Vágólapra másolva!
Bernd Schustert hamarosan menesztik a Real Madrid labdarúgócsapatától az As című spanyol sportlap szerint.

"Az ítélet kimondatott. A német utolsó óráit tölti a Real edzőjeként" - írta az újság, amely úgy tudja, Predrag Mijatovic sportigazgató és Miguel Angel Portugal technikai tanácsadó már az új tréner felkutatásán fáradozik.

Az As szerint Schuster nemcsak azzal vágta el magát végleg a klubvezetésnél, hogy az utóbbi idők gyenge teljesítményét folytatva a madridiak 1-0-ra kikaptak a Valladolid otthonában, hanem a találkozó utáni viselkedésével.

Mijatovic ugyanis azt tanácsolta neki, adjon két nap szabadságot a játékosoknak, ehelyett azonban Schuster vasárnapra nem kötelező jelleggel ugyan, de edzést írt elő. Ezen mindössze öten jelentek meg az első csapat keretéből.

A német szakember azzal sem vívta ki az elnökség szimpátiáját, hogy ő maga nem jelent meg az edzésen, hanem elutazott lánya keresztelőjére Salamancába.

Az As mellett az El País is arról ír, hogy Schusternek mennie kell, az El Mundo és a Marca szerint azonban még kap egy lehetőséget. Utóbbi sportnapilap körkérdéses szavazást is rendezett a szurkolók között, hogy mi az oka a királyi gárda gyengélkedésének. A drukkereknél csak 16 százalékban hibás a tréner, mintegy 27 százalék a futballistákat okolja, míg a többség, 56 százalék szerint a vezetés az első számú felelős.