Vágólapra másolva!
Kisebb szenzáció gyanánt a Bajnokok Ligája-újonc ciprusi Anorthoszisz 2-2-es döntetlent játszott a német Werder Bremennel az 5. forduló szerdai mérkőzésén, így az Inter és a Panathinaikosz mellett a famagusztai kiscsapat juthat be a 16 közé. A mérkőzésről a hazaiak magyar kapusát, Nagy Zoltánt kérdeztük, aki első BL-mérkőzésén lépett pályára.

"Jól ment a játék, ha megnézzük a mérkőzés statisztikáját, kilenc védés áll a nevem mellett" - értékelte saját teljesítményét Nagy Zoltán, a Famaguszta kapusa. A Werder Bremen elleni 2-2-es eredményre büszke, ám úgy érzi, ebben a mérkőzésben több volt.

"Előzetesen úgy számoltunk, hogy az Inter legyőzi otthon a Panathinaikoszt, s ha mi megverjük a Brémát, akkor továbbjutunk, s az utolsó fordulóban úgy utazunk Athénba, hogy a mérkőzés már gyakorlatilag nem oszt, nem szoroz. Erre, ahogy a futballban lenni szokott, minden felborult."

A mérkőzés egyébként is érdekesen alakult, a Werder nyomásából felszabadulva a 62. percben Nikolau szerzett vezetést a hazaiaknak, hat perc múlva pedig az egykori Real Madrid-csillag, Sávio járt jókor jó helyen, s a Vanderről kipattanó labdát helyezte a kapu közepébe.

A 72. percben egy vitatható büntetővel Diego szépített, a 87. percben pedig a tétova védük között egy bal oldali beadást Hugo Almeida vágott a jobb alsóba.

"Taktikusan, jól játszottunk, eredeti célunkat, hogy ne kapjunk gólt, sajnos nem sikerült teljesíteni. Az ellenfél kapott egy nem teljesen jogos büntetőt, 2-2 után pedig elszabadult a pokol. Előbb a Werder hagyott ki ziccert, majd az ellentámadásból ugyanúgy egy az egyben vezethette kapura csatárunk a labdát, de hibázott" - emlékezett a mérkőzésre a magyar kapus.

Nézze meg a mérkőzés összefoglalóját!

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=kMG3BSuirfmBSmEk


Arra a kérdésre, vajon mi vár a csapatra Athénban, ismét azt válaszolta: pokol! "Idén már játszottunk görög csapattal, hiszen az Olimpiakoszt búcsúztattuk a BL-selejtezőben, sőt, a Panathinaikoszt hazai pályán 3-1-re vertük. De ez más lesz, itt a továbbjutás a tét. Nem fogunk nekirohanni az ellenfélnek, a saját játékunkat fogjuk játszani."

Forrás: MTI

De vajon ki véd majd azon a mérkőzésen? "Jó kérdés. Az albán Arian Beqaj sérült, úgy tudom, pénteken utazik kezelésre Belgiumba. Ráadásul én is megsérültem, az utolsó percben védett ziccernél ráültem a saját térdemre. Remélem, az MRI-vizsgálat nem mutat ki szalagsérülést. Azt biztosra veszem, hogy a vasárnapi, Atromitos Yeroskipou elleni bajnokin nem állok a kapuba, de a december 9-i BL-meccsre fel fogok épülni."