Vágólapra másolva!
Egy futballcsapatból elsősorban a támadókat, a labdaművészeket, a látványosan játszó labdarúgókat szokás kiemelni, azonban egy igazán jó együttesnek nem csak ilyen játékosokra van szüksége, hanem olyanokra is, akik, ha arról van szó, semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, hogy megállítsák az ellenfél támadásait. A legrangosabb európai bajnokságokból sem hiányoznak a "mészárosok", és ha végignézzük, hogy a topligák történetében kik kapták a legtöbb piros lapot, bizony találunk néhány meglepő nevet.

A topligák közül a német Bundesliga tűnik a legsportszerűbbnek - legalábbis ha azt vesszük, hogy Németországban már nyolc piros lap is elég ahhoz, hogy valaki csúcstartó lehessen ebben a kategóriában.

Az egységes német pontvadászat 1963 óta íródó történetében csupán egyetlen labdarúgót állítottak ki nyolcszor, de ő inkább elegáns szereléseiről maradt emlékezetes, mint brutális belépőiről. Az egykori válogatott védőről, Jens Nowotnyról van szó, aki 334 élvonalbeli találkozó alatt kapott nyolc piros lapot, de egyetlen idény sem volt, amikor egynél több alkalommal állították volna ki.

A listán mögötte hét-hét piros lappal hárman állnak, de már egyikük sem gyarapíthatja kiállításainak számát: Szergej Barbarez, Stefan Effenberg és Torsten Kracht is befejezte pályafutását (utóbbi játékosnál érdemes megjegyezni, hogy négyszer a másodosztályban is idő előtt küldték le a pályáról). A jelenleg is aktív labdarúgók közül a Hertha védője, Josip Simunic áll öt kiállítással - vagyis neki alaposan bele kell húznia, ha utol akarja érni Nowotnyt.

Az angol bajnokságot illetően nehezebb megszerezni azt az információt, hogy az élvonalban ki kapta a legtöbb piros lapot - a Premier League 1992-es elindulásával ugyanis új időszámítás kezdődött. Az elmúlt 16 esztendőben mindenesetre két focista mondhatja el magáról, hogy egyaránt nyolc-nyolc alkalommal állították ki, és a PL-ben ez a rekord. Érdekesség, hogy egyikük sem hátvéd: Patrick Vieira védekező középpályásként, Duncan Ferguson pedig csatárként szedett össze ennyi piros lapot.

Utóbbi egyébként híresen kemény futballistának számít, még a skót Rangers játékosaként 1994-ben nemes egyszerűséggel lefejelte a Raith Rovers focistáját, Jock McStayt, amiért egyrészt 12 mérkőzésről eltiltották, másrészt három hónapot börtönben kellett töltenie! A mellékelt videón pedig azt láthatjuk, amint az akkor a Leicester Cityben futballozó német Steffen Freundot "neveli meg".


Duncan Ferguson

Egy másik legendásan kemény játékos, Dennis Wise a Premier League-ben ugyan "csak" négy piros lapot gyűjtött össze, de ő már korábban is az élvonalban futballozott, és szorgalmasan gyűjtögette a kiállításokat - összesen 11-szer állították ki az első osztályban, de kapott piros lapot a második vonalban is.

A rekordszámú kiállítást begyűjtött labdarúgók közül klubszinten az uruguayi Paolo Montero a legsikeresebb: a középhátvéd a Juventus színeiben nyert négy olasz bajnoki címet, Bajnokok Ligáját és Világkupát is - miközben nála több piros lapot senki sem kapott a Serie A-ban.

Összesen 266 alkalommal lépett pályára az olasz első osztályban, és mindössze három gólt szerzett, viszont 16 alkalommal kiállították. Ezzel magabiztosan vezet az örökranglistán, a második helyezett Luigi di Biagiónak "csak" tucatnyi kiállítás jött össze. A két focista jó néhányszor találkozott a pályán, és nem kímélték egymást, amint az alábbi videón is jól látható.


Montero és Di Biagio

A francia szurkolók számára teljesen evidens, hogy a Ligue 1-ben ki számít a legnagyobb "mészárosnak", és a gall rekordtartó teljesítménye bizony nemzetközi szinten is kiemelkedőnek számít.

Cyril Rool ugyanis 313 élvonalbeli bajnoki során 18 piros lapot gyűjtött be, és ez a szám még nőhet, hiszen Rool jelenleg is futballozik, mégpedig az OGC Nice-ben - és már ebben az idényben is kiállították egy alkalommal. A pályafutását középpályásként kezdett, manapság pedig többnyire balhátvédként futballozó Rool az 1994-95-ös idényben mutatkozott be az élvonalban, a Bastiában, és első szezonjában rögtön kétszer küldték le idő előtt a pályáról. Egyéni rekordját az 1999-2000-es bajnokságban, a Lens játékosaként érte el, amikor egy szezonon belül háromszor is kiállították.

A videón az a piros lap látható, amelyet 2007 januárjában, az AS Monaco ellen gyűjtött be, amikor Leandro Cufréba szállt bele.


Cyril Rool

A Rool által kiérdemelt 18 kiállítás elképesztő szám, de a spanyol élvonalból egy futballista ezt is felülmúlta. A Primera Divisiónban sokáig a Real Zaragoza focistája, Xavier Aguado tartotta a rekordot: a hátvéd 1990 és 2003 között összesen 18 alkalommal mehetett idő előtt zuhanyozni.

2006. január 15-én azonban valakinek sikerült megdöntenie ezt a csúcsot: a Racing Santander-Villarreal bajnokin a hazaiak középhátvédje, Pablo Alfaro kapott piros lapot, és számára ez volt a 19. kiállítás élvonalbeli karrierje során.

Alfaro, aki egyébként orvosi diplomával rendelkezik, és a pályán kívül rendkívül intelligens, megnyerő egyéniségnek számított, a futballpályán valóságos "vadállattá" változott, és nem ismert sem istent, sem embert. Összesen 418 bajnokin lépett pályára az élvonalban, megfordult az FC Barcelonában, valamint az Atlético Madridban is, a Sevillának pedig a csapatkapitánya volt, vagyis azért futballozni is tudott, de ha leszállt a vörös köd, akkor nem kímélte az ellenfelet.


Pablo Alfaro

A legemlékezetesebb megmozdulása azonban nem a bajnokságban történt: 2004 februárjában, a Sevilla védőjeként az Atlético Madrid elleni kupameccsen az egyik szögletnél az ujjával az ellenfél csatárának, Touchénak a hátsóját birizgálta meg. Erre írta az egyik spanyol újságíró: "Hiába, az igazi orvos mindig gyakorolja a hivatását..."