Vágólapra másolva!
Négy éve, - hasonlóan a Forma-1-es pilóták futballcsapatához - az egykori angol világnagyságok is létrehozták a maguk kis együttesét. Egyszerűen csak "Legendáknak" hívják magukat, játszottak már Olaszország, Németország, Skócia, Írország, sőt a Világválogatott ellen is. Jövőre azonban lehet, elfogadják egy ligán kívüli kiscsapat ajánlatát csak azért, hogy elindulhassanak az FA-kupa selejtezőjében. A bevételt jótékony célra ajánlanák fel.

Képzeljük el, hogy Angliában élünk, s egy őrült ötlet hatására felrémlene, hogy az elmúlt 25 év nagyjait ismét láthatjuk tétmérkőzésen. Nem barátságos labdázgatáson, jópofa, vicces gálamérkőzésen, hanem kőkemény, éles összecsapáson.

Az álom lehet, megvalósul a szigetországban. 2004 óta létezik ugyanis egy olyan válogatott, amelyben egykori nagy sztárok szerepelnek, s ez a csapat jószerével évről évre jótékonysági mérkőzéseket játszik. Nemcsak a közeli skót és ír válogatottal, de Németországgal és Olaszországgal is.

A hírek szerint a csapat, amely a szakvezetésben olyan világnagyságokat vonultat fel, mint Sir Bobby Robson, Sir Bobby Charlton vagy Jackie Charlton, jövőre benevez az FA-kupa selejtezőibe. Ezt persze csak úgy nem teheti meg, így várhatóan egy ligán kívüli kiscsapat szerződteti majd őket, a sok jelentkező van például a világ legöregebb klubjaként számon tartott, 1857-ben alapított Sheffield FC is.

A Daily Star nem kevesebbet állít: a klub megpróbálja jó útra téríteni, s pályára léptetni Paul Gascoigne-t is, akinek jelenléte megpezsdítené a sztároktól amúgy is hemzsegő csapat életét.

A "Legendák" színeiben olyan játékosok szerepelnek, mint Ray Parlour (35 éves, Arsenal), Lee Sharpe (37, Manchester United), Bryan Robson (51, Manchester United), Dave Beasant (49, Wimbledon), Graeme Le Saux (40, Chelsea), Roberto di Matteo (38, Chelsea), de pályára lépett már Paul Merson, Nigel Winterburn, Chris Woods, Lee Sharpe, Des Walker, David Platt és Teddy Sheringham is.

2-0-s siker a skótok ellen:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=PBK1ttpmXZueR9Fz


"A szabályok nem tiltják, hogy 35 éven felüliek szerepeljenek a sorozatban, nyilatkozta az egykori Leeds-csillag, Paul Reaney, aki sajtóreferensi és menedzseri tisztséget tölt be a csapat mellett.

A tervek szerint a sztárok a bajnokságban nem lépnének pályára, csak a kupában, s amennyiben megnyerik a selejtezőket, úgy jövő novemberben az FA-kupa első fordulójában is debütálhatnak. A meccsek bevétele a Bobby Moore nevét viselő rákalapítvány számláját gyarapítaná.

A Legendák eddigi mérkőzései:
2004, Olaszország ellen
A firenzei Artemio Franchi-stadionban telt ház előtt 3-3-as végeredmény született, büntetőrúgásokkal végül a hazaiak diadalmaskodtak.

2006, Németország ellen
A Reading stadionjában rendezett összecsapáson a futballcsillagok mellett pályára lépett a jelenlegi londoni polgármester, Boris Johnson, az egykori Forma-1-es pilóta, Damon Hill, Angus Deayton színész, illetve Richard Ashcroft énekes. A végeredmény 4-2 lett a németek javára.

2007, a Világválogatott ellen
Az Alan Ball Memorial Cup néven futó mérkőzést 18 ezeren tekintették meg, a házigazda 4-2-re győzött.

2007, Olaszország ellen
A máltai Ta Qali nemzeti stadionban alapos verést kaptak a Legendák, az olaszok 5-1-re daidalmaskodtak.

2008. május 15., Skócia ellen
Az angol Legendák 2-0-ra verték a skótokat az Alan Ball Memorial Cupon, a gólokat Steve Hodge és Stan Collymore szerezték.

Egy pazar Bobic-gól:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=d3GZQ0YZcIH2uzy5


2008. augusztus 7., Németország ellen
A fiatal(abb) német csapat ellen nem volt esély, az egykori Bolton-játékos, Fredi Bobic mesterhármast ért el, betalált Mario Basler és Maurizio Gaudino is, a másik oldalon Lee Sharpe büntetőből tudott válaszolni.

2008. szeptember 18., Írország ellen
Ezúttal Lee Sharpe vágott mesterhármast, az írek részéről Jason McAteer kétszer, Niall Quinn egyszer volt eredményes. A 3-3-as végeredményt követően büntetőrúgások döntöttek a Johnny Haynes Memorial Cup végkimeneteléről, ezt 6-5-re az angolok nyerték, a mindent eldöntő találatot Nigel Winterburn vágta be a Craven Cottage-on.