Vágólapra másolva!
Ruud van Nistelrooy súlyos sérülését követően a Real Madridot nap mint nap más középcsatárral hozzák kapcsolatba: szóba került már a királyi gárdánál Klaas-Jan Huntelaar, Diego Milito, Carlos Tévez, a legújabb hírek szerint azonban egy Aranylabdás futballista érkezhet már januárban a madridi együtteshez.

Az egyik spanyol sportnapilap, a Marca értesülései szerint ugyanis a Real sportigazgatója, Predrag Mijatovic felvette a kapcsolatot az AC Milan elnökével, Adriano Gallianival annak érdekében, hogy kölcsönvegyék az ukrán támadót, Andrij Sevcsenkót.

A csatár a nyáron érkezett vissza korábbi egyesületéhez a Chelsea FC-től, azonban eddig ebben a szezonban a Milanban sem kap sok játéklehetőséget.

A 32 esztendős futballista iránt a Real Madrid egyébként a nyáron is érdeklődött, amikor a Chelsea FC szerette volna megszerezni a spanyoloktól Robinhót, akkor felmerült annak a lehetősége, hogy a transzferbe Sevcsenkót is bevonják.

Akkor ez nem valósult meg, most viszont könnyen lehet, hogy valóban nyélbe ütik az átigazolást - ami a Real Madrid számára már csak azért is kedvező lenne, mert a Milan "csak" az UEFA-kupában szerepel, így a királyi gárda januárban benevezhetné az ukránt a Bajnokok Ligájába is.

A Manchester City mellőzött brazil középpályását, Elanót a Queen's Park Rangersszel hozták kapcsolatba. A Bayer Leverkusen megegyezett az FC Basel svájci válogatott csatárával, Eren Derdiyokkal, aki a következő szezontól a gyógyszergyáriaknál folytatja pályafutását.

Az Arminia Bielefeld lengyel csatára, Arthur Wichniarek 2012-ig meghosszabbította szerződését. A Real Madrid argentin csatárát, Javier Saviolát a Bayern Münchennel hozták kapcsolatba. Az argentin Colón középpályását, Germán Rivarolát a Hannover '96 szemelte ki.

www.infosport-focivilag.hu