Társoldalunk:

Sándor Csikar: Én még ma is szeretem a magyar focit

2008.11.26. 14:45

November 26-án ünnepli 80. születésnapját Sándor Károly 75-szörös válogatott labdarúgó, akit ez alkalomból a szövetség (MLSZ) székházában köszöntöttek az MLSZ vezetői, illetve egykori játékostársai.

Elbert Gábor főtitkár köszöntője után maga az ünnepelt emelkedett szólásra volt társai és ahogy jellemezte őket, barátai - Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Albert Flórián, Mészöly Kálmán, Göröcs János, Gyetvai László és Fenyvesi Máté - körében.

"A labdarúgásnál és a sportnál nincs jobb dolog a világon. Én még ma is szeretem a magyar focit, engem nem érdekel az Inter és a Milan, ha a Székesfehérvár és a Szombathely játszik" - fogalmazott, majd a legendás sportriporter, Szepesi György és a 100. magyar olimpiai aranyérmet megszerző Hegedűs Csaba pohárköszöntője következett.

A Csikar becenévvel illetett ünnepelt egy "Csikar 80" feliratú válogatott mezt is kapott ajándékba.

Sándor Károly a Móravárosi Kinizsiben kezdett futballozni 1945-ben, majd két évvel később az MTK tagja lett, ahol 17 esztendőt töltött. Háromszor volt bajnok (1951, 1953 és 1957/58), 379 mérkőzést játszott a csapat tagjaként, s 182 gólt szerzett. 1952-ben Magyar Népköztársasági Kupát nyert, 1955-ben és 1963-ban Közép-Európai Kupát, 1964-ben pedig KEK-döntőt játszott.

A válogatottban 1949 és 1964 között 75 alkalommal lépett pályára és 27 gólt szerzett. Az ötvenes évek elején többnyire tartalék volt, de 1957-től ő lett a nemzeti együttes csapatkapitánya, Puskás Ferenctől örökölte a karszalagot. Részt vett a 1958-as svédországi és 1962-es chilei világbajnokságon, 1964-ben játszott az Európa-válogatottban is.

Az ő nevét viseli az MTK agárdi utánpótlás akadémiája.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK