Vágólapra másolva!
 

A Bölöni László által irányított belga Standard Liege a nyáron eladta egyik legjobb játékosát, a válogatott középpályást, Marouane Fellainit az Evertonnak, de a jelek szerint az egyesület ezzel nem "rázta le" a külföldi sztárklubok megfigyelőit.

A Standard a BL selejtezőjében alaposan megszorongatta a Liverpoolt, az UEFA-kupa selejtezőjében kiverte az Evertont, majd a minap utóbbi sorozat csoportkörében a Sevilla ellen is nyerni tudott 1-0-ra. Utóbbi találkozón jelen volt az Internazionale, a Manchester United, az Arsenal és a Manchester City megfigyelője is, és mindannyian ugyanarra a focistára voltak kíváncsiak: a liege-iek középpályására, Axel Witselre.

A mindössze 19 esztendős labdarúgó fiatal kora ellenére alapembernek számít az egyesületben, és már a nagyválogatottban is bemutatkozhatott - debütálása alkalmából márciusban gólt is szerzett Marokkó ellen, nem csoda, hogy az előző szezonban őt választották meg az év fiatal játékosának Belgiumban.

Witsel karrierje kezdetén még inkább jobbszélsőt játszott, de mostanában már leginkább a középpályán szokott szerepelni, és szinte tökéletes megtestesítője az Angliában "box to box midfielder" néven nevezett focistának, azaz olyan játékos, aki a két tizenhatos között a teljes területet bejátssza, és mind a védekezésből, mind a támadásokból kiveszi a szerepét.

Mindezek alapján érthető, hogy angol egyesületek egész sora érdeklődik iránta, sőt, a Bolton Wanderers állítólag a nyáron 7,5 millió eurót kínált érte - de a Standard ennek a dupláját szeretné megkapni. Márpedig ezt az összeget csak a sztárklubok tudják megfizetni: például az Arsenal, a Manchester City vagy a Manchester United. Utóbbi klubnál Owen Hargreaves sérülése miatt szükség is lenne egy ilyen típusú focistára...

A Napoli a másodosztályú Empoli középpályását, Mirko Valdifiorit figyeli. A Roma francia szélsője, Jérémy Menez januárban kölcsönbe visszatérhet a Ligue 1-be - a célpont a Saint-Etienne lehet.

A Sevilla érdeklődik az Ajax Amsterdam balhátvédje, Urby Emanuelson iránt. A Hull City középpályása, Dean Marney 2012-ig meghosszabbította szerződését.

A Borussia Mönchengladbach a Deportivo izraeli kapusával, Dudu Avattal erősítene. A Bayern München legújabb kiszemeltje a védekező középpályás posztjára a Zenit Szankt-Petyerszburg ukrán focistája, Andrij Tyimoscsuk.

A Fiorentina csatárát, Giampaolo Pazzinit a Sampdoria, a Lazio és az Atalanta is csábítja. A Napoli uruguayi csatárát, Marcelo Zalayetát a Deportivo szeretné megszerezni.

www.infosport-focivilag.hu