Vágólapra másolva!
A Getafe hazai pályán két góllal nyert a Real Madrid ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában. A vendéglátók - akik az előző fordulóban a Barcelona otthonában szereztek egy pontot - kis szerencsével nagyobb különbséggel is nyerhettek volna.

Története során eddig mindössze egyszer tudott nyerni a Getafe otthonában, a Coliseumban a Real Madrid együttese, amely ezúttal 3-1-re kapott ki. A hazaiak az uruguayi Juan Albin révén már a 20. percre kétgólos előnyt szereztek, s bár a második félidő elején Javier Saviola visszahozta a Real reményeit, a nigériai Ikechukwu Uche találatával a Getafe simán győzött.

Bernd Schuster vezetőedzőt az ág is húzza, nem elég, hogy hét alapjátékosára nem számíthatott a találkozón, de az első félidőben Wesley Sneijdert és Miguel Torrest is sérülés miatt le kellett cserélnie.

A nap másik mérkőzésén a Barcelona simán nyert 3-0-ra a Sevilla vendégeként, s megerősítette vezető helyét a tabellán.

Eredmény, Primera División, 13. forduló:
Getafe - Real Madrid 3-1 (2-0)
gól:
Albin (3., 20.), Uche (82.), illetve Saviola (55.)

Sevilla - Barcelona 0-3 (0-1)
gól:
Eto'o (20.), Messi (79., 90.)
piros lap: Luis Fabiano (85., Sevilla)

A vasárnapi program:
Almería - Deportivo La Coruna 17.00
Athletic Bilbao - Numancia 17.00
Espanyol - Sporting Gijon 17.00
Málaga - Osasuna 17.00
Recreativo Huelva - Villarreal 17.00
Valladolid - Real Mallorca 17.00
Valencia - Real Betis 19.00
Atlético Madrid - Racing Santander 21.00