (0-1)
gól:
Anelka (40., 68.)

Fulham - Newcastle United 2-1 (1-0)
gól: A. Johnson (23.), Murphy (65. 11-esből), illetve Ameobi (57.)

Aston Villa - Middlesbrough 1-2 (1-1)
gól: Sidwell (37.), illetve Tuncay (34., 88.)

Manchester City - Tottenham Hotspur 1-2 (1-1)
gól: Robinho (16.), illetve Bent (29., 64.)
kiállítva: Fernandes (26., Manchester City), Dunne (83., Manchester City)

Az állás:
1. Chelsea 12 29-4 29 pont
2. FC Liverpool 12 19-8 29
3. Arsenal 12 25-13 23
4. Manchester United 11 20-10 21
5. Aston Villa 12 20-16 20
6. Hull City 12 17-19 20
7. Everton 12 18-20 18
8. Middlesbrough 12 13-17 17
9. Portsmouth 12 13-18 17
10. Fulham 11 10-10 14
11. Bolton Wanderers 12 11-13 14
12. Stoke City 12 13-19 14
13. Manchester City 12 24-20 13
14. West Ham United 12 16-22 13
15. Blackburn Rovers 12 13-22 13
16. Tottenham Hotspur 12 15-18 12
17. Wigan Athletic 12 13-16 12
18. Newcastle United 12 15-20 12
19. Sunderland 12 10-18 12
20. West Bromwich Albion 12 10-21 11

Góllövőlista:
10 - Anelka (Chelsea)
8 - Zaki (Wigan)
7 - Bent (Tottenham), Robinho (Manchester City), Defoe (Portsmouth)
6 - Agbonlahor (Aston Villa), Ronaldo (Manchester United) FC 6 1 3

Az olasz bajnokság 11. fordulójának rangadóját a San Siróban játszották, ugyanis az egyaránt 21-21 ponttal álló Internazionale és Udinese találkozott, azaz a harmadik fogadta a másodikat.

A legutóbbi fordulóban a Reggina ellen is betaláló Vieira próbálkozott először, a 10. percben előbb mellre vette a labdát, majd ballal a bal sarok mellé lőtt. Aztán a sokat kritizált Quaresma lőtt (pedig Ibrahimovic nagyon szerette volna a labdát), de Handanovic biztosan védett. Igazán nagy helyzetig azért nem jutott el José Mourinho csapata, bár Cambiasso csak centikkel maradt le Maxwell beadásáról. A túloldalon Inler jó 30 méterről tesztelte Júlio Césart, akit nem altatott el a munkanélküliség, és védeni tudott.

A második félidő elején Floro Flores lapos kíséletére is leért az Inter brazil kapusa, a túloldalon pedig Ibrahimovic bombáját paskolta ki Handonovic. A hajráig hiába rohamozott a cmívédő, Zanetti kapujánál úgy tűnt, hogy 0-0 lesz a vége, de a 92. percben Obinna szögletét a rövid saroknál megcsúsztatták, középen pedig Cruz három méterről a jobb sarokba bólintott, amivel az Inter besöpörte a három pontot.

Az élmezőny többi tagja sem hibázott: a Napoli a mindkét gólt előkészítő Lavezzi vezérletével darálta be a Sampdoriát, a Lazio Zárate szabadrúgásgóljával törte meg a Siena ellenállását, Rocchi duplája már csak a hab volt a tortán. Záratéhoz hasonlóan Del Piero is parádés szabadrúgásgólt szerzett, a Juve ikonja, aki vasárnap ünnepelte 34. születésnapját, a 40. percben szerzett vezetést a Zebráknak Veronában, majd a második félidőben a kihagyott büntetője után a kipattanót beverő Iaquinta biztosította be a győzelmet a torinóiak számára.

Diego Milito mesterhármast jegyzett a Reggina ellen, ezzel a Genoa argentin csatára átvette a vezetést a góllövőlistán, megelőzte az Atalanta ellen betaláló (és jópár ziccert elrontó) Gilardinót, de a Milantól érkezett támadónak így sincs oka a szomorúságra, mivel a Violák 2-1-re verték az Atalantát.

Az AC Milan döntetlent játszott a Lecce otthonában: az egyenlítő találatot Andrea Esposito szerezte a 93. percben, s ezzel a korábbi éllovas holtversenyben a Napolival a második a tabellán. Vezet a városi rivális Internazionale.

Serie A, 11. forduló:
Catania - Cagliari 2-1 (1-1)
gól:
Mascara (37.), Sabato (87.), illetve Jeda (6.)

Chievo - Juventus 0-2 (0-1)
gól:
Del Piero (40.), Iaquinta (54.)

Fiorentina - Atalanta 2-1 (2-0)
gól: Felipe Melo (20.), Gilardino (23.), illetve Floccari (77., 11-esből)

Genoa - Reggina 4-0 (0-0)
gól: D. Milito (54., 74., 90., az elsőt 11-esből), Sculli (81.)
piros lap: A. Costa (45+1. Reggina)

Internazionale - Udinese 1-0 (0-0)
gól:
Cruz (92.)

Lazio - Siena 3-0 (0-0)
gól: Zárate (58.), Rocchi (86., 93.)

Napoli - Sampdoria 2-0 (1-0)
gól: Mannini (23.), Zalayeta (74.)

Lecce - AC Milan 1-1 (0-0)
gól:
Esposito (93.), illetve Ronaldinho (79.)

Az állás:
1. Internazionale 11 17-7 24 pont
2. SSC Napoli 11 16-8 23
2. AC Milan 11 16-8 23
4. Lazio 11 21-12 22
5. Udinese 11 19-9 21
6. Juventus 11 13-7 21
7. Genoa 11 18-10 20
8. Fiorentina 11 14-9 20
9. Catania 11 11-9 18
10. Palermo 11 15-15 16
11. Atalanta 11 10-11 14
12. Lecce 11 10-12 12
13. Siena 11 8-11 12
14. Torino 11 10-14 11
15. Cagliari 11 11-15 10
16. Sampdoria 10 7-13 10
17. AS Roma 10 10-18 8
18. Bologna 11 9-20 7
19. Chievo 11 6-18 6
20. Reggina 11 8-23 5

Góllövőlista:
9 - Milito (Genoa)
8 - Gilardino (Fiorentina)
7 - Zárate (Lazio)
6 - Miccoli (Palermo)

A végén vesztett el két pontot a Romahttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20081108-topligak-nasriduplaval-intezte-el-az-arsenal-a-mut.html?pIdx=3