Vágólapra másolva!
Az eredeti tervek szerint november 11-re építették volna ki az egyik budapesti élvonalbeli klub pályáján azt a rendszert, amely után tesztelhető lett volna a Maruzsi László által kifejlesztett új program. Az Európai és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség figyelmét is felteltette már az a rendszer, amely sok más előnyös dolog mellett képes lesz százszázalékos biztonsággal megállapítani a leshelyzeteket. A fejleményekről a feltalálót kérdeztük.

"Kicsit csúszásban vagyok, mert még építjük a rendszert, a pálya már be van kábelezve, most éppen a speciális magyar találmányon alapuló kameraházon dolgozunk" - mondta az [origo] érdeklődésére Maruzsi László.

"De nem kell sietnünk, ha most valaki azt mondja nekem, hogy 2009. szeptember 30-ra tuti elkészülünk mindennel, boldogan aláírom. Folyamatosan jönnek az újabb kérdések, amelyeket meg kell válaszolnunk. A tesztelés tavasszal elkezdődik, egyelőre ott tartunk, hogy a makettasztalon minden tökéletesen működik."

- A tervek szerint 12 kamera figyeli majd a pályát, s az ő adataik révén végzi az elemzést a program. Mennyire küszöbölhető ki a hibalehetőség?
- Sok minden kérdéses még, most éppen azt oldottuk meg, hogy a változó fényviszonyok, az időjárási körülmények ne befolyásolják az eredményeket. Elvileg, ha egyszerre két kamera látja a labdát, akkor már tud értékelhető jelet adni, éppen ezért azt mondom, a 12 kamera elegendő biztonsági tartalékot jelent.

- Milyen gyorsan reagál majd a rendszer a pályán történtekre?
- Azonnal. Nem lesz semmilyen csúszás, azonnal érkezik a jel. Mi, nézők nem is vesszük majd észre, mi történik, hogy mit csinál az asszisztens. A találmányomat úgy kell felfogni, mint a színházban a súgólyukat. Ez egy mankó, egy segítség. A zászlón lévő fények segítik a játékvezetők munkáját, nemcsak a lesek és a gólok megítélésénél, hanem abban is, hogy a labda az oldal- vagy az alapvonalon haladt-e át.

- Tételezzük fel, elindul a támadás, egy hosszú indításra rajtol a csatár. Mi történik?
- Ha valaki nagyon lesen áll, esetleg mélyről, a védők mögül indul, azt szabad szemmel is észre lehet venni. A rendszerünk a labda elrúgásának pillanatától várhatóan három, három és fél másodpercen keresztül jelet sugároz majd. Amennyiben az asszisztens bizonytalan a helyzet megítélésben, megnyomja hüvelykujjával a zászlóján található gombot, s máris tudni fogja, les volt vagy sem, s annak ismeretében dönt.

- Akadhatnak kétes szituációk, mint például a nyári Európa-bajnokság holland-olasz rangadóján, ahol a sérült Panucci az alapvonal mellett feküdt, Van Nistelrooy gólt szerzett, ám a játékvezető úgy ítélte meg, Panucci is védekező játékosnak számít, tehát nincsen les... Ezt a rendszer hogyan fogja értékelni?
- Emlékszem az esetre, még arra is, hogy Puhl Sanyi teljesen máshogy vélekedett, mint a találkozó játékvezetője, de az esetről FIFA-szinten is vita volt. Ha ilyenek előfordulnak, minden esetben hivatalos állásfoglalást kérünk, s annak alapján finomítunk a programon.

Forrás: [origo]

Nézze meg a találmány lényegét képekben elmagyarázva!

- Ha beválnak a tesztek Magyarországon, hogyan kerülhet bevezetésre mindez nemzetközi színtéren is?
- A tervek hat éve megvannak, 2003-ban már a szabadalmi világkiállításon aranyérmet nyertem az ötlettel, de eddig pénzhiány miatt nem léphettünk előre. Ha az UEFA és a FIFA rábólint, akkor valószínűleg ott lesz bevezetve először, ahol van rá pénz. Hogy mennyibe kerülne? Az biztos, hogy kevesebbe, mint a győri stadion gyepszőnyege. De hadd tegyem még hozzá: a technikai eredmények mellett sok más előnye is lenne. A játékvezetőnek kevesebbet kellene szaladnia, elég lenne a két 16-os között. Gyorsabb lenne a játék, több gól születne, hiszen most meccsenként átlag 2-3 téves lesszituáció biztosan van, amelyből ki tudja, mi lenne... Remélem, március végére, április elejére már lesz eredmény, s akkor a nagyközönség elé léphetünk.

- Más sportágak is profitálhatnak ebből?
- Egyelőre azt szeretném elérni, hogy a futballpályán működjön minden tökéletesen. Aztán léphetünk tovább, hiszen atlétikában, vízilabdában vagy éppen kézilabdában is nagy hasznát lehetne venni a rendszernek. Elárulom, már az NHL-ből is érdeklődtek a találmány iránt.