Vágólapra másolva!
Az európai sportmagazinokat tömörítő szervezet, az ESM minden szezon végén Aranycipővel jutalmazza azt a futballistát, aki az adott idényben a legtöbb találatot szerezte az öreg kontinens bajnokságaiban. Az ESM azonban a pontvadászatokat az erősségük szerint súlyozza, így aztán 2002 óta nem fordult elő, hogy nem egy topligában szereplő labdarúgó végzett az élen - a mostani idényben azonban akár ez is megtörténhet.

Az európai bajnokságok legeredményesebb labdarúgójának járó trófeát, az Aranycipőt az Aranylabdához hasonlóan a francia szaklap, a France Football találta ki, és először 1968-ban jutalmazta vele azt a játékost, aki a legtöbb gólt szerezte az idény végén.

Idővel azonban a díj egyre komolytalanabbá vált, hiszen a gyengébb pontvadászatokban rengeteg gólt elért játékosoknak könnyebb volt előrébb végezniük, és ennek köszönhetően került ki díjazott a bolgár, a ciprusi, a török vagy éppen a román bajnokságból is.

A France Football végül 1992-ben hátrált ki a díj mögül, és a következő négy esztendőben hivatalosan nem is adta át a trófeát, bár a statisztikusok azért nyilvántartották, hogy például 1995-ben az örmény Homenetmen Jereván csatára, Arszen Avetiszjan, egy évvel később pedig a grúz Margveti Zesztafoni labdarúgója, Zviad Endeladze végzett volna az élen...

A legnevesebb európai sportmagazinokat tömörítő ESM (European Sports Magazines) ezt követően unta meg az áldatlan állapotokat, és felélesztette a versenyt, azonban sajátos szabályrendszerrel. A szervezet az UEFA ranglistáját vette figyelembe, és ennek megfelelően rangsorolta a bajnokságokat: az európai szövetség koefficiensei szerint legjobb öt pontvadászatban a gólokat kétszeres, a következő 17-ben pedig másfélszeres szorzóval számolják, míg a leggyengébb bajnokságban minden találat csak egyet ér. Az így kialakuló rangsor adja a díj végeredményét, és a számítási rendszernek köszönhetően általában valamelyik topligás bajnokságból kerül ki a győztes.

Az előző idényben Cristiano Ronaldo, egy évvel korábban pedig Francesco Totti végzett az élen, és utoljára a 2001-2002-es szezonban fordult elő, hogy egy másfeles szorzóval rendelkező pontvadászatban valaki olyan sok találatot ért el, hogy felülmúlta a "duplázó" gólvágókat is.

Akkor a brazil Mário Jardel a portugál Sporting színeiben 42 gólig jutott, ami 63 pontot ért, és ezzel messze felülmúlta a 24 találattal mindössze 48 pontig jutott David Trézéguet-t (Juventus), Dario Hübnert (Piacenza) és Thierry Henryt (Arsenal). Azóta két nem topligás labdarúgó került közel az első helyhez, mindkétszer a holland bajnokságból, de 2003-ban Mateja Kezman, 2007-ben pedig Afonso Alves is "csak" a második helyet szerezte meg, noha többször volt eredményes, mint a trófea nyertese.

A jelenlegi szezonban azonban könnyen megtörténhet, hogy ismét egy nem topligában szereplő támadó érdemli ki az elismerést. Jelenleg az öt legerősebb európai pontvadászatot tekintve a TSG Hoffenheim bosnyák csatára, Vedad Ibisevic áll a legjobban, aki eddig 16 gólt ért el, vagyis 32 pontot szerzett ebben a versenyben.

Forrás: AFP

Vedad Ibisevic támadásban

Spanyolországban Samuel Eto'o 13, Angliában Nicolas Anelka 12 gólnál jár, a Serie A-ban Diego Milito 11 találattal is vezeti a góllövőlistát, míg a francia bajnokságban Karim Benzema már kilenc góllal is az élen állhat a gólvágók között.

A máskor oly jól teljesítő holland vagy éppen skót pontvadászatban is kevesebb találattal állnak a legeredményesebb csatárok: Hollandiában az AZ Alkmaar játékosa, Mounir El-Hamdaoui 13 góllal vezet, Skóciában a Rangers focistája, Kris Boyd 11 dugóval áll az élen. A naptári éves lebonyolítású bajnokságokban sem szerzett senki annyi gólt, hogy veszélyes lenne az első helyre: az orosz CSZKA Moszkvában focizó brazil Vágner Love ugyan 20-nál jár, de ezt már csak egyetlen mérkőzésen gyarapíthatja.

Az osztrák bajnokságban azonban feltűnt egy csatár, aki eddig egészen elképesztő mennyiségben termeli a gólokat. A Red Bull Salzburg hórihorgas támadója, Marc Janko 19 forduló alatt 27 találatot ért el, ami még a pontvadászat másfeles szorzójával is elég az első helyhez, és ha ebben a tempóban folytatja, akkor azt a szezon végéig is megőrizheti.

A válogatott focista rögtön mesterhármassal kezdte az idényt, majd a második fordulóban duplázott, de 12 meccs után még "csak" tíz találat állt a neve mellett. Ekkor lendült csak bele igazán: a 13. játéknapon az SCR Altach ellen mesternégyest vágott, a következőben háromszor vette be az SV Kapfenberg hálóját, és bár a 15. fordulóban nem volt eredményes, utána két mesterhármas, és két duplázás következett. A legutóbbi hét bajnokiján tehát összesen 17 gólt ért el!

Az ESM Aranycipő-verseny állása:

pontszámgólszorzónév
40,5271,5Marc Janko (Red Bull Salzburg)
32,0162,0Vedad Ibisevic (TSG Hoffenheim)
30,0201,5Vágner Love (CSZKA Moszkva)
26,0132,0Samuel Eto'o (FC Barcelona)
24,0161,5Daniel Nannskog (Stabaek IF)
24,0122,0Nicolas Anelka (Chelsea FC)
22,5

15

1,5Stefan Maierhofer (SK Rapid Wien)
22,0221,0Ingemar Teever (JK Nömme Kalju)
22,0112,0David Villa (Valencia CF)
21,0211,0Nikita Andreev (FC Levadia Tallinn)

www.infosport-focivilag.hu