Vágólapra másolva!
Gól nélküli döntetlent játszott az angol labdarúgó Premier League két éllovasa, a Chelsea és a Liverpool: előbbi nem bírt a vendég Newcastle csapatával, míg utóbbi - szintén hazai pályán - Gera Zoltán együttesével, a Fulhammel osztozott a pontokon. Az Arsenal Manchesterben szenvedett sima vereséget a Citytől, míg a másik manchesteri csapat, a United Birminghamben veszített pontokat az Aston Villa vendégeként.

A Fulham magyar válogatott középpályása, a hétközi válogatott meccsen az északírek ellen remek gólt szerző Gera Zoltán a 83. percben csereként beállva vette ki részét az anfieldi bravúrból.

A Portsmouth kétszer is megszerezte a vezetést a Hull ellen, a vendégek azonban mindkétszer egyenlíteni tudtak, így végül ponttal távoztak a Fratton Parkból. A vendégcsapat magyar légiósa, Halmosi Péter a 73. percben lépett pályára.

Az Arsenal nagyjából ugyanazt hozta a City of Manchesterben, amit legutóbbi fordulóban hazai pályán az Aston Villa ellen: sokkal többet birtokolta a labdát ellenfelénél, ez azonban sem gól-, sem pontszerzéshez nem volt elég. 0-2 után már négy csatárral (Bendtner, Van Persie, Vela, Ramsey) támadott Wenger csapata, azonban gólt szerezni egyiküknek sem sikerült, a végén pedig a mindössze négy perccel korábban beállt ifjú Sturridge büntetőből végezte ki az Ágyúsokat.

A Manchester United kimondottan támadó felfogásban lépett fel a Birminghamben, azonban nem tudta bevenni a most futó szezonra igen masszív csapattá összeállt Aston Villa kapuját. A Vörös Ördögök szerencséjére ez a hazaiaknak sem sikerült: az O'Neill-csapat idei formáját figyelembe véve vendégcsapatnak nem rossz eredmény az iksz a Villa Parkban.

Premier League, 14. forduló:
Chelsea - Newcastle United 0-0

FC Liverpool - Fulham 0-0

Manchester City - Arsenal 3-0 (1-0)
gól:
Ireland (45.), Robinho (56.), Sturridge (92., 11-esből.)

Middlesbrough - Bolton Wanderers 1-3 (0-2)
gól:
Pogatetz (77.), illetve Steinsson (8.), M. Taylor (11.), Elmander (78.)

Portsmouth - Hull City 2-2 (1-0)
gól:
Crouch (21.), G. Johnson (63.), illetve Turner (54.), Windass (88.)

Stoke City - West Bromwich Albion 1-0 (0-0)
gól:
Sidibe (84.)

Aston Villa - Manchester United 0-0

Az állás:
1. Chelsea 14 32-4 33 pont
2. FC Liverpool 14 21-8 33
3. Manchester United 13 25-10 25
4. Aston Villa 14 22-16 24
5. Arsenal 14 25-18 23
6. Hull City 13 19-21 21
7. Everton 13 19-21 19
8. Portsmouth 14 15-20 19
9. Fulham 13 12-11 18
10. Middlesbrough 14 15-21 18
11. Manchester City 14 29-22 17
12. Bolton Wanderers 14 14-16 17
13. Stoke City 14 14-24 17
14. Sunderland 13 12-19 15
15. Newcastle United 14 17-22 14
16. West Ham United 13 16-22 14
17. Wigan Athletic 13 15-18 13
18. Blackburn Rovers 13 14-24 13
19. Tottenham Hotspur 13 16-20 12
20. West Bromwich Albion 14 10-25 11